Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-08 / 2. szám

azokkal szemben, kiket az egyesületbe felvenni nem tartottak méltóknak ! De ellenkezik a kongregáczió és titkos volta pedagógiai elveinkkel is. Mi egyenes, szókimondó jellemeket akarunk nevelni, kiknek szíve előttünk nyitott könyv. Ifjakat, kiknek érzelmei önként és akadálytalanul tolulhatnak ajkaikra, mert a jót, a nemest nyilvánítani nemcsak megengedettnek tanítjuk, hanem kötelességükké is tesszük. És ime ez egyesület tagjait titkosságra, ha nem is titkolódzásra készteti; visszaszorítja ajkaikról azt, mit szívükben hordoznak. Miért? Nem közel eső-e az a gyanú, hogy talán nem kimondható vagy hirdethető az, a mit az egylet czóloz ? De ellenkezik a kongregáczió a vallás- és közokt. miniszter 1887. évi 751. sz. rendeletével is, mely szerint a belügyminiszterrel történt megállapodás értelmében iskolai egyesületek alapszabalyai jóváhagyás végett a vallás- és közokt. miniszterhez terjesztendők fel s ilyen egyesületek csakis önművelődési, önsegélyezési, testedzési és szórakozási czélokra alakulhatnak és csak 40 nappal a felterjesztés után kezdhetik meg működésüket. Ellenkezik továbbá a Rtt. 26. pontjával, melynek értelmében iskolai egyesület üléseit csak az intézet épületében tarthatja. A kongregáczió alapszabályait felső tanhatóságunk jóváhagyó záradékkal el nem látta, hivatalos helye pedig a karmelita templom emeleti kápolnája s ideje a kisebb kongregáczió számára szombaton V-^t)—V^-ig, közel ahhoz az időhöz, mikor kivált téli időben a gyermek már otthon tartozik lenni. A kongregáczió helye tehát nem az intézet helyisége. Hogy egyeztethetik ezt össze az alakítók a Rtt.-sal? Újra hangsúlyozzuk, nem azt akarjuk mondani, hogy kételkedünk az irány nemes voltáról, de kételkedhetnénk ós e kétely lehetősége már ellene szól a kongregácziónak. A törvényen alapuló rendelet és a Rtt. szabályaink ily tíagráns megsértése pedig egy tanári testület lelkiismeretes működése előtt nem lehet közönyös. íme kételyeink és aggodalmaink a kongregáczióval szemben. Ám lássák az alakítók a következményeket. Újólag és bensőleg ajánljuk figyelmükbe ellenvetéseinket. Ne emeljenek égig emelkedő válaszfalakat ifjaink lelkében; ne adjanak tápot már itt az iskolában annak az áldatlan harcznak, mely közéletünk minden ágát meddőségre kárhoztatja : a felekezeti türelmetlenségnek. Minden felekezet papja neveljen ifjaiból igazi erkölcsös polgárokat és vallásos hazafiakat, de ne akarjon gyermekekből felekezeti érdekek szolgálatára olyan harczosokat, az egyház részére olyan vitézlő katonákat képezni, kik türelmetlenek másokkal szemben, elkülönödnek a többiektől és útját állják annak az egységes szeretetnek és munkásságnak, melyre mi minden ifjút, mindenféle különbség nélkül egyaránt nevelünk. A törvényen alapuló miniszteri rendelet és a Rtt. értelmében végül egy indítványt teszünk. Minthogy a középiskolai róm. kath. hitoktatásnak a püspöki kar által kiadott s a vallás- és közokatásügyi miniszter által elfogadott tervében a Mária-Társulatok alakítása csak mint óhaj van kifejezve, melynek foganatosítására a miniszteri jóváhagyás természetszerűleg ki nem terjeszthető, annál kevésbbé, mert egyéb, a Rendtartásban jelzett egyesületek