Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-26 / 9. szám

Krisztussal való közösség a keresztyénség hőseiben is ébresztett! Ennek a maga nemében rendkívüli erőnek feltételezése nélkül nem vagyunk képesek megérteni a Krisztus evangéliumának csodás hatását a lelkekre. Valóban „erő származék ki belőle!" Végezetül pedig még csak egy kérdésre kell megfelelnünk ezzel a gondolattal kapcsolatban : arra, hogy vájjon tudunk-e hatni mi is környezetünkre, származik-e erő belőlünk is? Él-e a lelkünk oly benső közösségben az Istennel, hogy a Vele való elválaszthatatlan egység tudata új erőforrásokat képes megnyitni a lelkünkben, melyek nemcsak bennünket táplálnak, de képesekké tesznek arra is, hogy hitteljes lelkiéletünk, gazdag keresztyénségéből erő származltassék ki mások számára is a Krisztus által. Krisztus „ereje" nem nyilvánulhatott meg, ha nem hittel közeledtek hozzá. Vájjon vehetünk-e mi is erőt Tőle, ruhája szegélyének érintésére származhatik-e erő belőle, ha nem hittel járulunk eléje ? Gedeon. Az antimodernista eskü jelentősége. A jelenkori róm. katholiczizmus s közelebbről a modernista mozgalom életében egyik legújabb s legfigyelemreméltóbb mozzanat az antimodernista eskü ügye. Ez az eskii szerves részét képezi annak a küzdelemnek, melyet a jelenlegi pápai szók folytat a modernizmus ellen. A modernizmusnak teljes megértése végett szükséges volna a modernista törekvéseknek egy századra visszamenő gyökérszálait szemügyre venni. A franczia forradalom után előállott róm. katli. megújhodás idejére nyúlik vissza a jelenkori mozgalom gyökere. A disszidens katholiczizmus, az angol traktáriánizmus, a vatikáni zsinat előtt való szabadelvű katholiczizmus, a vatikáni zsinat után való ó-katholiczizmus és reform-katholiczizmus és az amerikanizmus a jelenlegi modern katholiczizmusnak vagy modernizmusnak előkészítő előzményei. Ezt a modernizmust nemzeti és egyéni sokszínűsége mellett is általában jellemzi a modern kutatás eredményeinek, főleg szellemének és módszerének nagyobb mértékű alkalmazása. Mint maguk a modernisták mondották. nem közös rendszerük, hanem közös módszerük van. Ez a közös módszer pedig egyfelől a valláslélektani, másfelől a történeti módszer. Mindkettőben általános közös gondolat a fejlődés elve. A dogma lélektani előállását és az egyház történeti fejlődését kutatják és hirdetik. Mindezzel azonban a római egyházat akarják védeni s a római egyház és a XX. századbeli modern művelődés kibékítését, összhangba hozását munkálják. Nem akarnak protestánsok lenni, sőt sokan protestánsellenes magatartást tanúsítanak. A római egyház s annak legfőbb őre, a pápai szék a léte alapját aláásó mozgalom ellen teljes eréllyel lépett föl és harczol. 1907 július 3-4-én kiadta a „Lamentabili"-dekrétumot, ezt az új Syllabus-t, mely hatvanöt pontban kárhoztatja a modern szellemi élet s a modernizmus által is hirdetett elveket és igazságokat. Az ugyanannak az évnek szeptember 8-án kibocsátott „Pascendi"-körlevél részletesen felsorolja a modernizmus tartalmát s elvi alapjára vezeti. Mint az összes eddigi eretnekségek foglalatát kárhoztatja és képviselői ellen erős megrendszabályozó eljárást indít. S jöttek a megrendszabályozások, a meghódolások és kiátkozásök. A mult óv májusában a Borromeo-körlevél ismét ellenök s a protestantizmus ellen támadt. Jöttek sorban a különféle szigorító és megújító intézkedések. Mult év szeptember havában a pápai szék külön motu proprio-ban rendeli el a róm. kath. papoknak az antimodernista eskü letételét. A modernizmus ellen való küzdelemre s az egyházi és hithűségre kötelezi papjait. Ezt a modernizmus-ellenes esküt az egyetemi theológiai tanárokkal is le akarta tetetni a római egyház s ezért Németországon újabb összeütközés keletkezett az állam és a pápai törekvések között. A tanszabadságukra büszke német állami egyetemek a tanszabadságot látják veszélyeztetve az antimodernista eskü által. A római dogma- és egyháztekintélynek való engedelmességet a szabad vizsgálódás, az elfogulatlan tudományos kutatás kerékkötőjének, sőt megsemmisítőjének tartják. Nálunk akadálytalanul foly csendben az antimodernista eskü lelétele. Sem a protestáns, sem a szabadelvű társadalmi és politikai körökben nem kelt nagyobb mozgalmat. Pedig sokszoros vonatkozásánál és kihatásánál fogva méltán megérdemlené a vele való foglalkozást. Sőt a veszélyeztetett javak egyenesen követelik az ügy tisztázását. Nem tanácsos az ügy fölött könnyű történetbölcsészeti szomorú mosollyal napirendre térni, a mint egyik protestáns hetilapunk tette. Nem is elég csak a jogi vonatkozásokat venni tekintetbe, mint egy másik laptársunk tette. Az állami és társadalmi, az egyházi és tudományos, a jogi és közművelődési vonatkozását és hatásait mind fontolóra kell vennünk. Az eskü szövege szerint a római katholikus egyház papja „magáévá teszi és elfogadja egyenként és összesen mindazt, a mit az Egyház tévedéstől mentes tanítói tekintélye megállapított, határozott, kinyilatkoztatott, különösen azokat a tantételeket, amelyek a jelenkori tévelygéssel homlokegyenest ellenkeznek". Ha semmi , egyéb nem volna ebben az esküformában, mint ez az ünnepélyes megnyitó, akkor is eléggé tisztában lehetnénk az eskii céljával és jelentőségével. Azonban a szentszék részletesen is körülírta tantételeit. Az eskütevő az első pontban azt vallja, hogy Istent a természetes ész a világból, mint okot az okozatokból megismerheti és bizonyíthatja. A második pontban a kinyilatkoztatás külső bizonyítékait, az isteni tényeket s első sorban a csodákat és jövendöléseket elismeri, mint az isteni eredetű keresztyén vallás ismertető jegyeit s vallja, hogy azok minden korszak és így a jelenkori ember értelmi műveltségének is tökéletesen megfelelnek. Harmadszor vallja, hogy az Egyházat, a kinyilatkoztatott ige őrét és tanítóját maga az igazi és történeti Kris ztus