Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-07-30 / 31. szám

Oh. ti kiknek kezetekben Könytöl ázik a kenyér, Egyik felhő tovalebben, Már a másik visszatér, Csüggedt szívek higyjetek, Gondol Isten veletek, Jöjjetek ti megfáradtak, Találjatok nyugodalmat! Próbaénekes 211. ének 4. v. Üj ének. íme, a dallam még lendületesebb, még elevenebb lett ezen szövegre énekelve! Miért ? Mert a vers magyarosan ritmikus, s úgy van szerkesztve, hogy a sorok első szótagján kívül, mely a magyar ütemes versekben mindig hangsúlyos, az ötödik szótag is hangsúlyos, a negyedik szótag után alkalmazott sormetszetnél (caesura) fogva, úgy hogy a nyolczas sorok tagoltsága most 4 —f- 4, a hetes soroké pedig 4 -j- 3. Óh, ti kiknek — kezetekben Könytől ázik — a kenyér, stb. Magyar ritmikus szöveggel s ennek megfelelő hangsúlyos énekléssel tehát a dallamokat, még az idegen és eredetileg más ritmusban szerzett dallamokat is magyarosan ritmikusokká lehet tenni. Az egyenméretű éneklés megmarad, a dallam lendületet nyer, s mondhatja-e valaki, hogy a dallam ezáltal egyházi jellegében csorbát szenvedett volna? Vegyünk még példaképen két zsoltárdallamot (XXV. és LXXXIV.). Ezeket is énekeljük a XLII. zsoltárhoz hasonlóan, az első és ötödik dallamhangot, minden sorban egy kissé kiemelve, hangsúlyosan, az alábbi versekre, hol a verssorok 4 + 3, 4 —f- 4 és 4 + 5 tagoltságúak. A XXV. zsoltár dallamára : Óh Isten, a nap fáklyája Íme ismét lángra gyúlt, A sötét éj bús homálya Szemünk elől elvonult; Űj napodnak keltére Minden állat újra ébred, És a reggel fényére Örvendezve dicsér téged. Próbaénekes 228. A 150. dicséret első versének átírása. A LXXXIV. zsoltár dallamára : A magasság és a mélység, Világosság és sötétség Téged dicsér, óh véghetetlen ! Téged az ég zendülése, A kis madár éneklése, Bujdosó vad a rengetegben, Rezgő harmat, zúgó tenger, És a szegény gyarló ember. Próbaénekes 180. Űj ének. Nem szabad figyelmen kívül hagyni még azt sem, hogy az énekzenében a sorzáró hang hangsúlyosnak szokott tekintetni. A XLII. zsoltár mindegyik sorában ennélfogva, ha azt magyar ritmusban énekeljük, három hangsúlyos hang van : az első, az ötödik és az utolsó. Ne feledjük azt sem, hogy magyar ritmikus éneklésnél a sorok vége felé a késleltetés — ritardando — jól veszi ki magát, a honnan a két utolsó hang a többinél valamivel hosszabban énekelhető s ez a leírásnál nagyobb időértékű hangjegyekkel is jegyezhető. Azt hiszem, hogy az elmondottakból elég tiszta fogalmat lehetett szerezni arra nézve, hogy milyen is hát az a magyar ritmikus éneklés. A szabályt a XLII., XXV. és LXXXIV. zsoltár dallamaira nézve például így lehet felállítani. Minden dallamhang egyforma hosszúsággal — egyenméretüleg — mindenik sorban az l'o hang súlyosan, a többi hang súlytalanul éneklendő. A sorzáró hang súlyosan, a két utolsó hang a többinél valamivel hosszabban énekelhető. De ez nem lényeges. A fő az, hogy az első és ötödik hang súlyosan énekeltessék. Eddig a 4 + 3, 4 -f- 4 és 4 + 5 tagoltságú hetes, nyolczas és kilenczes sorokkal foglalkoztunk; de vannak hosszabb és más tagoltságú (5 + 5, 5 + 6, 6 + 5, 6 + 6) sorok is, melyekben a sor első és utolsó szótagján és hangján kívül az alkalmazott sormetszetnél fogva vagy a hatodik, vagy a hetedik szótag, vagy dallamhang nyeri a hangsúlyt, de ezeket — nem akarván nagyon hosszadalmas, talán unalmas is lenni — mellőzöm. Azt hiszem, hogy az eddig mondottakkal is sikerült az olvasót meggyőznöm azon állításom igazsága felől — czélom épen ez volt —, hogy az egyenméretű éneklés megbolygatása s az egyházi jelleg veszélyeztetése nélkül a dallamokat, magyar ritmikus versek segélyével, ezeknek megfelelő hangsúlyos énekléssel magyarosan ritmikusakká lehet tenni. Hátra van még a leírás, a hangjegyzés, vagyis azon kérdés: miként hangjegyezzük énekdallamainkat? Erről is kell még valamit mondanom. Hogy a zsoltárdallamokat azon hangjegyzésben, melyben azok a régi vagy újabb franczia énekeskönyvekben láthatók, át nem vehetjük, szükségtelen okadatolnom. Nem li asznál hatjuk énekeskönyveinknek elavult hangjegyzését sem. De nem megfelelő a debreczeni revideált énekeskönyvnek modern hangjegyű hangjegyzése sem, mert itt a dallamok, még a magyar származású, magyar ritmusú dallamok is, a német jambusi és trocheusi verseknek megfelelő ritmusban (egyik hangsúlyos, másik súlytalan) vannak hangjegyezve. Legjobb tehát, ha a dallamokat magyarosan hangjegyezzük, a mi egyszerűen úgy történik, hogy a hangsúlyos hangokat a legjobb ütemrészen, az ütem elején, léptetjük fel. így a XLII. zsoltár első dallamsorát úgy kell hangjegyezni, hogy annak hangsúlyos hangjai, tehát az első, ötötik és nyolczadik hang, mint ütemkezdő hangok és hangjegyek az ütem elejére jönnek. A Próbaénekesben már minden dallam ilyen magyar ritmikus éneklésnek megfelelő hangjegyzésben látható. A mondottakból a figyelmes olvasó megállapíthatta, hogy a főkérdésben én és a czikkíró egyetértünk. Mind a ketten óhajtjuk és akarjuk ugyanis, hogy éneklésünk lendületesebb legyen, s hogy éneklésünket nemes magyarosság hassa át. Czikkíró azonban a czélravezető eszközök (magyar ritmus szövegben és dallamban) alkalmazásától visszariad, azon tiszteletreméltó, de alaptalan aggodalom miatt, hogy énekeink a ritmizálás által elvesztik