Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-17 / 29. szám

dolkodásának nevelői gondolkodássá nemesbülésére van szükség. Van-e erre reményünk? Erre a kérdésre felel a következő fejezet. III. A nevelői gondolkodás terjedése és a társadalmi mozgalmak. A nevelés jelentőségének ismerete terjed. Kétségtelen azonban az is, hogy az érdeklődés nem önzetlen, hanem határozottan egyoldalú: a szocziálizmus is, a r. kathoiikusok is saját érdekükben akarják a nevelésnek hasznát venni. A nem római katholikus felekezetek pedig — ha van is önnálló czéljuk és rendeltetésük — nem tudnak kifejteni semmi erőt, mert bensejükben nagyon megoszlanak. Társadalmi szempontból meg nagyon nyilvánvaló, hogy a nem róm. katholikus közönség minden rétegében sok az ide-oda kapkodás, a melyből semmi határozott irány nem alakul ki. A magyar elmélkedők (filozófusok, pedagógusok) kicsiny köre leginkább elvonultan elmélkedik s így a viszonyok alakulására hatni sem tud. A nemzetiségek a nevelést megbecsülik és saját czéljaikra használják. Ez a czél természetesen épen nem alkalmas arra, hogy mindenkit egyesítsen. Nagy erejök nemzeti egyházuk, melynek jelentőségét világosan látta Wesselényi Miklós. Mit csinál ilyen viszonyok között a nevelés főkormányzója, az állam ? Az állam akar tenni. Tesz is, <le más kérdés : milyen sikerrel ? Az állam megint tudatára ébredt annak, hogy egységesen szervezett köznevelés nélkül nincsen egységes nemzet. A művelődés egysége — Eötvös szándékai ellenére — már kétszer: 1848-ban és 1867-ben kisiklott az állam befolyása alól. Az állam buzgón igyekszik a művelődés egységét megteremteni, de észre kell vennie, hogy elkésett. Az állam parancsolhat, de kifejlett intézményeket, mélyre ereszkedet gyökereket ki nem téphet, a kifejlett ellentéteket el nem oszlathatja, mert maga iránt bizalmat máról holnapra nem teremhet. Mutatja ezt a szabadtanításról szóló állami tervezet sorsa, melyet r katholikus és szocziálista részen egyaránt ellenzéssel fogadtak. A küzdelem tehát most még sokoldalú, de később főként a szocziálizmus és a r. katholiczizmus között folyik, ma még bizonytalan eredménnyel. A szoeziálisták nevelői gondolkodása. A könyv IV. fejezete a szoeziálisták nevelői gondolkodásának lehetően teljes eszmemenetét foglalja magában. Igaz, hogy a szoeziálisták gondolkodása jórészt csak az alsófokú iskolákra, a népnevelésre terjed ki. Szerző részletesen foglalkozik a szocziálista nevelői gondolkodás megindulásával. irányával és irodalmával. Áttekinti a szocziálista nevelői gondolkodás vezetőeszméit. Leírja, hogyan bírálják meg a szoeziálisták a köznevelést és hogyan óhajtják ezt a saját czéljuknak megfelelően átalakítani. Megismerteti a szoeziálisták nézeteit a családi nevelést illetőleg. Elénk állítja a magyar szoeziálisták álláspontját és befejezésül összefoglalja a szocziálista nevelői gondolkodás jelentőségét. A szocziálista kat áthatotta az a felfogás, hogy a „szolgaság méltatlan bilincseiből" szabadulni vágyó osztálynak mindennél szükségesebb a tudás. A mikor nevelői gondolkodásukról akarunk tájékozódni, az irodalmi forrásokat kell felkeresnünk, a melyekből nevelői gondolkodásuk táplálkozik. Meglehetős szűk lesz a kör. Nem lehet forrás az utópista, álmodozó szoeziálisták írása, mert ennek a mai mozgalomra nincs befolyása. A magyar szocziálista irodalom meglehetős kevés adatot nyújt. Elszórtan és véletlen alkalmakkor történtek a magyar szoeziálisták részéről értékesíthető nyilatkozatok. Maga a magyar szocziáldemokrata párt eddig a nevelés ügyével hivatalosan csak annyira foglalkozott, hogy követeli „a közoktatásnak állami, megyei vagy községi szervezését; a községi iskolák terheinek állami fedezését; a felekezeti iskolák megszüntetését; a vallástanítás eltörlését a nyilvános iskolákaan; általános, kötelező, ingyenes oktatást a népiskolákban, a felső iskolákban azok számára, a kik képességüknél fogva a további kiképzésre alkalmasaknak bizonyulnak." Elegendő tájékozást a magyar irodalomból nem nyerhetünk. Hozzásegít azonban ehhez a németországi szoeziálisták pártirodalma. A német pártot úgyis a miénk mintaképének vehetjük. Három tételt állapít meg a német szocziálista irodalmon való áttekintéséből. Az első művelődési politikájok alapelve: a társadalom érdekében minden embernek egyenlő művelése szükséges (ez az általános és egységes népnevelés gondolata). A második azt mondja meg, hogy mit értsünk egyenlő művelésen: a művelődési politikát valósító nevelés feladata az egyéniség teljes, összhangzó kiművelése. A harmadik pedig ennek módjául a munkát jelöli meg. E három tételben foglalja össze a szerző a szocziálista nevelői gondolkodás sajátos elemeit. A szoeziálisták egész nevelői gondolkodása ezek körül forog. A mikor aztán köznevelésünket bírálják, megjegyzéseiknek mindig az itt leírt kettős alapja van (a harmadik tétel a módszerre vonatkozik). A tanítás módszerét épúgy elítélik, mint a tantárgyak által felvett anyagot, ezek szellemét stb. A mai, szemléltető módszert óriási haladásnak látják ugyan a könyvnélküli tanulás, utánamondás, betanulás, magyarázat nélkül való gépies módszeréhez mérve, — azt tartják azonban, hogy a czél elérésére a puszta szemlélet nem elég. Erre csak egy út van: a dolgozás, a munka. Az előbb összefoglalt három tétel alapján mutatja be a tanulmány egyik szakasza azt, hogyan óhajtják a szoeziálisták a köznevelést átalakítani. Először meg kell szűnnie az osztálynevelésnek, mert csak úgy lehet a népnevelés általános és egyenleges. Első teendő az egész népoktatás államosítása. Másik teendő az egész közoktatás szerves tagolása, vagy más szóval: az iskola legyen egységes. Gondolkodásuk a következő tervezetet mutatja: I. gyermekkert. II. 7—13 évig, hatosztályú elemi iskola. III. 14—16. évig, három osztályú középiskola. IV. 17:—19. évig az iparosnak, kereskedőnek és