sem létesíthetők előzetes felsőbb jóváhagyás nélkül; minthogy pedig tudtunkkal sem általában a kongregácziók, sem a most itt alakított kongregáczió alapszabályait a felsőbb tanhatóság meg nem erősítette s püspöki rendelet a megerősílést nem pótolhatja: ennélfogva indítványozzuk, hogy a vallás- és közokt. miniszter 1887. évi 751. számú rendelete értelmében a Mária-Társulat megalakításának ténye, a társulat alapszabályaival együtt, legalább utólag terjesztessék fel megerősítés végett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz. Zombor, 1910. A zombori áll. főgimnázium nem róm. kath. tanárai. A „Kálvineum" eszméjéhez. A „Sárospataki Ref. Lapok" múlt, évi 52-dik száma közli Kiss Ferencznek a Kálvineum-vasárnap ügyében írt s lapunkban is megjelent felhívását. A felhíváshoz R. Gy. (Radácsi György) a következő megjegyzéseket fűzi: „A Kálvineum eszméje bizony szép s méltó is érte lelkesedni. Azonban, miként az eszme kipattanásakor, most is az a véleményünk, hogy a lelkészeknek, a gyülekezet angyalainak, nem lett volna szabad csak a saját árváikról gondoskodniok s magokat ilyen módon a gyülekezet testéből kiszakítaniok. „A jó pásztor életét is adja az ő juhaiért." Nincs pásztor nyáj nélkül s nincs pásztori gond a gyülekezet tagjainak mellőzésével. Az a pásztor, a ki elsősorban önmagáról gondoskodik s legföljebb még a testszerinti juhairól, az nem egy a nyájjal, felette van, vagy mellette van, de benne nincs. A Kálvineum, mint árvaház, árva-otthon, vagy akárhogy nevezzük, minden kálvinistáé lehet együtt, de nem a lelkészeké külön. Szakszervezeti széttépésre, vagy tömörülésre mindenki vállalkozhatik, csak a lelkész nem, a kinek — magasabb ideák szerint — elsőbb a híve, mint önmaga!! Egy nagy, az egész kálvinista egyház minden tagjára kiterjedő Kálvineumról lehetne csak igazán szó közöttünk, a melybe a kurátor, az egyházfi, a presbyter, a köz-egyháztag árvája is bejuthasson s ott Isten után a Kálvin nevét is áldhassa. Egy ilyen Kálvineumért aztán illő és szent dolog volna minden kálvinistának lelkesednie s erején felül is áldoznia!! Ha a presbitériumok a hozzájuk intézett kérőívekre azt felelnék: „de hát ami árváinkkal mi legyen?!" Azt felelné-e a lelkész, a pásztor, hogy alakuljatok ti presbiterek szintén szövetséggé ?! Vagy azt felelné: előbb mi a fők, aztán ti, a tagok?! De hát „mondhatja-e a láb: mivel hogy én nem vagyok kéz, azért nem vagyok a testből való?" A lelkészi özvegy-árvatár már hivatalosan megvan. Ezt kellene erősíteni a szükség és az idő követelései szerint hivatalosan is, s ezenfelül egy közös, nagy Kálvineumban az összes kálvinista híveket az egy Krisztus egy testévé tenni. Ez magasan járó keresztyén munka volna és ez illenék főként mi hozzánk, s ez volna igazán korszakos alkotás — elkülönülés nélkül 1! Ez volna a szent egyesség, a mely után áhítozunk... Az egyetemes ref. egyház bizonyos képviselete is foglalkozott e napokban a Kálvineum kérdésével, talán onnan is támad majd valami szent egyességre hívogató hang!!... Isten úgy adja!" Ezekre a megjegyzésekre, Radácsi György iránt érzett minden tiszteletünk daczára is kénytelenek vagyunk mi is megjegyzéseket tenni, mert nem szeretnénk, ha azok a szempontok, a melyek R, Gy. megjegyzéseiben