Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-01 / 18. szám
polgárait is felkérte, hogy létesítse az említett összegen a genfi szobát. Bázeli szeparáczió. A szeparáczió kérdését ez év márczius 6-án 7413 szavazat döntötte el 1036 ellenében. Ezen a szavazáson aránylag kevesen vettek részt, mert összesen 15 ezer polgárnak volt szavazati joga. Az elválás anyagilag is kedvezőnek mondható. A református egyházak és iskolák vagyonát az állam a református egyházaknak adta át. Ezek éppen úgy. mint az ó-katholikusok híveiktől egyházi adót szedhetnek. Az állami és községi segély ezentúl elesik, csak a fogházak és kórházak lelkészeit fizeti az állam. Az új törvény 1911. április elsején lép életbe. Frán cs la ország. Qipsy Smith missziója Fárisban. Már szólottunk erről a czigány származású misszionáriusról, a ki jelenleg Parisban tartja hatásosnál hatásosabb beszédeit. Minap is óriási sikert aratott. Nagy tömeg állotta szószékét körül és kitörő lelkesedéssel fogadták felhívását, hogy Krisztus elszánt katonái legyenek. A hallgatók között czédulákat osztogattak széjjel, melyeken ezek a szavak voltak olvashatók: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az emberek egyedüli Szabadítója. Ezennel kinyilványítom, hogy őt Megváltómnak és Uramnak ismerem el és megígérem, hogy őt, isteni segedelmével mindenkor követni fogom". Az illetők ráírták a czédulákra nevüket, czímüket, nemzetiségüket és azt az egyházat, melynek tagjai. Az aláírottak fele franczia. A legtöbb ezelőtt is hívő keresztyén volt, de így is meg akarták mutatni erős elhatározásukat és közelebbi viszonyba óhajtottak lépni Gipsy Smith-tel. Az apostoli lelkű prédikátor több helyen beszélt már Párisban és mindenütt föltűnő hatással. Párisból valószínűleg Svájczba megy, hogy ott folytassa körútját. Róm. katholikus szervezkedés. A franczia r. katholikusok az erős nyomás következtében mindenfelé szervezkednek. Az államtól való elszakadás óta az eddiginél jóval nagyobb buzgóságot mutatnak hitök érdekeinek megvédésében. Most különösen a politikai választásokra készülnek. A püspökök pásztorleveleket bocsátanak ki, melyeket a szószékről hoznak a nép tudomására. Fölszólítják őket, hogy áttörhetetlen csatasorba tömörüljenek össze : a nép, papjaik, az apologéták, tudósok és szónokok. Kezdődjék meg a harcz, melyet nem ők kerestek. A r. katholikusok élni akarnak azzal a szabadsággal, melyet nékik a szeparáczió adott. Magában Párisban több új templomot emelnek. Ezek építése elé mindig sok akadály gördült, A párisi érsek a mult napokban a Montmartre- on szentelt fel egy új templomot. A templom körül iskolák, szegényház és más intézetek állanak. A párisi érseki egyházmegyében mostanában körülbelül ötven templomot készülnek építeni. Spanyolország. Kultusz-szabadság. A madridi protestánsok, az evangélikus fiatalság kezdeményezésére, népes gyűlést tartottak egyik színházban, hogy védelmére keljenek elnyomott kultusz-szabadságuknak. Körülbelül 2000-en jelentek meg. Az újságok közül csak kettő bátorkodott a gyűlésről bővebb tudósítást közölni. Képviselőjk, írók és mások lelkes üdvözléseket küldöttek a vidékről. A gyűlés hangsúlyozta, hogy az 1869-iki alkotmányban biztosított kultusz-szabadság necsak papiroson szerepeljen, hanem lépjen már valahára életbe. Követeli az állami iskolák semlegességét vallási dolgokban. Követeli a temetők szekularizáczióját, a katonák lelkiismereti szabadságát a kaszárnyákban és katonai kórházakban, hogy ne kényszerítsék őket a r. katholikus ritus megtartására. A spanyol protestánsok már rég óta szenvednek az államhatalom erőszakossága miatt, de most, mikor az új kabinetnek Canalejas jutott az élére, ismervén annak liberális szellemét, bátorságot vettek jogaik megvédésére. Eddig mindig hiába való volt minden próbálkozásuk. Németország. Világmisszió. Az egyetemes zsinat megbízásából a főegyháztanács felszólítást intézett a poroszországi egyházközségekhez. A felhívásban kiemeli a főegyháztanács a missziók különös fontosságát, Az eddigelé csendben működő missziók ma már világmissziói szerepre vannak hivatva. Népek ébrednek föl álmukból. Igazságot és szabadságot követelnek maguknak. Csakis az evangélium képes azokat megadni. Ez képes őket a legnemesebb, a legmagasztosabb műveltségre segíteni. A krisztusi vallásnak mihamarább világvallássá kell válni ós hogy azzá váljék, meg kell ragadni minden alkalmat és eszközt. Leghathatósabb eszköz pedig az evangélikus missziótevékenység. Dr. Bezzel körlevele. A müncheni főkonzisztorium elnöke, dr. Bezzel körlevelet küldött a bajorországi protestáns lelkészekhez. Panaszkodik benne a modern idők egyházellenes volta miatt, mely már a nép alsóbb rétegeiben is észrevehető. Szekták keletkeznek, az egyházat folyton támadják és gyengítik. A legnagyobb aggodalomra azonban mégis az a körülmény ad okot, hogy a lelkészek maguk is mindinkább eltérnek a hitvallás egységes hirdetésétől. Sokan közülök csak bölcselkednek. A betűt veszik, mely öl és feledik a szellemet, mely éltet ós elevenít. Az ész megtermékenyül, a szív meg üresen marad. A hitvallás és a theologia mindinkább eltávolodnak egymástól. Szívökre köti a lelkészeknek, hogy ne csak kutassák, de éljék is az evangéliumot. A kultura első napja. Berlinben a monizmus főbb képviselői értekezletet tartottak. Ezt a napot a kultura első nagy napjának nevezték el. Arról volt szó, miként lehetne az egyetemes világparlamentet magalkotni, melv az emberiségnek meghozná az igazi műveltséget. Először is az egyházakat kellene eltörölni, — mondották a szónokok. Szerintök a régi vallások nem alkalmasak arra, hogy a közerkölcsiséget kellőleg előmozdítsák. Modern vallásra volna szükség, melynek prófétái a mai kor legnagyobb fértiai lennének. Olyan vallásra volna szükség, melyet a föld kerekségén minden nép elfogadna. Dr. T. I.