Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-02 / 40. szám

rozoítan kiemelte a birálat. A szerző elismeri, hogy majdnem kizárólag német theológusokkal foglalkozik. „De ebben oly óriási hibát látni és belőle „a tudományos lelkiismeret kérdését" csinálni, csak nagy túlzással és azon ténynek tekinteten kivül hagyásával lehet, hogy bármennyit dolgoztak is más nemzetek a legújabb időben a theológia terén, azért a vezetők, a mesterek itt még ma is a németek." Ezzel akarja menteni magát a szerző. Azonban ez az ünmentés elfogadhatatlan, mert nagyon fogyatékos, benső ellenmondásban szenvedő. Elismeri, hogy más nemzetek is sokat dolgoztak a legújabb időben a theológia terén, de ennek a tekintélyes terjedelmű és jelentőségű theológiának a tárgyalása elől azzal tér ki, hogy azért a vezetők, a mesterek még ma is a németek. Fogadjuk el azt a tényt, hogy a világ vezető theológiája a német. De hát akkor is nem az által tünnék-e ki annak ez a vezető, mesteri jelentősége, ha a többieknek tárgyilagos ismertetésével való összehasonlításból bizonyulna be ? A szerző hallgatólagos értékelését pedig, hogy a nem-német theológia jelentőség nélkül való, nem fogadhatjuk el, mikor jelentőségének részleges elismerése már a szerzőnél is megtalálható, teljes jelentősége pedig a theologiatörténetből letagadhatatlanul megállapított tény. A történeti teljesség elve a világprotestantizmus legújabbkori theológiájának a tárgyalását követeli. A vezérek története, még nem az egész theol. világ története. És hozzá a vezető theológusnemzet kisebb theológusait is tárgyalni és a nem-vezető theológus-nemzetek legnagyobb theológusait is figyelmen kivül hagyni: aránytalanság is, igazságtalanság is s mindenképen tudományellenes. A czímet a tartalomhoz szűkíteni, vagy a tartalmat a czímhez bővíteni, a tudományos lelkiismeret kérdése. Az egyetemes tájékozottságú, önálló magyar protestáns theologiai tudomány csak német emlőkön táplálkozó ismeretből és munkásságból nem teremthető meg. Pedig megteremtendő! Ezért a nagy eszményért küzd a magas mértékű bírálat. Ezért kénytelen a Daxer jeles munkájának egyetemes szempontú értékelősére. 2. Második sorban a nem tárgyalt német theológusok kérdését kell elintéznünk. A bírálat hibáztatta, hogy Seeberg Rajnak! berlini egyet, tanárt s az ő modern pozitív iskoláját olyan röviden tárgyalta a szerző, hogy a Herzog-Hauck Realencziklopediájába az üdvrendről írt értekezéséről (P. R. E.3

VII. 593—599. 1. Heilsordnung), valamint iskolája munkás tagjairól, Grützmacher Rikhárd rostocki és Betli Károly bécsi tanárokról sem emlékezett meg. Szerző megjegyzéseiben arra hivatkozik, hogy sem Seeberg a nevezett czikkben, sem a más két theológus nem szól a kegyelem és szabadság viszonyáról. Mi sem állítottuk, hogy részletesen tárgyalják a kérdést. Csupán azt kívántuk, hogy Seebergnek Daxer által is tárgyalt értekezését (Bekehrung P. R. E.a

II. kötet) kiegészítő másik értekezése is helyet találjon a tárgyalásban. Annál is inkább, mivel a dolgozat tárgyát is közelről érinti az 598. lap 51—52. és az 599. 1. 7—11. soraiban. Grützmachernek és Bethnek is nem annyira a részletes tárgyalását, mint az iskolához tartozásuk s az által meghatározott állásfoglalásuk megemlítését kívántuk. Különben Grützmacher alapvető kijelentéseket is tett a tanulmány tárgyára vonatkozólag „Die Fordorung einer modernen positiven Theologie" cz. tanulmányában (Studien zur systematischen Theologie 1905. 2. Heft. 51—111. 1.), a hol a fejlődés és a kijelentés problémáját tárgyalja, különösen a 108—110. lapon. Ezt az értekezését meg kiegészíti a másik „Evolution oder Oífenbarung?" (Modern-positive Vortrage. 1906. 45—64.1.) Mindkettőben a modern-pozitív iskola főproblómáját, az isteninek és emberinek, a kijelentésnek és fejlődésnek a viszonyát, tehát a kegyelem és szabad akarat kérdésének egyetemes alapját vizsgálja. Cremer Hermann és Zöckler Ottó volt greiswaldi tanárok szintén kimaradtak a tárgyalásból. Szerző szerint nem szóltak tanulmánya tárgyáról. Ezzel szemben ezek a tények: Cremer „Diepaulinische Rechtfertigungslehre ím Zusammenhang ihrer geschichtlichen Voraussetzungen" (1899) cz. művében a megigazulás kérdéséről oly jellegzetesen szól, hogy benne van a kegyelem és szabad akarat kérdéséről való határozott állásfoglalása is. Itt képviseli a justificatio forensis és annak a bűnbocsánattal való azonossága tanát. Itt állítja, hogy a Szentírásban nincs benne az újjászületés fogalma s annak nincs semmi köze valláserkölcsi megújuláshoz. Műve előszavában és 419. lapján találhatók különösen a tárgyunkra tartozó kijelentései. A Zöckler „Handbuch der theologischen Wissenschaften" III. kötetébe (1890. 3

- III. 49-84. 1.) írt „Dogmatische Prinzipienlehre"-je „Die Entstehung der chritlichen Gevvissheit" cz. szakaszában (71—74. 1.) s különösen a 72. 1. szintén tárgyunkra vonatkozó határozott elvi állásfoglalása található. — Zöckler Ottó fenebb említett „Handbuch"-ja III. kötetébe (1890. 8

-IIL 85—201. 1.) írt „System der Glaubenslehre"-jében, ember-tanában, Krisztus-tanában és üdvtanában szól a szóban levő kérdésről, orthodox liitvallásos szellemben. Különösen az utóbbinak „Der rechtfertigende Glaube" cz. II. (162—166. 1.) és „Die Heilsaneignung oder der Stufengang des Heilsaneignung" cz. III. (166—172. 1.) szakaszaiban, legsajátlagosabban pedig a 164. 1. szól a kérdésről. Lemme Lajos heidelbergi, Müller E. F. Károly erlangeni ref. és Ihmels Lajos lipcsei professzorokról szintén azt állítja Daxer professzor, hogy nem szóltak tanulmánya tárgyáról. Ezzel szemben ezek a tények: Lemme az egész keresztyén tanra kiterjeszkedő, két kötetes erkölcstanában (Christliche Ethik. 1905), az I. rész II. főszakaszában „Die spezifisch christlich-sittliche Ausstattung" czim alatt szintén egyházi pozitív szellemben nyilatkozik a szóban levő kérdésről. Különösen a 264., 288. és 290. 1. foglal állást elvileg. — Müller, nem szólva Daxer által nem használt Szimbolikája (Symbolik. Vergleichende Darstellung der christlichen Hauptkirchen nacli ihren Grundzug und Lebensausserungen 1896) és ref. hitvallás-gyűjteménye (Die Bekenntnisschriften der