Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-06-12 / 24. szám

burghban dr. Maclaren Sándor, nyugalomba vonult baptista lelkész, „a manchesteri Maclaren", a ki az anglikán Liddon, az independens Parker és a baptista Spurgeon mellett a mult század második felében Anglia legnagyobb egyházi szónoka volt. Beszédeit szinte minden kulturnyelvre lefordították; magyarul is több beszéde jelent meg, fordításban és átdolgozásban. Beszédeinek mindegyike a pontos és építő írásmagyarázat egy-egy remeke. Annak a biblikus prédikálásunk volt ő nagymestere, a melyet a kálvinista egyházi szónokok minden időben nagy előszeretettel kultiváltak. Mint Spurgeon, úgy ő is a legtisztább, „tőről metszett" angol nyelven szólott. Beszédein kivül maradandó becsű kommentárokat is írt; az „Expositor's Bible" czímű sorozatban a zsoltárokhoz és a kolossei levélhez írt magyarázatai a legbecsesebb művek közé tartoznak. Evek hosszú során át ő írta a nemzetközi vasárnapi iskolai leczkékhez a magyarázatokat, a melyeknek egy része még életében könyvalakban is megjelent. Egészen a bibliában élt és élete nagy feladatának tartotta: tanításával és életével közelebb vinni Isten kijelentését az emberekhez. Úgy emlékezhetünk róla, mint a keresztyénség egyik evang. értelemben vett szentjéről, Krisztusnak igazi hü bizonyságáról, a ki lelkében átélte és megtapasztalta a keresztyénség ama nagy igazságait és bizonyosságait, a melyeknek oly ékesszavú hirdetője volt. A ki Maclarent ismeri és olvassa az ő Krisztusban élt lelkének termékeit, az tartózkodni fog attól, hogy kicsinylőleg és lenézőleg említse azt a baptista egyházat, a mely a legnagyobb prot. nemzetnek a közelmúltban két igazi nagy egyházi szónokot adott. A szép májusi hónap minden évben nevezetes időszak az angol és skót egyházak életében. Ekkor tartják ugyanis, mint tudjuk, zsinataikat, nagygyűléseiket, és ugyancsak ekkor tartják az egyházakkal kapcsolatban álló nagy bel- ós külmissziói társaságok is évi közgyűléseiket. Az angol independens egyházak uniójának nagygyűlésén — assembly —Home Sylvester, a londoni Whittield „Institutional Church" hírneves lelkésze elnökölt. „Institutional Church°-nek nevezik Angliában azokat a templomokat, a melyek a rendes istentisztelet czéljára szolgáló helyiségen kivül, belmissziói és keresztyénszocziális munkák végzésére alkalmas termekkel, szónokokkal stb. vannak felszerelve. Az Unió gyűlése zajosnak és hevesnek ígérkezett. Az Unió tagjai közül ugyanis sokan követelték a londoni City Temple lelkészének, Campbellnek, az új theologia monista hirdetőjének, az Unióból való kilépését. A gyűlés elején Campbell kérdést intézett az assemblyhez. hogy kívánja-e a többség az ő kilépését. Horné elnök kijelentette, hogy az assembly nem exkomtiiunikál senkit sem kötelékéből, a bennmaradás és kilépés egyedül Campbell lelkiismereti elhatározásától függ, és kijelentette, hogy a kongregaezionalizmusnak két sarkalatos elvet kell respektálnia. Az egyik az, hogy nem kötik magukat írott konfesszióhoz; a másik, hogy az evangélium alapján állva, az unitárizmussal nem azonosítják magukat. Megnyitóbeszédében is vonatkozott az elnök ezen inczidensre. Mert „Anarchia és testvériség" czímű beszédében reámutatott arra, hogy a keresztyénség, míg egyfelől az egyéni szabadság és jogok ápolója és fejlesztője, másfelől épen ezáltal ró nagy és szent kötelességet mindenkire, e szabadsággal való helyes és másokat építő élésre nézve. A keresztyén szabadság gyökere és éltetője : az Urnák való feltétlen meghódolás. A keresztyénekre illik a paradoxon, hogy ők a szabadság rabszolgái. A keresztyénség, a midőn respektálja az egyéni szabadságokat 'és jogokat, egyszersmind a testvéries, szocziális érzék leghatalmasabb táplálója. A mi az evangéliumot illeti, legfőbb vágyunk az legyen, hogy Krisztus gondolatait átéljük. Sokszor érezzük, hogy mily magasak az 0 gondolatai; sokszor óhajtjuk: bár ne a hegyen beszélne és jönne közelebb a mi gondolatainkhoz. De mégis nem szívesen nélkülöznék egyetlen feljegyzett szavát sem. Ha a kritikusok Jézus valamely kijelentését akként szeretnék ellaposítani, hogy itt vagy amott alighanem textusromlásról van szó, meg kell gondolnunk, hogy nem a mi értelmünk vagy erkölcsi érzékünk-e az akadálya a meg nem értésnek? Vannak kritikusok, a kik Jézusnak csak néhány szavát fogadják el hitelesnek. De, a mint finom iróniával mondja, ha igazán belemélyedek a Jézus életének tanulmányozásába, könnyen felfedezhetem, hogy ez a „teutoni balzsam" nem csillapítja lelkiismeretem sajgását. Megérteni, hogy nem az a kötelességem, hogy szabaduljak Jézus kijelentéseitől, hanem az, hogy figyeljek rájuk, hogy alant járó gondolataim, aspiráczióim általuk felemeltessenek és látóköröm megnöveltessék ; megértem és átérzem, hogy Jézusnak ama szavai a legigazabbak és leghitelesebbek, a melyek legélesebb ellentétben állanak az én előítéleteimmel és vágyaimmal, hogy azok a „kemény beszédek", a melyeket elfogadni oly nehéz, olyanok, a melyek miatt hátraállani nem a hősiességnek, hanem az erkölcsi gyávaságnak a bizonyítéka. A szabadság, a szabadsággal való élni tudás a legnehezebb doktrína. Az independentizmus bizony sokszor átélte már ez utóbbi kijelentés nagy igazságát és különösen a mult század első felében nagy rombolást eszközölt soraiban az unitárizmus. A testvéri együvé tartozás ápolása, vagyis az egyházközségek közötti kötelék erősítése az, a mire ez irány hívei újabb időben törekesznek és közelednek mindinkább a presbyterianus elvek érvényesítéséhez. Maga az Unió ós az évről-évre tartott assembly ennek a törekvésnek gyümölcse. Most, újabban azzal is szilárdulni fog az egyházközségek közötti kötelék, hogy a mult évi elnök fáradozása folytán egy közös fenntartási alapot — sustentation found — létesítenek a lelkészek fizetésének biztosítására. A kongregáczionalisták, nagy társaságuk, a londoni missziói társaság által, bőven kiveszik részüket a külmissziói munkából is. Ez a társaság kezdeményezte