Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-15 / 3. szám

A III. könyvvel, a mely az egész munkán átvonuló slendrián gondatlanság folytán II-nek van jelezve, a marxizmus vagy materializmus korával kezdődik a második kötet. Természetesen ennek megismertetése foglal el legtöbb helyet. Oknyomozóan mutatja be szerző a marxizmus filozófiai, tudományos és gazdasági előzményeit, gyökereit. Híven jellemzi Marxot, mint egyént. Reámutat ökonomiai monizmusának és amoralizmusának képtelenségeire, és főbb műveinek részletes ismertetése után adja az egész rendszerre vonatkozó bírálati megjegyzéseit. Kimutatja ebben az antimarxisták érveinek sokszor hosszadalmas és fárasztó felsorolásával a marxizmus sarktételének, a „mehrwerth"-nek és egyéb dogmatikus tételeinek egyoldalúságát, túlzásait és meghaladottságát. De természetesen mindezek mellett méltányolja Marxnak nagy jelentőségét. A IV. könyvben a Marx utáni egyéb szoczialisztikus irányzatokkal foglalkozik szerző. Rokonszenvvel ismerteti a Lassalle hazafiasabb irányú állam szoczializmusát, az anarchizmust, a reformistákat, revizionistákat és a szindikalizmust. Zavarólag hat, hogy itt szól Carlylról és egy új szakaszban ismét az utópizmusról, ennek régi és újabb irodalmi képviselőiről. Az V. könyvhöz fordulunk legnagyobb érdeklődéssel. Ebben tárgyalja szerző a szocializmusnak a kulturproblémákhoz: a vallás, család, állam, nemzetség, militarizmus, tudomány, gazdasági rend problémáihoz való viszonyát. A VIII. fejezetben, „visszapillantás" czímen mérlegeli szerző a szoczializmust. Reámutat igazságaira, a kebelében felmerült eszmék hullámzására, változására, tisztulására. Feltűnteti azt, a mi benne ész- és szükségszerű. Fel azt is, a mi belőle már megvalósult és megvalósítható ; valamint azt is, a mi álomkép marad minden idők álmodozói számára. Egy „egész világ" választ el Földes felfogásától. Nem érthetek vele egyet az eszmék, világnézletek értékelésében. De azért konstatálni lehet, hogy Földes legalább is méltányolja és itt-ott, színtelenül, többnyire a mások véleményének ismétlésével, méltányolja azokat az értékeket, a melyeket a vulgáris szoczializmus a mult relikviái közé számít, vagy mint hasznavehetetlen, káros ideológiákat széttaposni óhajt. A könyv végén van egy, három fejezetből álló függelék. Az első fejezetben Engelsnek Labriolához, a materialisztikus — ökonomiai — történetmagyarázás igazolása czéljából írt három levelét közli a s/erző. Ezekkel a III. könyv 3. fejezetében tárgyalt „ökonomiai monizmus" elméletét akarja Földes, Marx munkatársának leveleivel bővebben illusztrálni; azt a metafizikai materialisztikus elméletet t. i., hogy az emberiség története nem más, mint tülekedés a kenyérért, és hogy a jogi, társadalmi fejlődés, minden ideologia nem egyéb, mint „felépítmény", a mely a társadalmi termelési viszonyok összesége által alkotott gazdasági alapon nyugszik. A függeléknek egy rövid fejezetében ismerteti néhány vonással a keresztényszoczializmust, melyről, az Őt jellemző színtelenséggel azt mondja, hogy az tulajdonképen új elméletet nem igen állít fel és a szoczializmushoz való viszonya is kétes. Tulajdonképen nincs is keresztényszoczializmus, mert ez csak olyan, mint minden más utópizmus. Természetesen ahhoz nincs a szerzőnek érzéke, hogy különbséget tegyen a római katholiczizmusnak és a protestantizmusnak a szocziláis kérdéssel szemben való állásfoglalása között. Ezért mondja, hogy a „keresztény" egyház e nagy társadalmi problémával szemben már csak azért sem lehet közönyös, mert a probléma helyes megoldásával, vagy az iránta való érdeklődéstanúsítással esetleg óriási hatalomgyarapodást érhet el. Uhlhorn „Katholicismus und Protestantismus gegeniiber der Socialen Frage" cz. könyvében kimutatja, hogy mily nagy elvi eltérés van a kettő között. De méltányolja szerző az egyház által teljesített és a jövőben is teljesítendő nagy szolgálatot a társadalmi ethika továbbfejlesztése körül és idézi Todt szentencziáját, a mely szerint, a ki a társadalmi kérdést megérteni és megoldását előmozdítani akarja, annak jobbján ott kell lenni a nemzetgazdaságtannak, balján a szoczialisztikus irodalomnak, előtte pedig az újtestamentumnak. Uhlhornnal egyetért abban, hogy a keresztyénség rendeltetése: hirdetni — és megvalósítani! — az örök igazságosságot. Könyve végén, a sajtóhibajegyzék után megjegyzi szerző, hogy a munka revízióját, nagy elfoglaltsága és különösen a választási küzdelmek miatt, sietve kellett végeznie; ezért az első kötetben — mondja — sok sajtóhiba csúszott be. Bizony nemcsak sajtóhiba! Az egész könyvön sok, szinte felsorolhatatlan helyen, bántó gondatlanság, germanizmus húzódik át. A helytelen, németes szórend, a pongyola fordítási irály helyenkin t nehezen érthetővé és élvezhetetlenné teszik a munkát. Sok benne a fölösleges szószaporítás, ismétlés; s igazán nem lehet kivenni: hol beszól a szerző a maga és a más nevében. Az illető rendszerek képviselőinek nézeteit, mint előszavában is mondja, munkáikból vett idézetekkel akarta bemutatni. De igazán vasvillával vannak, mint mondani szokták, össze-vissza hányva ezek az idézetek. Panaszkodik, hogy meg volt kötve a keze a munka terjedelmére nézve. De hát 50 és néhány ívre terjedő munkában, helyes beosztással, nagyobb kritikával, világosabban, élvezhetőbben tanulságosabban lehetett volna megtárgyalmi a szoczializmus vagy problémáját. Szinte kényszerülve támad fel a kérdés: méltó-e a Magyar Tudományos Akadémia firmája arra, hogy alatta ilyen stílusú és sajtóhibáktól hemzsegő munkák lássanak napvilágot ? Vagy nincs a Magyar Tudományos Akadémiának sem kritikusa, sem korrektora? B. Pap István. KÜLFÖLD. Svájcz. Uj genfi theológiai tanár. A genfi államtanács deczember 27-iki ülésében, a nem régiben elhalt kiváló theológiai tanár, Doret M. helyére — kinek elhunytá-