Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-17 / 16. szám
hogy a szomorú, elhagyott sírban Kalicza Ferencz nyugszik, a gyóni reformátusok 88 évet élt, tudós lelkipásztora ... De ha elfeledkeztek is a sírról azok, a kik kegyelettel kellene hogy róla megemlékezzenek, — keressük fel legalább mi, s vigyük el reá az emlékezet nem hervadó virágait. Emlékezzünk!. . A kidiilt-bedült nádfedeles parókhiának is ma már csak az emléke él. Innen kísértük ki két esztendeje tudós lakóját a csendes nyugalom helyére. Kik ott voltunk, szinte megdöbbenve láttuk azt a nagy ellentétet, a mely a parókliia agyagos, gerendás, búbos kemenczés halotti szobája és a ravatal drága virágkoszorúi között volt. Megdöbbentünk, mert ismertük őt... „Egyszerű, feketére festett deszkakoporsóba, jeltelen sírba helyezzenek engemet; ez való nekem. Egész világi életemben soha nem szerettem a hiábavalóságot, a hiú, üres csillogást", — mondogatta igen sokszor a válni készülő lélek csendes rezignácziójával... S még aranydiszítés, drága virág is került koporsójára... Oh, ha ezt tudta, ha ezt látta volna ! Puritán lelkének minden tüzével tiltakozott volna ellene. Szerény volt egész életében, szerény, szinte a félénkségig. Mindenki mást nagyobbnak tartott magánál. A puritán magyar kálvinista papnak már-már kiveszőben levő tipusát mutatja az ő egész élete. Az ő élete ... Az a nyolczvannyolcz esztendős élet, a melyről oly ritkán szólott, de a melyről mások legendákat beszélnek. Nyolczvannyolcz esztendőnek reményteljes tavasza, munkás, küzdelmes nyara, gyümölcstermő ősze, pihentető tele... Némely részét misztikus homály fedi kíváncsi szemünk elől. Mert mi nem láttuk az ő életét egészen. De ha láttuk volna is, megérteni alig tudnánk. Hiszen mi már egy másik világ fiai vagyunk. Ha kíváncsiságból, vagy kegyeletből kutatunk is a boldogult tudós „tiszteletes úr" élete, életfilozófiája után, magunkévá tenni azt nem vagyunk hajlandók. Inkább járunk a világszerinti bölcseség utain. Ez a bölcseség pedig azt tanítja: ne légy szerény, ne légy alázatos, mert könnyen hátulfelejt a világ. Kalicza Ferencz szerény és alázatos maradt mindvégig. Evek jöttek, évek mentek ; komoly, értékes szellemi munkában eltöltött évek. Bölcsesége, tudása egyre gyarapodott. 0 maga mégis mindig ugyanaz maradt: szelíd, szerény, alázatos lelkű szolgája Krisztusnak; — hűséges pásztora a gyóni homokbuczkák szegény népének, nemes urainak. Istenfélő, tudós lelkének minden igaz kincsét a gyóni kis gyülekezetben osztogatta széjjel. Igazán örökkévaló, drága kincsek voltak azok. A kis, kerekhajójú falusi templom buzgó látogatói sohasem távoztak el üresen. Tudós és tudatlan, gazdag és szegény, úr és szolga, ifjú és vén vihetett onnan magával értékes ajándékot. Gyenge hangján valóban Istennek igéje csendült s a ki csak egyszer is hallotta, soha nem felejti el. Egészen szülőföldjéé volt. Mert származásának helye is Gyón. Itt született 1820. november hó 15-én, egyszerű földmíves családból. Édesatyja : Kalicza Ferencz, édesanyja : Újvári Zsuzsánna. A szegénysorsú szülők a mindennapi kenyérért folytatott fárasztó munkában nem is gondoltak arra, hogy a különben értelmes fiút a föld míves munkától elvonva, iskoláztassák. Elvégezte az elemi iskolát s aztán kiment ő is a mezőre, a szántóföldre. Ámde a könyvektől megválni nem tudott. Ha a nappalokat terhes paraszti munkában töltötte is, a csöndes éjszakákon olvasgatott fáradhatatlanul. így telt el háromnégy esztendő. Talán egész élete ott folyt volna le azon a pár hold homokföldön, a szerény apai örökségen, ha értelmességével, tudásvágyával magára néni vonja egy derék földes úrnak, dabasi Halász Imrének figyelmét. 0 látta meg a már majdnem 16 éves, zárkózott természetű, könyvkedvelő parasztfiúban a többre hivatott embert, a későbbi idők Kalicza Ferenczét. „A gyereket iskolába adom; nem arra született ő, hogy egész életében a földet szántsa-vesse", — szólott egy napon a jószívű Maecenás a meglepett apának. De a dolog nem ment könynyen. A reggeltől napestig fáradozó szülőknek a fiú már munkatársuk volt, tőle megválni nem akartak. A lioszszas rábeszélésnek azonban mégis volt eredménye. Ferencz nagykőrösi diák lett. Már az első hónapokban kitűnt, hogy patrónusának beléje helyezett bizalma nem volt hiábavaló. Kiváló eszével, vasszorgalmával csakhamar az elsők közé küzdötte fel magát; sőt az életfenntartás nehéz gondjait is magára vállalta. Tanítással kereste kenyerét, a mi által jóltevőjének anyagi támogatása feleslegessé vált. Néhány év múlva a kecskeméti kollégiumban találjuk, s a mit amott kezdett nem dicstelenül, azt itt folytatta teljes dicsőséggel. Különösen az idegen nyelvek tanulásában mutatott nagy szorgalmat. A klasszikus nyelvek mellett már ekkor foglalkozott a modern nyelvekkel is. Pedig az életfenntartás fáradalmai között az iskolában kiszabott leczkék elvégzése is egész embert kívánt. Egész embert, — az Ő szigorú kötelességtudásának mértéke szerint. Mélyen járó esze nem tudott átsiklani még a lényegtelennek látszó dolgokon sem. A kötelességet elmulasztani, a feltett szándéktól eltérni, felületes, félmunkát végezni szégyenletesnek tartotta. Sokat dolgozott, sokat fáradt, s ha megfáradott, a jól végzett munka feletti öröm adott új erőt neki. Szorgalmánál, tudásánál talán csak szelídsége, szerénysége volt nagyobb. Tanárai, tanulótársai egyaránt szerették, becsülték. A Debreczenben töltött kevés időt leszámítva, a kecskeméti theologia növendéke volt. Kiváló, mondhatni első növendéke. A még ifjú theologus már is kész tudós. Már a kápláni vizsga letevése előtt, mint óraadó tanár működött a gimnáziális osztályokban. Utána pedig segédtanári minőségben alkalmazták. Tanítványai között volt a dunamelléki egyházkerület jelenlegi püspöke és boldogult Farkas József, theologiai professzor is. Ez utóbbi igen sokszor emlegette előttünk Kalicza Ferenczet, egykori tudós tanárát. A hálás tanítvány nagy elismeréssel, szinte elragadtatással szólott mindenkor róla. Kod-