Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-18 / 25. szám

Prohászka a nyugateűrópai reformkatholiczizmus és modernizmus magyar képviselője gyanánt nem tekinthető. Van benne reformra és modernségre való törekvés, de egész lénye szerint nem tartozik ehhez a bátrabb irányhoz. Könyvében is fejtegetett „modern katholiczizmusa" nagyon mérsékelt, szelídített válfaja a modern katholiczizmusnak. „Több békességet!" cz. karácsonyi czikke is ezen az úton halad, mint annak idején, Lapunk f. évi három első számában kifejtettük. Talán a szekularizácziót is tisztább szemmel látó püspöknek az egyházi javak intézményes kezelésére vonatkozó reformterve szúrt szemet ebben a czikkében a római egyház rövidebb látású védőinek. — Ebben a czikkében hangsúlyozza Prohászka a róm. katholikus egyháznak a keleti egyházzal és a protestantizmussal való összekötő szálait és társadalmi szövetkezését is. Tehát nem a keleti és nyugati egyház unióját, mint a megrendszabályozott Miksa herczeg. A dogmák alapján keresi a protestantizmussal való fegyverbarátságot a Róma- és keresztyénellenes irányzatok ellenében. A római katholikus keresztyénségnek bizonyos mértékig bensőbbé, szellemibbé tétele lélektani kimélyitése a protestáns szellem hatása Prohászka munkásságában. De egyébiránt távol áll a protestantizmustól. íme a római egyházat védő Prohászka püspök szellemi színképe. Természettudományi, bölcsészeti, theologiai, irodalmi és művészeti képzettsége, szellemi emelkedettsége, szónoki lendülete és nyelvének költői szépsége nagy hatásának és népszerűségének többi tényezői. Az ő munkássága a róm. kath. restauráczió legkiválóbb tényezője volt. Ennyiben őt a magyar protestantizmus legelőkelőbb r. kath. ellenfelének tekinthettük. A radikális társadalmi haladásnak is nagystílű ellenfele volt az ő mérsékelt társadalmi haladási irányával. Az ő nem dogmatikus tanításokat tartalmazó munkáinak indexre-tétele Róma rövidlátó antimodernista hadjáratának elhibázott cselekedete. Prohászka meghódol a pápai szék előtt s ettől fogva sokkal mérsékeltebb szellemben folytatja hit- és egyházvédő, valamint egyházi és társadalmi reformáló munkáját. A hazai római egyház pedig még maradibb ás haladásgátlóbb lesz, mint eddig volt. Prohászka pedig fecsérelni fogja nagy erőit a magyar r. kath. egyház meg nem valósuló reformálására. És szomorúan szemléli majd élte eme tragikumát. Vájjon nem jobb lett volna-e modernebbnek és bátrabbnak lenni: nagyobb reformot kívánni és meghódolás nélkül való nagyobb szabadságot szerezni? A „Népszava" Prohászkát nagystílű ellenségének tartja, mert a haladás legnagyobb kerékkötőjének, a r. kath. egyháznak védelmére és megújhodó hatalmáért munkálkodik. A „Világ" Prohászka tragikumára mutat rá. Az „Egyetértés", „Pesti Hirlap", „Pesti Napló", „Budapest" ós „Pester Lloyd" a reformkatholikus vezérember megrendszabályozását panaszolja és ítéli el. Az „Az Újság" a r. katholiczizmus fejlődésének kiváló munkásául becsüli Prohászkát, indexretételét a kritikán felülállónak, egyházi belső ügynek tekinti. A „Budapesti Hirlap" és a „Magyarország" Prohászka és az ő katholiczizmusának hibátlansága mellett s a feljelentés és fordítás rosszhiszeműsége ellen foglalnak állást. Az „Alkotmány" Prohászkát az egyházi tekintély előtt való meghódolásában és lankadatlan tovább munkálkodásában látja. Mi sajnáljuk, hogy Prohászka indexre került. Még inkább őt azért, hogy meghódol a csalatkozhatatlan egyházi tanító tekintély előtt. Leginkább pedig azért, hogy nem lett egy magyar nemzeti modern refornikatholiezizmus megalapítója és vezére. A „Laudabiliter se subiecit" helyett szívesebben látnók Prohászkát ebben a vezéri munkában, mert akkor vele a magyar protestantizmus is szövetséges társ gyanánt munkálkodhatna a magyar társadalom, a jézusi keresztyénség és az emberiség haladásáért 1 V. J. TÁRCZA. H a r n a c k. A protestáns theologia egyik világhírű alakja, Harnack Adolf ülte a napokban hatvanéves születésnapját, s ezt az alkalmat a német tudományos világ felhasználta arra, hogy megérdemelt ovácziókban részesítse a kiváló professzort, kinek neve egyháztörténelmi működése révén szűkebb hazája halárain messze túl ismert és becsült. Nem szükséges e Lap olvasói előtt sem magyarázni, mit jelent Harnack a modern protestáns tudományosságnak. Csak életének s egyéniségének néhány röpke vonását akarjuk itt föleleveníteni. Poroszország megbecsülte Harnackban a nagy tudóst és kiváló embert, nemcsak azzal, hogy a berlini egyetem tanszékére hívta el; nemcsak azzal, hogy az összes fakultások tiszteletbeli doktorává, valóságos titkos tanácsossá, a királyi könyvtárak főigazgatójává, több magasrendű rendjel tulajdonosává tette, hanem mindezeken felül abban is, hogy a császár személyes barátságába fogadta s a tudományok előmozdítására szolgáló Vilmos császár-féle milliós alapítvány elnökévé nevezte ki. Tanítványainak rengeteg száma végtelen tisztelettel viseltetik iránta, mint az általa kezdeményezett szabadelvű egyháztörténeti irány vezére és úttörője iránt, s még ellenfelei is kegyelettel adóznak hervadhatatlan érdemeinek. Jele ennek egy, nevére teendő nagyszabású alapítvány terve, a melynek anyagi összehozásában egy nagy választmány buzgólkodik most, a melynek tagjai közt ott találjuk minden társadalmi rend és osztály kiválóságait, a szocziális szabadelvű ex-lelkész és birodalmi gyűlési képviselő: Naumann Frigyestől Biilow herczegig, a szabadelvű-merkantilista nagykereskedő-világtól a konzervatív urakháza tagjaiig, beleértve a nőkérdés és feminizmus apostolait s a külföld, köztük Skandinávia, Francziaország, Anglia és Amerika számos kitűnőségét. Talán emlékeznek még rá sokan, hogy Harnack meghivatása Berlinbe a mostani császár uralkodása első évében, még Bismarck kanczellársága alatt történt, lát-