Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-17 / 16. szám
fölterjesztessenek hozzá. Előadó szerint, addig is, míg tárgyalhatunk ebben az ügyben a minisztériummal, meg kell vizsgálnunk, mit tehetünk? E végből indítványozza, hogy tétessék át a kérdés a prot. közös-bizottsághoz. Az is hibás, hogy többen egyenesen a konventhez terjesztik föl az alapító-leveleket. Előbb az egyházmegyéhez, azután a kerülethez terjesztendők s csak úgy a konventhez. Mellékelendő hozzájuk a végrendelet másolata is. Az erdélyi egyházkerület igazgató-tanácsának az áll. anyakönyvek megtekintése tárgyában tett fölterjesztésével kapcsolatban, Fejes István szóvá tette, hogy a vegyesházasságoknál több helyütt, még a legszegényebb felek számára is szereznek dispenzácziót, csakhogy a kihirdetés elmaradjon s így a kötendő vegyesházasságokról ne szerezhessünk tudomást. A konvent ülése Antal Gábor püspök hálaadó imájával végződött. Adócsökkentési és tandíjkárpótlási segélyek. A konvent f. hó 8-iki ülésében a következő adócsökkentési és tandíjkárpótlási segélyeket szavazta meg : * 1909-től kezdődőleír: A dunamelléki kerületben: Baja 459.23, 82.80. A dunántúli kerületben: Oriszentpéter 507.30, 508.40. Nemes és Pórszalók 234.63, 113.16. A tiszáninneni kerületben: Füzérradvány 897.94, 262.40: Csíz 9-15.48, 447.—. Hanva 1644.24, 385.66. Sajólénárdfalva 1349.97, 289.90. Szín 1377.41, 526. Az erdélyi kerületben : Harangláb 1019.94,1530.—. Kiskend 1404.31, 135.—. Kóródszentmárton 789.21. —. Nagykend 2085-04,391.50. Berekeresztur 543.15, 45.—. Csejd 730.08, —. Nyárádszentimre 989.97, —. Seprőd 282.49, —. Székelycsóka 1336.85,122.40. Székelymoson 151.24, —. Udvarfalva 290.90, —. Maroscsúcs 339.52, Siklód 1823.02, —. 1910. évtől kezdődőleg: A dunamelléki kerületben: Bellye 484.40, 67.40. Vörösmart 1943.67,184.66. Czinderibogád 1080.71*, 74.02. Üjmindszent 1279.70, 71.71. Lajosmizse 484.70, Szentmártonkáta 1944.67, 1084.50. Felsőireg 2527.46, 461.90. Pécsvárad 1332.90,178.08. Velencze. 1028.97, 301. A dunántúli kerületben: Diósjenő 611.29, 368.—. Magyarsók 280.67, 287. Városfaluhídvég 1612.41, 248.40. Ajka 1169.32, 49.40. Csögle 684.94, 577.50. Tápszentmiklós —, 201.25. Tósok 462.63, 144.60. Moha 537.68, 123.20. Zánka 351.73, —. A tiszáninneni kerületben: Abaujalpár 444.18, 192.78. Abaujkér 219.99, 185.36. Bodókőií jfalu —, 71.22. Eperjes 1015.75, —. Felsőkázsmárk 806-90, 261.70. Felsőregmecz 759.67, 243. Füzérkajáta 863.77, 418.92. Nagvbozsva 748.16, —. Vily 543.69, 291.16. Vilmány 501.57, 281.10. Vizsoly 56.69, 220.88. Borsodszakácsi 748.06, 162.—. Hegymeg 1306.36, 282.50. Rudóbánya 1118.—, 355.50. Sajóivánka 761.42, 311.44. Szuhogy 510.07, 434.70. Királyhelmecz 626.74,470.—. Balogiványi 775.18, 171.92. Czakó 128.80,149.28. Kálosa 896.59. 294.70. Sajókeszi 776.21, 174.70. Sajólenke 618.10. 116.60. Csongor 1169.81, 58.