Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-12 / 7. szám

Gábor-Kör virágzása biztosítva, a magyar protestáns társadalom pedig mentve lesz! * Mire jó a szerzetes-paragrafus ? Egy ismerősünk kezünkhöz juttatta a magyarországi szabadkőművesek „Kelet" cz. hivatalos közlönyének mult évi decz. 20-diki számát, felhíván figyelmünket annak a külföldi szerzetesek beözönlésére vonatkozó közleményére. Ezzel a kérdéssel decz. 12-diki közös munkáján a Demokráczia páholy foglalkozott. A felszólalók közül Faber Oszkár terjesztett elő statisztikai adatokat, s ezeknek alapján írjuk a következőket. Az utóbbi években idegen szerzet alig 4—5 jött be hazánkba, legfeljebb 100—150 taggal. Nem is ebben rejlik a veszély, hanem a már itt levő szerzetrendek, különösen pedig az apáczák feltűnő terjeszkedésében. Adatai szerint 1898—1908 között a barátok 5 új házban 232, az apáczák 116 új házban 1661 taggal szaporodtak. (Ha ez tény, akkor ennek magyarázatát, a mit Faber Oszkár nem ad meg, mi csak abban találhatjuk, hogy a külföldről beözönlő barátok és apáczák a már e hazában benn levő rendekbe állanak be s így leplezik el külföldi származásukat). A szerzetesek ily nagy mértékű szaporodása sem volna nagy veszedelem, ha csak kontemplativ életet élnének. A nemzeti és felekezeti veszedelem azonban abban mutatkozik, hogy a szerzetesek, főként az apáczák, reávetik magukat a serdülő nemzedékekre, mint azoknak tanítói. Mindenféle iskolákat állítanak, sőt a róm. kath. felekezeti iskolákból még a világi tanító-elemet is kiszorítják. így szorították ki az iskolatestvérek a világi tanítókat Nyitrabajnán, Ürményen, Csornán, Bácstopolyán; Budapesten pedig, városi szubvenczióval, az istenhegyi-úton hatalmas palotájukban már internátust is tartanak. A Miaszszonyunkról nevezett apáczák pedig, csupán a kalocsai róm. kath. egyházmegyében, tíz esztendő alatt tíz község róm. kath. iskolájából szorították ki a világi tanítókat és4505 gyermeknevelését vették a kezükbe. — Ha Faber Oszkár statisztikájának időbeli adatait áttekintjük, lehetetlen észre nem vennünk, hogy a szerzetesek, főként az apáczák szaporodása és a régebben világi tanítókkal ellátott iskolákban való terjeszkedése az 1907. XXVII. t.-cz. megalkotásától kezdve erősödik, világos jeléül annak, hogy a róm. kath. egyház vezetői igyekeznek kihasználni a híres szerzetes-paragrafus előnyeit s a róm. kath. felekezeti népiskolákba szép csendesen beültetik, az állam anyagi segítsége mellett, a szerzetes tanítókat. Az tehát, a mire az említett törvényczikk kritikájában reámutattunk — sajnos! — nem volt rémlátás, hanem előrelátás ! — Ideje volna azért, ha úgy a magyar nemzeti kultura, mint a felekezeti békesség megóvása szempontjából a magyar hivatalos protestáns egyház programmjába venné a külföldi szerzetes inváziónak és annak meggátlását, hogy a népiskolákban a világi tanítók helyét szerzetesek foglalják el! ISKOLAÜGY. Kulturkép. E czím alatt, f. évi 2-ik számában bő kivonatban közölte a Prot. Egyh. és Isk. Lap azt a memorandumot, a melyet a zombori állami főgimnázium nem róm. kath. tanárai intéztek a tanári testülethez, s a melyben kérték, hogy az intézet kebelében létesített Mária-kongregáczió megalakításának ténye és a kongregáczió alapszabályai legalább utólag terjesztessenek fel jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Mint egyik érdekelt fél, hozzászólok én is a dologhoz, anynyival inkább, mivel a Szerkesztőség kifejezte azt az óhajtását, hogy szeretne értesülni a memorandum további sorsa felől. Elmondom tehát azt is. A memorandum czélja világos. A tanári kar nem róm. kath. része a vallás- és közoktatásügyi miniszter állásfoglalását akarta provokálni a kongregácziók ügyében. Tudni akarták, hogy a miniszter tudtával és beleegyezésével folyik-e az a tervszerű munka, melynek czélja az állami intézeteknek klerikális intézményekkel való behálózása ? Azt már úgyis tudták, hogy az állami tanintézeteknél feltűnően beczézgetik azokat a tanárokat, kik a Mária-kongregácziónak tagjai, s hogy a felekezetnélküli állam pénzén tartott tanárok egy része a klerikálizmus szolgálatában áll, meg hogy az ilyeneknek a minisztériumban hatalmas pártfogóik vannak; de e feltűnő tényeken kivül irásos bizonyítékuk nem volt, mely azt a súlyos gyanút, hogy Magyarország tanügyének irányítása megszűnt szabadadelvű lenni, támogatta volna. Ha e memorandum a miniszter elé kerül, annak érdemleges elintézése elől nem térhet ki. Ha a miniszter az e memorandum folytán felterjesztett kongregáczió-alakítást s a kongregáczió alapszabályait, mint a melyeknek czélja és működése a miniszter 1887. évi 751. sz. rendeletével ellenkezik, nem hagyja jóvá, — micsoda lidércznyomás alól szabadultak volna fel úgy az állami nem róm. kath. tanárok, mint a klerikális reakczió pusztításaitól tartó, szabadelvűén gondolkodó honíiak! Vagy ha jóváhagyattak volna, legalább tisztázva van, honnan merítik bátorságukat azok, kik, ignorálva az állami tanintézetek felekezetnélküli jellegét, az állami intézetek róm. kath. növendékeit a harczoló klerikálizmus zászlója alá sorakoztatják. Ámde egyik sem történt. A memorandum fel sem került a minisztériumba. Útját állta, nyakát szegte a szegedi tankerületi főigazgató, a ki, hivatkozással a róm. kath. hitoktatás tanterveire és utasításaira, melyeket a miniszter elfogadott s melyek a kongregácziókat létesítendőnek tartják, — a memorandumnak a miniszterhez felterjesztését helyénvalónak nem látta. Ezzel pedig a kérdés holtpontra jutott. Egy közbeeső közeg ügyes sakkhúzása megmentette a minisztériumot attól, hogy ebben a kényes kérdésben állást foglalni legyen kénytelen. A Mária-kongregácziók ügyének ezt a hasznos