Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-08 / 2. szám

„Kelj fel és világoskod jál!... Mert a nép és az ország, a mely Istennek nem szolgáland, elvész és a népek mindenestől elpusztulnak!" Minden komoly lélek látja, minden érező szív érzi, hogy elégedetlenségünk igazán csak medvemorgás, nyögésünk csak galambnyögés. Isten gyermekei nem ily úton keresnek szabadulást ! A benső erőknek kell megmozdulni bennünk. A kéz, a láb, a gyomor, a száj — csak szükséget kiált. Isten törvénye alkotásra hív, s alkotni csak a lélek képes. Az a mi bűnünk, hogy csak fogyasztók akarunk lenni s folyvást a húsos fazekak párája ingerli orrunkat. Olyan világba helyezett a gondviselés, hol ránk, alkotó erőinkre szükség van. S minél inkább kielégítjük e szükséget, annál inkább fogy a magunk szüksége. Munkáinkban lehetünk csak nagyok. Ez a megtartó erő, — nem a medvemorgás és galambnyögdécselés. Andrássy Kálmán• „Egyház és modern világ." Több mint hét évvel ezelőtt ennek a két tényezőnek egymáshoz való viszonyáról elmélkedett „Diadalmas világnézet" (1903) czímű művének egyik fejezetében dr. Prohászka Ottokár esztergomi róm. kath. theol. tanár. Saját kijelentése szerint egész művének az volt a problémája: „Lehet-e a keresztény világnézetet beleállítani a mai kulturvilágba ?" Az említett fejezetben a r. kath. egyházat akarta igazolni a modern világ, a XX. század közművelődése előtt. Azóta budapesti egyetemi tanár lett a szerző s második kiadást ért (1906) a r. katholiczizmust a modern világgal kibékíteni törekvő műve. Az egyetemi tanárból azután székesfehérvári püspök lett, s a tudós püspök akkor is síkra szállt a „modern katliolicziznms" (1907) mellett. Jött a modernizmus ellen kiadott Lamentabili-dekrétum (1907) s Székesfehérvár püspöke egyetemi templomi beszédeiben már a modernizmus ellen szónokolt. Az 1909. évi r. kath. nagygyűlés alkalmával a modernizmusról s az ellen tartott előadást. Mindamellett megmaradt a róni. katholicziznms és a modern világ kibékítésére törekvő munkájában. Karácsonyi czikkében egyházreformáló eszmékkel hozta hullámzásba az egyházi és társadalmi köröket. Most egy évre rá, 1910. évi karácsonyi czikkében ismét kihívja a közvélemény érdeklődését. Az „Egyházi Közlöny" karácsonyi számába írt czikkének a czíme „Több békességet!", tárgya pedig a r. katholikus egyháznak a mai világgal összhangba hozása, kibékítése. Régi és állandó tárgya ez az apostoli és reformátori lelkületű püspöknek. Annál nagyobb figyelmet és megfontolást kíván. Rá is irányult a napisajtó figyelme. Az egyházi sajtó is foglalkozik vele. Mult heti vezetőczikkünkben a czikk leggyakorlatibb és legfeltűnőbb kérdését, az egyházi javak kezelésének a reformját tettük szóvá. A napisajtó is különösen erre fordította figyelmét. Ez alkalommai a czikket a maga egész czélzatában vesszük szemügyre; az egyház és a modern világ kibékítésére irányuló reformtervét tesszük megfontolás tárgyává. A fejlődés tényét nyíltan elismeri a czikkíró. Ez a fejlődés megzavarja az ember békességét. A békesség visszaszerzésére kell törekednie az embernek az új világba való beleálláfeával. Ennek a feladatnak megoldásánál két körülményre kell ügyelni: „nevezetesen számba kell vennünk egyrészt a fejlődés által teremtett új helyzetet s az ott szereplő új tényezőket, azt a sokfélét s újat, mely elhelyezkedést keres ; másrészt pedig szemmel kell tartanunk az új elhelyezkedésben is érvényesítendő örök s változhatatlan elveket s a fejlődésben is érintetlenül maradó isteni kereteket". A fejlődést, az átalakulást, az új helyzetet egyfelől a közművelődés (kultura), másfelől pedig a vallásos élet terén tünteti föl. A közművelődési élet terén régen az egyház s az egyházi elem volt a vezető, irányító és termékenyítő tényező, a laikus világ pedig az elfogadó, gyámolított fél. Ma már a művelődési munka másképen tagozódott. A laikus elem önállóan lépett bele a sokféleképen tagozódott művelődési életbe. Az iskolai, ipari, művészeti, tudományos, közjóléti, közegészségügyi s általában az egész közművelődési élet terén önálló művelődési tényező lett a laikus elem. A közművelődésnek ezt az új tagozódását nem lehet megakasztani, sem a kifejlődött erőket egy irányba lekötni, mert az erők kifejlődése az Isten gondolata. A vallásos élet terén való fejlődést röviden így jellemzi. A kritikai szellem türelmetlen a mult hitével és hagyományaival szemben; könnyen szakít a közösséggel s elzárkózik az egyházi befolyások elől, ha azok túlnyomólag a jog és tekintély alakjában akarnak lelkére hatni. Az egyéni üdvkeresés teljesen érvényesülni akar. Ez a maga útján akar haladni az egyházi tekintéllyel szemben; másfelől azonban a vallásos meggyőződésre és üdvre való irányításokat is elfogadja, ha nem joggal, törvénnyel, külső tényezővel akarnak a lelkiismeretbe nyúlni. Ebben a fejlődésben az új elemek közt egyensúlyt és összhangot kell teremtenünk! A közművelődési téren a megváltozott működésekkel megváltozik a hatalom is. Nem az isteni tekintély, hanem a közművelődési hatalom. A közművelődési működések megszűntével az azok végzésére kapott gazdasági erők is megfogyatkoznak vagy eltűnnek. Az egyháznak bele kell állania a mai közművelődési életbe; a régi rendeltetésük alól felszabadult egyházi javakat közművelődési czélokra kell fordítania. Ha a mai egyházjog nem biztosítja ezt, akkor az egyházi törvényhozásnak kell arról intézményesen gondoskodnia. A vallásos élet terén a szélsőséges egyéniség-elvűséggel (individualizmus) szemben a vallásos problémák tekintélyi megoldását, az egyház isteni tekintélyét kell elfogadnunk. Azonban ebbe a keretbe krisztusi életet,