Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-24 / 30. szám
elnök a király jelenlétében tartott minisztertanácsban azt indítványozta, hogy töröltessék el az 1876. okt. 23-diki rendelet, mely az akatholikus felekezetek nyilvános istentiszteleteit, templomaik külső jelvényeit szigorúan eltiltotta. Néhány napra a minisztertanács után meg is jelent a rendelet, mely az akatholikusok vallásszabadságát erélyesen védelembe vette. Vico madridi apostoli nunczius másnap már átnyújtotta a spanyol kormánynak a Vatikán tiltakozó levelét, mely a konkordátum megsértését konstatálta. Canalejas azt felelte, hogy a rendelet az ország olyan belügyére vonatkozik, melyet a kérdéses konkordátum nem irányíthat. Erre megmozdult az egész róm. katholikus tábor. Elükön maga a toledói érsek áll, a ki körlevelében fölszólította a papságot és a közönséget, hogy a kormány megbuktatására tiltakozó gyűléseket hívjanak össze. Az érsek támogatói főképen arisztokrata hölgyek, a kik legújabban a miniszterelnöknél is megfordultak, de eredménytelen maradt minden fáradozásuk. Megjegyzendő, hogy XIII. Alfonz, a fiatal spanyol király, a kinek felesége protestáns nő, szintén a liberális irány híve. Már ő is belátta, hogy a klerikálisok, a papok és szerzetesek gazdaságilag is romlására vannak az országnak. Innen magyarázható meg a spanyol nép nagyarányú kivándorlása is Amerikába. Cavialejas, mostani miniszterelnöke lángoló szeretettel csügg népe és hazája boldogságán, királyhű ember és bátran, elszántan kel síkra a hatalmaskodó klerikálizmus ellen, melynek fő mozgató ereje a szintén spanyol származású Mery del Val pápai államtitkár. Ennek az államtitkársága alatt nem jó világ jár a klerikálisokra és papokra. Francziaország már erősen letörte őket. Az új belga uralkodó is antiklerikális. Németország a napokban koppintott ujjára az encziklika szerzőjének. Most Spanyolország, a róm. kath. egyház leghűbb leánya is fölkelt a túlságba vitt hatalmaskodás ellen. Ha az olaszországi közállapotokat is tekintetbe vesszük, könnyen megállapíthatjuk, hogy a román faj mindinkább eltávolodik a pápizmustól. Most nem egyes, hatalmas lendületű reformátorok hozzák majd meg rohamos léptekkel a gyökeres elszakadást, nem véres háborúk, hanem megteremti azt lassanként, de abszolút biztossággal az idők szelleme : a modernizmus, mely már a papság soraiban is hódit. Folyik tehát a harcz extra muros et intra. Érdekes püspöki válasz. Egy spanyol róm. kath. pap kérdést intézett püspökéhez, hogy miként viselkedjék a falujában megforduló biblia-elárúsítokkal szemben. A püspök következőleg válaszolt néki: „Ne tiltsd el híveidet a protestánsok által árúsított könyvektől, mert üdvös tanításokat tartalmaznak! Adja Isten, hogy azok szelleme hassa át a te híveidet! Ne háborgasd a bibliaárúsítókat, mert azok kötelességöket teljesítik ! Teljesítsd te is olyan hűséggel a tiedet!" — Akad tehát még püspök is a klérusban, a ki szereti az igazságot és a napfényt, ha mindjárt vakít is kezdetben. Németország. A berlini hugenották. Berlin városának evangélikus hitközségei épen hogy fedezni tudják évi kiadásaikat jövedelmökből. Annál gazdagabb azonban a francziák berlini hitközsége, melynek vagyonát 25 millió márkára becsülik. Leginkább házbirtokokban gyümölcsözik az óriási összeg. Maguk az egyháztagok is igen jómódú polgárok, a kik mindig szívesen adakoztak egyházuknak; A porosz uralkodó ház is jótévője volt és még ma is az a számkivetett francziáknak, a kik jelenleg mintegy hétezren vannak a német fővárosban. Minthogy az egyháznak évenként aránylag kevés kiadása van, vagyona folyton gyarapodik. Nagybritannia. Egyesült szabad egyház. Az angol szabad egyházak az idén Hull városában tartották meg egyetemes zsinatukat. Shakespeare J. H. lelkész, a baptisták egyesületének titkára arról értekezett, hogy mennyire szükséges volna az összes angol szabad egyházakat egyesíteni. Ez az egyesült szabad egyház azután magába foglalná mindazokat a kisebb felekezeteket, a melyek jelenleg Anglia földjén élnek. Közöttük a kapocs oly szorosra fűződnék, hogy ha például egy községben több felekezet önállólag nem volna képes meglenni, akkor egymással összeolvadnának. Shakespeare indítványát a zsinat elfogadta, mert az egyesülés valóban sok kellemetlenségnek és bajnak venné elejét. A terv megvalósítása, előreláthatólag sok nehézségbe fog ütközni és csak lassan és fokozatosan történhetik meg. Anglikánok ezeremóniája. A skótok nemzeti zsinatára az angol király mindig elküldi képviselőjét. Kinnaird lord, a ki már többször viselte e tisztet, ebben az évben kitért a magas megbízás elől, még pedig azzal az indokolással, hogy ez neki nagyon sok pénzébe kerül. A király képviselőjének ugyanis fejedelmi fényt kell kifejteni a Holyrood-yalot&bsin. Tíz alkalommal kétszáz terítékes ebédet kell adnia, háromszor ötszáz meghívottat kell megvendégelnie reggelinél és több ízben egyéb ilyesmi kiadása akad. Azonkívül sorra kell látogatnia valamennyi intézetet és mindegyiknek ezüst emléktárggyal kell kedveskednie. Egész sereg alkalmazottat és cselédet kell fizetnie. Az államkincstár a czeremóniális költségek fedezésére kétezer font sterlinget folyósít ugyan, de ez az összeg vajmi kevés és alig ér föl a valóságos kiadások félösszegével. Kinnaird lord helyébe most mást keresnek királyi biztosul, de nem igen találnak a gazdag anglikán főpapok és lordok világában. Biblia esperanto-nyelven. A brit biblia-társaság elhatározta, hogy a bibliát esperanto-nyelvre is lefordíttatja. Ügyel rá, hogy a fordítás teljesen megbízható legyen. Az angol esperantisták szívesen vállalkoztak erre a munkára, még pedig díjtalanul. A zsoltárokat már maga dr. Jamenhof,\ ennek a világnyelvnek feltalálója ültette át esperantora. Dr. T. I.