Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-18 / 38. szám

Lobog még szent tüzünk, Érted egyesülünk, Ha kell, veszünk. Zászlód alatt Minden fiad Együtt marad, Mind esküszünk. Szabadság fája fönn A büszke bércztetőn Még áll merőn. Bár bősz vihar, Rajt' férfi kar Zúzni akar, Virul dicsőn. Isten ! pajzsunk valál, Mindig oltalmazál S nem ért halál. El még a hit, Feléd tekint, Erőt megint Nálad talál. Csak Te maradj velünk, Soha se csüggedünk, El nem veszünk ! Sok ellenség Mind semmiség, Nincs semmi vég: El nemzetünk! Roelirieh H. Francziából ford. Dr. Tari Imre. Úti emlékek Izlandból. (Folytatás.) A jó isafjordiak tömegesen jöttek a hajóra és az alkoholellenes mozgalomnak itt csekély hatását láttuk. Egymásután ürültek ki a sörös és viskis palaczkok. A hajó vendéglőse el is árulta, hogy egy ilyen izlandi körúton a hajó vendéglője négyezer palaczk sört hoz magával Koppenhágából, de az ritkán elég. Isafjordot elhagyva, közel érintjük az Adalvik öblöt, az utolsó legészakibb pontját Izlandnak, a hol még egy-két család lakik. Itt már csak tengert és havast lát az ember, s egyetlen zöld ponton sem pihenhet meg a szem. Részben örültünk, hogy későbben indultunk Isafjordból, mert épen éjfélkor kellett érnünk a Cap Nordhoz. Ez már az északi sarkövben fekszik, s reméltük, hogy meglátjuk az éjféli napot. Ezen időtájt a nap nem nyugszik le, hanem tüzes korongja ott lebeg a tenger felett. Mindnyájan ébren maradtunk; de várakozásunkban csalódtunk, mert felhős volt az éj. A távolban csak egy-egy elvitorlázó halászbárkát láttunk. Komor kép e hideg tájon, s mily merészségre képes az ember a kenyér utáni harczban. A Cap Nord előtt áll közvetlenül a Cap Horn. Mindkét fok meredek sziklákkal mered a tenger felől a nézők felé. E komor sziklafalak így állnak már évezredek óta. Komor csend van itt, csak a hullámok csapkodása zajlik. Madarak repkednek e sziklák körül Ez az élet ilyen volt itt évezredek előtt s ilyen lesz évezredek múlva is és nem zavarja sem az emberi bűn, sem az emberi erény, — távolban meg tudósok kutatnak, népek czivódnak, emberek sírnak és Örülnek, egyesek küzdenek, mások meg elbuknak. Itt a halál, a változatlan, — ott az élet, az örökké változó. Másnap korán reggel Steingrimsfjordban kellett volna megállapodnunk ; de a hirtelen leszállt köd miatt e veszélyes pontról elfordult hajónk és Blöndus falucskánál vetett horgonyt. Itt vesztegeltünk, meglehetősen távol a partoktól, egész napon át. En a hajón maradtam, az izlandi diákokkal társalogva, kik igen rokonszenves és okos fiúk s ügyes sakkozók. Majd meg eljöttek a dohányzó-terembe az izlandi parasztgazdák is és rázendítettek a deákokkal egyetemben egy-egy népdalra. A veszteglés közben megismerkedtem hajónk egyetlen zsidó utasával, a hamburgi származású ArnheimmaL Már a 60 felé közeledett s tréfásan mondta: „Uber sechzig Jahre, das ist schon ein Vorschuss von dem lieben Herrgott für die Ewigkeit". Kegyes zsidó volt, a ki, szombat lévén, nem dohányzott és nem evett. Szerinte ezt a legkisebb áldozatot meghozta az Úr Istennek kora gyermekségétől kezdve és meg akarja tartani mindhalálig. A sabbat végét itt nehéz meghatározni, mert a nap le nem nyugszik és csillagot nem látni. Másnap, vasárnap reggel Steingrimsfjordba futóit be hajónk, hova sok mezei munkást szállítottunk. A komor, hideg vidéken egyetlen egy kereskedőháznál várták utasainkat és az árut, melyet hoztunk. Mi evangélikusok többnyire kajütünkben végeztük vasárnapi ájtatosságunkat, míg Kress egész délelőtt a fedélzeten olvasta brevi • áriumát. Magyarországon sokat utaztam róm. kath. papokkal, de ezek nem bújják mindig a breviáriumot, mint ez az amerikai lelkész, ki hétköznap is 4—5-ször elrebegte a breviárium imáit. S még ezen is túl tett egy franczia pap, kivel Edinburgtól Reykjavikig utaztam, — a ki a breviáriumot napközben folyton forgatta s csak ritkán váltotta fel az izlandi nyelvtannal. Vasárnap délután indultunk tovább a Skagafjord felé. E fjord bejáratának közepén van a Drangaj sziklacsoport. Az izlandi régi mondák sokat foglalkoznak ezzel, s valóban messziről úgy látszik e szikla, mintha egy asszony tehenet vezetne a tengeren át. A monda szerint a tenger közepén kővé váltak. Innen a legszebb izlandi fjord, az Ofjord felé eveztünk. De előzetesen még Siglufjordban megállapodtunk, a hol az első halászgőzbárkát láttuk, a mint maga után czipelte zsákmányát, egy kisebb czethalat. Az Ofjordot az izlandiak is hazájuk legszebb vidékének tartják. A fjord 30 kim. hosszú és a végén fekszik Izland második fővárosa: Akurey. A fjord két ol-