Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-25 / 26. szám

\ a nemzet adja meg az árát. „Az ország zöme sem a czivakodó újságírók, sem a marakodó képviselők kedvéért nem akarja felgyújtani a vallási békének és a társadalmi együttműködésnek szentélyét." Polónyi és Vázsonyi személyes gyűlölködéséért még nem kell kitörni egy új keresztes háborúnak. A mostani felekezeti viszálykodást Polónyi kezdte április 7-én tartott beszédével. Ő az üldözött (?) katholiczizmus védője gyanánt lépett föl. A főváros törvényhatóságában zsidó uralmat lát. De adatai tévesek. Az egyes bizottságokra nézve részletes felsorolással mutatja ki Hock, hogy azokban legtöbb helVen túlnyomó a keresztyén többség. Utal arra, hogy az a zsidó uralommal megvádolt főváros a r. kath. egyháznak az egész világon példátlan bőkezű védőura. Az utóbbi tíz évben is rengeteg összeget adott a r. kath. egyháznak. A zsidók a plébános-választástól is tartózkodni szoktak, holott ez a jog megilleti őket és ennek gyakorlása a társadalmi béke szempontjából épen nem jelentéktelen. Maga a pápai szeK is elismeri a nem r. kath. patronusnak azt a jogát, hogy r. kath. alkalmazottja által gyakorolja védőúri jogait s a papválasztásnál ajánlatot tehessen. Nem jó azért a felekezeti izgatás kövét megindítanunk, mert az az egyház fejére hull vissza. „Én azt hiszem, hogy Magyarországon, vagy a fővárosban nincsen egyetlen egy katliolikus pap sem, a ki keresztyén üldözést vethetne a közgyűlés szemére." Mikor a kölcsönös vallási türelem álláspontját hirdeti, nemcsak a megbecsülés álláspontjára helyezkedik, hanem mint katliolikus pap is az ő katliolikus egyházának tulajdonképen ezzel tesz legnagyobb és leghasznosabb szolgálatot. Vaklármával nem kell felkavarni a szenvedélyeket. „Ugyan ki hiszi ma Magyarországon, hogy a mi katliolikus egyházunk elnyomott egyház? Tessék összehasonlítani velünk az ős latin fajnak keresztény egyházát, micsoda siralmas állapotokat látunk akár Francziaországban, akár Portugáliában, akár Spanyolországban, akár Olaszországban, a pápák székhelyén is és hol van meg tulajdonképen az egész oktatási szabadsága az anyaszentegyháznak ? Főpapjaink gazdag méltóságok, óriási vagyonokkal, alapítványokkal rendelkeznek, dúsgazdag káptalanaink és plébániáink javadalmakat élveznek, jótékonysági, kulturális alapítványaink milliókra rúgnak. Papnevelésünkbe bele nem avatkoznak még az állami szempontok felügyeletére sem, a mi kötelessége az államnak, abban a tekintetben sem avatkozik bele, hogy a nemzeti szempontokat hogyan érvényesítik. Pedig — nem ártana, ha a nemzeti érdek szempontjait ott erős állami felügyelet alatt tartanák." Miután így kimutatta, hogy a r. katholiczizmus üldözéséről szóló beszédek alaptalanok, az autonómia kérdéséről szólott komoly és jelentőséges szavakkal. „A mai válságos szocziális idők közepette az egyházi érdekek megóvásának egyetlen czélravezető praktikus eszköze lenne tulajdonképen: az autonómia." Ennek a régi jogos kívánságnak megvalósulását a főpapság akadályozta meg, „pedig a szekularizácziónak egyetlen profilaktikus gyógyszere az autonómia. Az egyházi javaknak kommaszacziója, az autonómia kezelésébe való bevonása biztosíthatna a papságnak fényes anyagi ellátást, de egyúttal a szocziális érdekeknek kielégítést Magyarországon. Mert sok ember a bíboros és lilaszínű selyemreverendák mellett nem akarja meglátni a szegény papságnak kopott és zsíros reverendáját. Azt a rosszul kezelt és elherdált főpapi vagyont sokkal jobban ki lehetne használni, sokkal jobban gyümölcsözővé lehetne tenni és nem könnyelmű adósságcsinálásokkal kell azt túlterhelni, hanem örökbérletek alakjában biztosítani itt azt a munkakereső szocziális tömeget, mely kénytelen munka hiányában kivándorolni és itthagyni a hazát." Hatásos szavakkal sürgeti azután a főpapságnak ilyen irányban való munkásságát, az egyházi javaknak közegyházi és közművelődési czélokra való fordítását s az autonómiának a nemzeti társadalom támogatásával való kivívását. Beszédje utolsó részében óva int. hogy a vallást politikai czélokra kihasználják. Utal a franczia és portugál r. katholikusok politizálásra, a melynek a r. kath. egyház adta meg az árát. Gondosan szét kell választani a tiszta, benső, egyéni vallásosságot a politikai tevékenységtől s úgy kell munkálni a társadalmi békét és a kulturális haladást. Hock János nagyszabasú, szabadelvű beszéde kétségtelenül nemesítő hatást gyakorolt a képviselőházra ós a társadalomra is. Kár, hogy a személyes természetű részek újabb kellemetlen szóváltásokra adtak okot. A 16-iki ülés elején Polónyi és Hock szólaltak fel személyi kérdésben a fővárosi állítólagos zsidóuralom és az antiszemitizmus kérdésében. Ez az éles szóváltás is inkább a Hock szabadelvű álláspontjának a győzelmével végződött. Ezután Preszly Elemér beszélt a r. kath. autonómia és a nemzeti szellemű iskolaügy, az állami tanítóképesítés és a gyógypedagógusok érdeke mellett. Ezzel az általános vita véget ért. Kammerer Ernő előadó röviden válaszolt a szónokok megjegyzéseire s elfogadásra ajánlotta a költségvetést. Molnár János prelátus a zárószó jogán beszélt a liberalizmusról és a mindent átható vallásos felfogásról. Ezután Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter mondott hosszabb beszédet. Beszédében csaknem az összes szónokoknak minden fontosabb megjegyzésére, óhajára és ajánlatára válaszolt. A vita előtt mondott beszédével a felekezeti gondolkodást és érzést akarta eltávolítani, — úgymond — s mégis az egész vitában ez a szellem uralkodott. Ápolni kívánja a vallásos szellemet, de ki akarja szorítani a parlamentből és az iskolákból is a felekezeti türelmetlenség szellemét. A kongregácziókat mint tisztán vallásos czélú társulatokat nem tiltja el a középiskolákban, de gondoskodik, hogy senkit se kényszerítsenek az azokba való belépésre és hogy ne kapjon lábra azokban a felekezeti