Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-20 / 47. szám

értékeinek a modern világ rontó elemeivel szemben való védelméért és Krisztus egyetemes uralmáért folyna a nemes harcz. Ha nem erre határozná magát az antimodernizmus, életünk jelszava és munkája csak ez maradhat: Róma ellen, modern világban, Krisztusért! V. J. ISKOLAÜGY. A természetrajz tanításának nevelő hatása. Az élet, különösen a mai korban, küzdelemre képes embert kiván, mert csak e képességgel felruházott ember szerezheti meg megélhetésének föltételeit. De korántsem elég a megélhetés biztosítása ahhoz, hogy az ember boldog is lehessen. Ehhez sorsunkkal való megelégedettségre, életünk körülményeibe való harmonikus beletalálásra, tehát a lélek magasabb erkölcsi erőire van szükségünk. Ez az erkölcsi alap a hit, a jövő iránt táplált élő reménység. És ha a mai szocziális világ emberét mi, a nép hivatott vezetői arra az erkölcsi magaslatra juttatjuk, melyen megtanulja, hogy „ne csüggedj ember, Isten a keveset is megáldja" : — akkor nagy munkát végeztünk, értékesebbet, mintha az ideiglenes megélhetés anyagi eszközét adtuk volna a kezébe. Isten ludja, ki bocsátja el több és értékesebb útravalóval az élet küzdelmét még sejtelmesen sem ismerő, kicsiny tanítványait, az-e, a ki előírás szerint, de a legtöbbször feledésbemenő, tantervszerű ismeretekkel látja el, avagy az, a kit minden törekvésében ez a tudat vezet: munkám értéke annyi, a mennyi a gyermeklélek örök kincse : nevelésemnek fogékony lelkére való hatása. Meg vagyunk győződve arról, hogy az életre szükséges, szűkkörű reális ismereteken kivül csakis magasabb szempontból vett irányító erkölcsi hatásunk az, mely minden törekvésünk főczélja, eredménye lehet. Nem azt mondjuk ezzel, hogy az íráson, olvasáson, számoláson kivül egyebet se tanítsunk. Tanítsunk mást is, de ne a tárgyi szempont vezessen bennünket, hanem a tárgy nevelő hatása. Az állam munkatereket nyit a nép számára. Istápolja a magánosokat is hasonló irányú törekvésükben. A nép így mind jobban-jobban megtalálja a kenyérkeresetre való alkalmat. De az igények nőnek és ez ismét csak nem engedi az embert a megelégedés megnyugtató érzéséhez jutni. Nem elég tehát az anyagi helyzet javítása. Több kell ennél: magasabb erkölcsi hatásra van szükség, mely elvezet a megelégedettséghez, az igaz boldogsághoz. Adja meg az állam és a társadalom a kenyérkeresetre való alkalmat; mi, a nép nevelői pedig igyekezzünk a kenyeret táplálóvá, édessé, testre és lélekre egyaránt megelégítővé tenni. Ha a tanító alapot rak a kicsinyek lelkébe nevelői hivatásának ideálisabb felfogásával, a lelkipásztor, a nagyok tanítója pedig ezt a szép épületet tovább emeli: bizonyára megoldódik a nagy társadalmi kérdés. Azt mondhatják kartársaim, hogy megtesszük mi kötelességünket ma is emberül, többet csak tantervünk félretevése árán tehetünk. Nem kicsinylem a mi munkánkat ; érdemesnek, nemesnek tartom sokunk tevékenységét. Tantervünk szellemét se kicsinylem. De egy kis újítás nagyon rá férne. Hogy tantervünk mai kerete milyen mértékben alkalmas eddig kifejtett gondolataink megvalósítására: az egyén életére irányítólag ható s a kor szelleméhez mért magasabb erkölcsi hatások érvényesítésére, ós mely tantárgyak alkalmasak erre, e kérdésekre felelnek az alábbi sorok. Ez alkalommal a természetrajzi ismeretek nevelőhatásáról kivánunk szólani. A mult nyár folyamán alkalmam volt átnézni több természetrajzi tankönyvet, melyek részint állami, részint felekezeti iskolákban használtatnak. Arról győződtem meg, hogy sok tárgyi tévedés mellett csaknem kizárólag azt szánják a gyermek tanulnivalójául, hogy pl. a lónak meleg, piros .vére van, meg teste apró szőrrel van fedve (sok más állatnak is), meg a lábán csak egy új van (a szamárnak is), jól halló két füle van (a nyúlnak is), meg hosszú farka van (a rókának is). A denevérről: végtagjai repülő hártyával vannak összefoglalva. A telet átalussza (a medve is), fülei nagyok (a csacsiéi is). És így tovább. A méhről: két pár hártyanemű erezett szárnya van, egy társaságban 16—20 ezeren élnek, köztük háromféle méh van. Nagyon dolgos állat. Összehordja a mézet s ezzel hasznot hajt. Ilyen és ehhez hasonló tökéletlen leírásokat találunk az egyes könyvekben. A testrészeknek száraz elősorolása, és pedig úgy, hogy a leírás legtöbb része ráillik egy sereg más állatra is. Hasonló a növények ismertetése is. Az élő, bámulatos életműködésben levő egyedet élettelenül, csodás és megkapó életjelenségeinek teljes elhallgatásával tárgyalják. Az ilyen lelketlen leírás unalmas, megtanulásra nehéz és értéktelen. Mi haszna ebből a gyermeknek? Elfelejti. Milyen más eredménye volna annak, ha az állat lelki életére tereinők a figyelmet s inkább arra vetnők a súlyt, hogy minden élő szervezet egy-egy csodája a teremtő Istennek, sőt az egyes testrészek is az életmódnak, a czélnak megfelelő remek ós utolérhetetlen alkotások. A ló lába nem azért van patába burkolva, hogy mi az egypatások jellegét tanítsuk vele, hanem azért, mert egyrészt védője az ujjnak, másrészt meg úgy van alkotva, hogy rugalmasságot adjon a lábnak az által, hogy az ujj nem lapul bele a körömbe, hanem üreget alkot a talp alatt. Továbbá megtanít az ilyen irányú gondolkozás arra is, hogy a Teremtő bölcs alkotásának rosszakaratú megrontója az, a ki a lovat, vagy kutyát megfosztja farkától, mellyel az állat a nekünk való szolgálata közben tolakodó és veszedelmes ellenségeitől (légy, szúnyog) megvédelmezhetné magát.