Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-22 / 21. szám

jó ügyet ajánlani tudó püspökeink, gazdag, az egyházi közéletben jelentős pozicziókat elfoglaló világiaink, van papságunk, vannak iskoláink, növendékpapjaink, — de irodalmi egyesületeinket és sajtónkat pártolóink mégis oly kevesen vannak, hogy r. kat. atyánkfiaival szemben életünk csak merő vegetáczió. S honnan van mindez ? Onnan, hogy sem hivatalos egyházi hatóságaink, sem püspökeink, sem vezető világiaink, sem papságunk, sem egész egyházi közönségünk nem jutott még el annak meglátására és megérzésére, a mire r. kath. atyánkfiai már eljutottak, hogy a sajtó olyan hatalom, a melyet szolgálatába kell ma már állítania minden érdekkörnek, a mely eszméit, törekvéseit érvénye» síteni akarja. Proliászka Ottokár püspök, sok egyéb s más alkalommal kifejezett modern nézetei mellett nagy igazán mondta, a r. kath. egyház alapelveinek megfelelően, hogy mai „életünk vezetőeszméivel szembe kell szállanunk, vagy pedig a fegyvereket le kell előttük raknunk. Nincsen más alternatíva". S ennek a szembeszállásnak a leghatalmasabb fegyvere nem a meggyőződés, sem a lelkesedés, sem a kézi sajtó, hanem a modern rotácziós gép. Mi, protestáns szempontból, másként látjuk ugyan e küzdelem czélját. Nem abban, hogy az élet vezető eszméivel szembe szálljunk, mert annak az életnek lehetnek s vannak is eszméi, a melyek nem a legázolásra, hanem a megnemesítésre méltók; de abban igazat adunk Proliászka püspöknek, hogy az élettől elzárkóznunk nem szabad, sőt az a kötelességünk, hogy annak harczaiban mi is részt vegyünk s annak eredményét a Krisztus anyaszentegyházának s benne az emberiségnek javára fordítani törekedjünk. Ennek megérzésében, meglátásában és megértésében azonban még mindig késlekedünk, s ha talán akarunk is valamit, beteljesedik rajtunk a Proliászka püspök által idézett közmondás: két út megyen három felé, — ahány magyar, annyi feló! Jól van-e ez így? Hasznára válik-e az evangéliumi protestantizmus és vele együtt a nemes liberalizmus ügyének ? Elmélkedjenek felette, a kiket illet,: hivatalos egyházi hatóságok, püspökök, esperesek, kurátorok, papok, theologusok s az egyház tagjai. S ha elmélkedésük arra az eredményre vezet, a mire a logika szerint vezetnie kell: fogjanak neki a cselekvésnek, mert — Proliászka Ottokár szavai szerint — vagy a győzelem, vagy a fegyverletétel. Nincsen más alternatíva! H. 1. TÁRCZA. Hazafias egyházi énekek a XVI. századból. (Folytatás és vége.) Elválasztva targyaltam e hat éneket a még ismertetésre váró kettőtől, már csak azért is, mert míg amazok szerzői ismeretlenek, ezek Szegedi Gergely önszerzette énekei. A 67. sorszámú énekben (181—183. 1) reá vallanak a versfők, melyek nevét adják: Segedinus Gregorius. Az ének felirata: Causae recitantur flagelli, quibus Deus totam Hungáriám a multis temporibus flagellavit. A felirat szerint szerzőnk a nemzetet ért csapások okaival számol be énekében. Feladatát kettős úton oldja meg. Egyrészt megnyugtat azzal a bibliai gondolattal, hogy az Úr sokszor megpróbálja övéit, sujtol, de el nem pusztít; megpróbáltatásból bocsátja reánk a szenvedéseket, hogy a lélek megtisztuljon az Istenbe vetett hitben. Noha Isten igen nyomorgat minket, Azt akarja, hogy esmérjük bűnünket, Könyörgéshez ezzel intene minket, Mert elfelettyük sokszor Istenünket. 0 próbálni akar ezzel hitünkben, Hogy meglássa, mint bizunk mi Ö benne, Reménységünk vagyon nálánál többen, Az tűz által próbálja meg éltünkben. De meg nagy a nép bűnössége, a mire tekintve, Isten méltán ostorozza. Haragja azonban nem tart örökké ; büntetésében „idvességünkre igyekszik s bűneinkről többé nem emlékezik". A különben hosszadalmas ének e vallásos gondolatokkal számol, a nélkül, hogy a csapások leírásában történeti mozzanatokra utalna. Szilády Áron Szegedi Gergely neve alatt a Régi Magyar Költők Tárában (VI. 209—211. 1.) egész terjedelmében közli. A történeti háttér megrajzolásában leggazdagabb az énekgyűjtemény legutolsó darabja, a szintén Szegedi Gergely énekének mondható „CautioSzilády Áron a Régi Magyar Költők Tárában (VI. 8—14. 1.) Szegedi Kis István énekei közt közli. Az ének versfőiből ez betűzhető ki: Szegedi fecit Egren. Az „Egren" kitétel nyilván Szegedi Gergely szerzősége mellett bizonyít, ki ekkor, t. i. az 1556. évben, midőn ez ének Íratott, Egerben tartózkodik.1 Az ének szövege is igazolja, hogy ezen éneket Szegedi Kis István nem írhatta, hanem Szegedi Gergely. A szerző nevezetesen az 1566. évi tatárdúlást írja le, még pedig azzal a közvetlenséggel, mellyel csak a szemlélő, a helyi viszonyokkal ismerős írhatott a katasztrófáról. A Tisza környéke a színtere a dúlásnak, melyet énekesünk közvetlenül szemlélt, sőt átélt. Szegedi Kis István 1563-tól kezdve Ráczkevében tartózkodik, az átszenvedett török rabság után ott háborítatlan nyugodalmat talál s mint ráczkevei pap hal meg 1572-ben.3

Nyilvánvaló, hogy a Ráczkevón tartózkodó Szegedi Kis István, kit a dúlás a Duna partján nem ért, ki a felső Tisza mentén soha nem működött, az éneknek nem lehet szerzője. Mindenesetre az ének szerzőjét oly egyénben kell 1 Sírván igy könyörge az Istennek egyháza, Mikor Tatár miatt felföldnek lön rablása. Ezerötszázhatvan és liat esztendőben Mikoron írnak vala. 2 Régi Magyar Költök Tára VI. 280. 1. Vö. Földváry L. Szegedi Kis István élete. Bpest, 1894. 205. 1. köv.