Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-08 / 19. szám

zöttünk győzedelmének solia el nem fogyó ereje. Itt van az ő békessége. Csak keressük meg hitünkkel a vele való békességet s akkor békességünk leend az Atyával is és mi is meg fogjuk győzni a világot! H. I. A protestáns egyházak és az államsegély. (íróf Tisza István fögondnok megnyitó beszéde a dunántúli ref. egyházkerület közgyűlésén. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy utolsó egyházkerületi közgyűlésünk óta egyházi közéletünkben semmi olyan esemény nem adta magát elő, a mely a kedélyeket erősebb izgalomba hozta volna és bizonyos védekezési irányban hívná fel tevékenységünket. Ennek folytán egész figyelmünket az építő niuuka felé fordíthatjuk. Hogy azonban ezt teljes erővel tehessük, szükséges, hogy mentől előbb megoldást nyerjen az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtásával kapcsolatos azon sürgős intézkedéseknek megtétele, a melyeket részleteznem talán nem szükséges, de a melyeknek eltolása, elhalasztása minden esetre megzsibbasztja a mi tevékenységünket és nehezíti egyházunknak helyzetét abbaiii hogy a maga magasztos missziójának megfeleljen. Tisztelt Uraim ! Az 1848. évi XX. törvényczik végrehajtása annyiszor volt hangoztatva, annyiszor hallottunk szinte egymással szemben azt a két irányzatot, hogy a törvényt fokozatosan, vagy egyszerre akarjuk-e végrehajtani? Hát én óva intem a «főtiszteletü közgyűlést, hogy az egyszerre való, végleges végrehajtás tetszetős jelszava által ne vezettesse félre magát, mert hiszen, főtiszteletü közgyűlés, semmi sem volna károsabb egyházunkra nézve, mint arra az álláspontra helyezkedni, hogy az állam akkor tesz eleget az 1848. évi XX. törvényczikkben foglalt obiigónak, ha egyszerre kielégíti az egyháznak kívánságait s ezzel a kérdést megoldja és azután leveszi a kezét rólunk. Az élet fejlődik, az igények folytonosan emelkednek ; az az összeg, a mely most jogos igényeink kielégítésére elég, bizonyosan nem lesz elég 10—20 év múlva. Legyünk azzal tehát tisztában, hogy a fejlődő élet igényeinek kielégítése az állammal való folytonos tárgyalásokat igényel. Hisz, hogy mást ne említsek, itt van az adócsökkentési segély. Ezelőtt 7—8 évvel gyűjtöttük az adatokat, és a tényállás az, hogy ma az az összeg, melyet e czélra az államtól nyertünk, nem mutatkozik elégnek. Ez csak részben tulajdonítható az akkori adatok gyarló mivoltának, nagyobb részben inkább a viszonyok megváltozásának. Mindezek csak azt parancsolják, főtiszteletü közgyűlés, hogy ebben a kérdésben nem a végleges megoldás álláspontjára, hanem arra kell helyezkednünk, hogy mi az állammal folytonos kontaktusban kell, hogy maradjunk, hogy fejlődő igényeink fokozódó kielégítésben részesülhessenek. Méltóztatnak tudni, hogy még a mult kormány alatt megindultak a tárgyalások, főleg abban az irányban, hogy megkapjuk azt az aránylag mérsékelt összeget, a melyre az adócsökkentési akcziónál szükség van. Továbbá azt az összeget, a mely a lelkészi fizetések megfelelő, korszerű rendezésére és további kielégítésre váró igényeink fedezésére is szükséges. Kiindulási pontunk természetszerűleg nem lehet más, mint az a memorandum, a melyet a két prot, egyház''í,l903. évben nyújtott be a kormányhoz. De csakis '^J/'^lási pont. Az abban kért adócsökkentési segélyt, k, müvés ute'tam reá, megkaptuk; de az az összeg csak ; Z akkori viszonyoknak felelt meg. Ma többé nem elég a szükségletek fedezésére. így vagyunk a másik kérdéssel is. Minden más rendes foglalkozási ágnak az illetményei annyira fokozódtak, az élet annyira megdrágult, hogy lehetetlen ma a lelkészi fizetések terén az 1903. évi memorandum alapján megmaradnunk, tehát nagyobb összeget kell kérnünk. Ez áll, azt hiszem, más szükségleteinkre is. De én most első sorban ezt a két égető szükségletet emeltem ki: az adócsökkentési akczió befejezését és a lelkészi fizetések rendezését. Tudjuk azt is, hogy a megelőző kormányban megvolt a szándék igényeink kielégítésére, — de hiszen alig is képzelhető magyar kormány, a mely elzárkóznék ezen szükségletek elől. A kormány adott is választ a memorandumra, a melyben elvi kijelentések alapján ugyan, de a dolognak megfelelőleg megnyugtató nyilatkozatot adott. Tudjuk azonban, hogy a közbejött politikai válság lehetetlenné tette ennek a kérdésnek a megoldását, a mi annyival is inkább sajnos, mert tényleg lelkészeink anyagi helyzete égetően sürgős rendezést kiván és az adócsökkentési segély alapot is kimerítettük, — űgy, hogy meg fog állni az akczió a jövő esztendőben, ha nem sikerül újabb segélyt kieszközölnünk. Én nem kétlem, hogy a jelenlegi kormányban is meg lesz a hajlam szükségleteink kielégítésére ; de minden esetre égetően sürgős, hogy az ország ügyeinek menete biztosíttassék, mert sok más érdek mellett a mi egyházunk legsürgősebb érdekei is szenvednek, hogy ha az országnak alkotmányos élete állandó krízisek, bonyodalmak útvesztőjébe jut. Még csak egy szót. Sok jogos aggályt hallottunk kifejezni, hogy vájjon az államsegélynek mind fokozottabb igénybevétele nem fog-e ártalmas hatást gyakorolni egyházunk beléletére; nem fogja-e leszállítani az erkölcsi erőt, a mely a mi egyházunk független erejében és puritánizmnsában rejlik? Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Én azt hiszem, hogy az aggály jogosult, hogy az államsegély egyházunkra átok, vagy áldás forrása lehet. De ez teljesen tőlünk függ. Ha mi arra az álláspontra helyezkedünk, hogy megkaptuk az államsegélyt, tehát átadjuk magunkat a kényelmes semmittevésnek; ha megnyugszunk abban, hogy az állam gondoskodik jól-rosszul legégetőbb anyagi ügyeinkről és ennek folytán bedugjuk