Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-08 / 2. szám
mert a gyülekezeteknek mai nap erőseknek, tevékenyeknek, életképeseknek kell lenniök, olyan időben élvén, a midőn nem a csendes nyugodalom és békesség áldó napfénye ragyogja be templomaink tornyait, hanem viharok csapkodják azokat. Fent és alant, kicsinyek és nagyok között az anyagi és testi javak harcza folyik. Sőt még a tudás, a műveltség is, hamis utakra tévedve, támadásokat intéz a vallás örök igazságai ellen. Hozzájárul ezekhez a felekezeti harcz, a lélekhalászat, a melyeket a pápás egyház rovására kell írnunk. Iskoláink szintén megérzik a mai idők nyugtalanságát, úgy fennállásukban, mint szellemükben. Sok iskola lehullott már az egyház testéről, és mintha a megmaradtak sem fűződnének már hozzá úgy, mint gyermekek a tápláló édes anyához. Hogy e jelenvaló bajok között veszedelem nélkül megmaradhassunk, legelső sorban a lelkipásztoroknak kell erőseknek lenniök a hitben, bölcseknek a tudományban, szorgalmasoknak a templomokban és azokon kívül. Módot fog keresni arra, hogy lelkésztársaival együtt értelmezhessék a gyülekezetek lelki építéséről. Azután erőseknek kell lenniök a tanítóknak is; alkalmasaknak a tanításra és példásaknak a hitbuzgóságban, a gyermekeknek hitre, egyházszeretetre, tiszta erkölcsre nevelésében. Áll janak a tanítók szorosan a lelkipásztorok oldala mellé és végezzék együtt, kölcsönös szeretettel és bizalommal, a gyermekek valláserkölcsi nevelését. Majd a presbitériumokhoz szól a püspök és inti őket a gyülekezetek anyagi és valláserkölcsi javainak hűséges gondozására, mindenekben való éber őrködésre s a vegyesházasságok körül az ingadozók erősítésére, a lelkipásztorok támogatására. Szól a kivándorlásnak a nemzet és az egyház erejét fogyasztó veszedelméről. Szeretettel figyelmezteti a menni akarókat az idegen élet veszedelmeire és a hazaszeretetre, s egyszersmind országos feladatként jelöli meg annak lehetővé tételét, hogy a munkaszerető emberek itthon is megtalálhassák boldogulásukat. — Hogy pedig lelkészek, tanítók, gyülekezetek elvégezhessék a reájuk bízottakat, szükséges, hogy azok az anyagi nehéz gondoktól megmentessenek. Kötelességének ismeri ezért a püspök, hogy a lelkészek s tanítók fizetésrendezésének, a gyülekezeti adóterhek könnyítésének s általában az 1848: XX. t.-cz. anyagi és erkölcsi végrehajtásának szószólója legyen, úgy a konventen, mint a közös protestáns bizottságban. — Végül kerülete minden elöljárójának s gyülekezeteinek jóindulatába és támogatásába ajánlván magát, igéri, hogy a meddig lehet, hűséggel fogja egyházunk közjavát szolgálni és nem fogja vénsége koronáját ékességétől, az igazságtól soha megfosztani. — Igaz szívből kívánjuk, hogy a vénség koronája még sokáig ne legyen terhes az új püspöknek, s hogy minden jóknak támogatásával, mindenek felett pedig Istennek kegyelmével valóban erőssé tehesse, belsőleg és külsőleg kerülete minden gyülekezetét és annak intézményeit, ! Egyházmegyei választások. A felsőbaranyai ref. egyházmegye most ejtette meg a szavazást az üresedésbe került tisztségekre. A világi főjegyzői állásra Hardi Sándor ügyvéd választatott meg. A világi tanácsbírói és a lelkészi aljegyzői állásra senki sem nyert általános többséget. Ezért január 25. határidővel szűkebb szavazás tűzetett ki, a világi tanácsbirói állásra ifj. Morvay Ferencz és dr. Fejes János, a lelkészi aljegyzői állásra Józan Sándor és Horváth Antal között. Felolvasás rólunk. Genfben a mult év decz 20-án érdekes felolvasást tartott Tr ass Vincze papnövendék „Jókai kálvinizmusa" czímen, gr. Mdday Andor pedig a jelen politikai állapotokat ismertette. A felolvasás után élénk eszmecsere indult meg Magyarországról. Az eszmecsere során az egyetem rektora is méltatta a magyarok fényes múltját, jelenét s a jövőhöz sok szerencsét kívánt. A debreczeni kántus Békéscsabán. A debreczeni ref. főiskolai énekkar igen szépen sikerült hangversenyt rendezett a mult év decz. 10-én Békéscsabán, egy ott építendő ref. templom czéljaira. A hangverseny főbb pontjait természetesen az énekkar töltötte be, de volt ezenkívül szavalat és zeneszám is, a melyet Futó Erzsike, Tóth Gyula és dr. Horváth töltötték be. A hangverseny igen szépen (1200 koronán felül) jövedelmezett. Imahét. Az Evangéliumi Szövetség kezdeményezésére, a különböző protestáns egyházakhoz tartozó keresztyének az év első teljes hetén a világ minden részén össze szoktak gyülekezni a Szövetség vezetősége részéről kijelölt tárgyak fölött való elmélkedésre és együttes imádkozásra. Örömmel adtunk hírt évről-évre arról, hogy — ha más magyar egyház nem is, de legalább — a budapesti megtartotta ezt az imahetet. A különböző evangéliumi egyesületekhez tartozókat összehozta legalább ezen az egy héten az a nagy gondolat, hogy az év első hetét az Isten nevének dicsőítésére kell fordítani fokozottabb mértékben. Most azonban — legnagyobb sajnálatunkra — az imahét meg nem tartásáról kell számot adnunk. Nem tudjuk, kiket okoljunk az eddigi szép, szinte kötelességszerűvé vált szokás elmaradásáért, csak az bizonyos, hogy nem lehetnek a dolgok rendjén, ha a különböző evangéliumi egyesületek annyira eltávolodtak egymástól, hogy még az Isten nevének együttes dicsőítésére se tudnak az 52 hét közül legalább egyben közösen összegyülekezni! Bibliaterjesztés. A mult év folyamán. 1909. decz. 1-től 1910. nov. 30-ig a skót nemzeti bibliatársulat 47,859 példány Szentírást árúsított el Magyarországon. A bibliatársulat most tett intézkedéseket, hogy kiadja a négy evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit is, mindegyiket tíz képpel. Kettő közülök elkészül a tavaszra, a többi pedig bizonyos időközökben fogja követni őket. ISKOLA. Kitüntetett igazgató-tanító. Jilelc Ferencz pápai ref. elemi iskolai igazgatót a vallás- és közoktatási miniszter, az 1907. évi XXVI. t.-cz. 4. §-a alapján, a.népnevelés terén szerzett kiváló érdemei jutalmazásaképen, 200 korona, fizetés természetével biró személyi pótlékban részesítette. GYÁSZROVAT. Szabó Sándor, a terehegyi ref. egyház lelkésze, 1910. decz. hó 29-én, 47 éves korában hirtelen elhunyt. Legyen áldott emlékezete ! ADAKOZÁS. Elszámolás és nyugtázás. Lapunkhoz az 1910. év folyamán a következő adományok küldettek be: I. Az Orsz. Prot. Árvaház javára: gyöngyösi ref. egyház 7'55, gerjeni ref. egyház 3'—, herczegszőllősi ref. egyház 2'61, abonyi ref. egyház 14-40, bölcskei