—. Gálocs 829.55, —. Kisdobrony 1752.53, 829.70. A tiszántúli kerületben: Nagyszántó 1171.93,558.40. Nvüved 1057.23, 404.24. Csokaly 677.59, 642.31. Petneháza 524,61, 230.38:. Tisztaberek 1460.57, 433.52. Kismajtény 1547.52, 274.18. Csenger 807.99, 1096. * Az egyházak neve után álló első szám az adócsökkentési, a második a tandíjkárpótlási segélyt mutatja. Az erdélyi kerületben: Gógán 351.93, —. Pócsfalva 298.15, —. Székelybere 749.51, —. MezŐbodon 707.76, —. I-Iéviz 429.93, —. A már megállapított segélyeken felül a következő segélyeket állapította meg és utalványozta 1908-től kezdődőleg. Á dunamelléki kerületben: Piros —, 54.—. Babarcz 61.-, —. Katádfa 146.49, —. Okorág 148.50, —. Drávapalkonya 20.—, —. Terehegy 108.—, —. Tószeg 5.—, —. Sárpilis 160.70, —. A dunántúli kerületben Somogyviszló 50.—, —. Ipolypásztó 50.—, - . Ászár 76. —, —. A tiszáninneni kerületben: Györké51.44,—.Nagyszaláncz 28.—, —. Rozsnyó 551.40, —. Jánosi 111.—, —. Rimapálfala 49.24, —. A tiszántúli kerületben : Mártonfalva 400.——. Hajdúszoboszló 440.—, —. Kígyós 84.—, —. Biharudvari 213.27, 777.87. Őr 112.20, —. Rohod 50.—, —. Tiszaigar 45.—, —. Mezőtúr 2065.40, —. Tamásváralja 41.—, —. Fülöpösdarócz 210.20, —. Majtis 102.55. Az erdélyi kerületből: Vajdahunvad 389.08, —. Koronka 191.27, —. (Folyt, köv.) KÜLFÖLD. Németo rssdg. Istenítéletek. Dennert, a kiváló német természettudós és hívő keresztyén, azt állítja egyik apologétikai művében, hogy a természeti törvények nemcsak engedelmes eszközei az Isten gondviselő akaratának, hanem azok által és azok útján sokszor szól is az emberekhez. így megszólalt és pedig büntető alakban Messinában is. Csak tanulnánk és okulnánk e természeti példákból! Az olasz kormány hivatalos jelentése szerint, az 1908. decz. 28. messinai földrengés 77 ezer ember életébe került, ebből 27 ezer a romokból került elő, 32 ezer teljesen megsemmisült, 325 ember sebeiben halt meg s több ezer máig is a romok alatt hever. Ezenfelül Reggióban a födrengés hét, Palmiban, Giovanniban és Gallicoban egy ezer emberéletét oltotta ki. Kisebb olasz községekben az áldozatok száma meghaladja a hét ezret. A rettenetes katasztrófa összesen 96,871 ember életébe került. S még sem tudunk és akarunk tanulni e katasztrófákból. Beszélünk és írunk róluk egy ideig, de aztán minden tanulság nélkül, hamar el is felejtjük. Avagy tanul-e az emberiség a sok színházi, vagy a legutóbbi ököritói szerencsétlenségekből ? Pedig Isten büntető igazságossága is a mi tanulságunkra és okulásunkra szolgálhatna. Nemcsak a történet, hanem a természet is az isteni kijelentést hirdetné nékünk ! Ker. szocziális kongresszus. A német ker. egyházi szocziális kongresszus mult hó 29—31. napjain tartotta Hannovera városában 15-ik évi nagygyűlését. Az ünnepi szónoklatot Keller freiburgi lelkész tartotta. A kongreszszuson rendkívül tartalmas, tanulságos és korszerű előadásokat tartottak a szocziális élet szövevényes kérdéseinek tág köréből. így Seeberg a berlini nagyhírű egyház-és dogmatörténettanár és író, tartalmas megnyitója után, Mahling berlini tanár „A ker. egyházközségek szocziális