Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-04 / 23. szám

rinte csakis így lehetne a budapesti egyetem túlzsúfoltságát megszüntetni. Mivel azonban ez az egyetem állami jellegű lenne, theologiai fakultás nélkül kellene azt felállítani. Szegedre műegyetemet óhajt, hogy a magyarság is kapjon kedvet a műszaki pályára. Igen érdekes a beszédében az, hogy sürgeti a tanszabadság világos körülírását és szabályozását, mert a szabadsággá fajuló tanszabadság ellen már tenni kell valamit. A tanítóképesités államosítását sürgeti. A 48: XX. 3. pontjának betűszerinti végrehajtását azonban kivihetetlennek tartja, mert az szerinte olyan anyagi terheket róna az államra, hogy az azt nem bírná el. Erre jegyezte meg Benedek János egy közbeszólás formájában: „De előbb szekularizálnánk ám!" — Szász K. után Molnár János prelátus, a néppárt egyik vezére következett, a ki nagy beszédet tartott a kongregácziók védelmére. Pártja nevében sürgeti az egyházpolitikai törvények revízióját s ennek bevezetéseképen a felekezetnélküliség megszüntetését. Várady Zsigmonddal szemben védelmébe veszi a Máriakongregácziókat. Rizonyítja, hogy a Mária-kongregácziók a miniszter tudtával és beleegyezésével működnek. S hogy ezek veszedelmes jelentőségét némileg enyhítse, a legszerencsétlenebb és legvakmerőbb hasonlattal egy sorba helyezi Őket a ref. Rethlen-körökkel és a konfirmált ifjak egyesületével. Szerinte a kongregáczióknak nincs más czéljuk, mint a vallásos érzés fejlesztése és ébrentartása ; arról tehát szó sem lehet, a mit a szabadkőművesek hánytorgatnak, hogy t. i. ezekkel az ifjakkal antimodernista esküt vagy effélét tétetnének le. Molnár János szerint a kongregácziók a világ legjámborabb egyesületei, a melyektől, próbáljuk neki elhinni, nincs oka senkinek sem tartani. Beszéde végén ő is erősen sürgeti a r. katholikus autonómia megvalósítását. Furcsának tartja azt, hogy a miniszter kedvezőbb viszonyokat vár a kérdés megoldására, pedig, szerinte a mainál kedvezőbb viszonyokat képzelni nem lehet. (!) Határozati javaslatot nyújt be, mely szerint utasíttatik a kormány, hogy az erre vonatkozó javaslatot haladéktalanul terjessze be, úgy hogy az a jelen költségvetés vitájának befejezése után azonnal tárgyalható legyen. Május 23-án, kedden először Ostffy Lajos beszólt. A harmadik egyetemet Szegednek szánta. Felhívja a miniszter figyelmét a hazai zsidóság szervezetlenségére, mert csak ennek rendezése után lehet rájuk is kiterjeszteni az 1848: XX. t.-cz. rendelkezéseit. Ostffy után gróf Tisza István tartott nagy beszédet, a mely remélhetőleg eszméitető ós tisztító hatással fog lenni, mind az ország gondolkodó embereire, mind az egymással harczba keveredett szabadgondolkodás és klerikalizmus vezetőire. Gróf Tisza István múlhatatlanul szükségesnek minősítette a zsidó egyházi autonómia megvalósítását; majd pedig a középiskolai tanárok kívánságairól szólott, mintegy válaszképen azokra a támadásokra, a melyek a „Figyelő-"ben e tárgyban írt czikke következtében a tanárság némely részei köréből ellene irányultak. Feltétlenül szükségesnek jelezte a tanárok olyan ellátását, hogy azok nagyfontosságú hivatásuknak megfelelhessenek. De elítélte azt az álláspontot, a mely a kötelességteljesítést, az ifjúságnak ideális és nemzeti szellemben vezetését az anyagi érdekek kielégítésétől akarja függővé tenni. A státusrendezést oly módon kívánná megoldani, hogy az automatikus előlépés mellett tér nyíljék az érdemek jutalmazására is. Az óraszámnak 20-ra felemelését nem tartaná olyannak, a mi ellen a tanárságnak hevesen tiltakozni szükséges volna. A nyugdíjazásnál a szolgálati évek felemelését szintén nem tartaná olyannak, a mi teljesen méltánytalan volna; mert az ország sem szellemileg, sem anyagilag nem elég erős arra, hogy 30 évi szolgálat után munkabíró embereket nyugdíjazzon. — Beszéde további részében a nemzeti élet békességét és harmóniáját megbontó szektariánus törekvésekkel foglalkozott. Két nagy táboruk van ezeknek a szektariánus törekvéseknek. Az egyik a materiálista, atheista és kozmopilita szabadgondolkozóké; a másik a középkort visszaállítani kívánó klerikalizmusé. Az előbbiben a magyar szabadkőművesség egy újabban kialakult frakcziója s ebben nagyobb részben zsidó vallásúak viszik a vezető szerepet. Ez azonban szerinte nem elég alap arra, hogy a klerikalizmus a szabadkőművességet és zsidóságot tegye a destruktív szabadgondolkodás bűnbakjává és a szabadkőművesség ellen való harcczal s az antiszemitizmussal dobjon újabb üszköt a magyar nemzeti társadalomba. Sajnálatosnak minősítette, hogy a napisajtó valóságos melegágya lett a destruktív irányzatoknak, az által, hogy a becsületes és megbízható hírszolgálat helyett, felületes, encziklopedikus ismereteket nyújt olvasóinak és ez által is meggátolja azt, hogy a nagyközönség mélyebb, alaposabb ismeretekre törekedjék. Itt az államnak és a társadalomnak kellene összefognia, hogy a rombolást és az annak ellenében álló ultramontanizmus veszedelmeit elhárítsa. Az államnak arra kellene törekednie, hogy hozzáférhetővé tegye az igazi kultúrát a társadalom minél szélesebb rétegei számára; — a társadalomnak pedig arra, hogy lerázza magáról úgy a „szabadgondolkodás", mint az ultramontanizmus szektarius hatalmait. A kultúra terjesztése terén teljesen helyesli, hogy az állam tért enged az iskolák fentartásában az egyházaknak és mélyen gyászolná azt az epochát, a mely eltörölné a felekezeti tanügyet Magyarország színéről. Azt azonban feltétlen szükségesnek tartja, hogy a közoktatásból a túlzott felekezetiességnek, a vakbuzgó szektarianizmusnak minden vonása kitöröltessék. E tekintetben panaszok hangzottak az utóbbi időkben. De Ő az ultramontán szektarianizmusnak a közoktatásban való érvényesülését nem abban látja, mintha az állam részesítene valamely felekezetet kiváltságokban ; hanem abban, hogy az állami intézetben működő liberális r. katholikusok üldöztetésben részesülnek és háttérbe szoríttatnak az ultramontán r. katholikusok által. (Ennél a pontnál következetlennek találjuk az okoskodást; vagy pedig azt kell gondolnunk, hogy gróf Tisza István, pártpolitikai okokból nem kívánta