Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-09 / 2. szám
Ám a karmelita, az indító okokkal mitsem törődve, csak azt hajtogatta: vegyék fel és adjanak neki szószéket, legyenek hozzá bizalommal. Igen, de az, a mivel kérését úgy mellékesen támogatta, inkább volt alkalmas arra, hogy aggályokat okozzon, mintsem arra, hogy azokat eloszlassa. Neki, úgymond, most kitűnő alkalmatossága van, később ilyen könnyen nem mehet vissza; de más oldala is van a dolognak: ha hamarjába vissza nem megy, Lyonban megtudják merre jár, a mi nem nagyon kívánatos. Ez a felelet épen nem mutatta, hogy a karmelita a megismert igazságért (ha ugyan megismerte) még tűrni is kész. Tesz egy kirándulást; ha sikerül jó, ha nem, neki úgy is jó. A lyoni élet a kármeliták között: az életnek egy módja, — a genfi predikátorság: az életnek másik módja. Hogy van az életnek feltétele is, a mely nélkül némely erős lelkek még életet is készek áldozni — arról (ha a jelek nem csalnak) a kármelita atyának kevés fogalma lehetett. Az bizonyosra vehető, hogy ez a kármelita nem volt hasonló ahhoz az augustinushoz, a ki így beszólt: „Itt állok, máskép nem tehetek". Kálvin a feleletre igy reflektál: „E felelet feltárta előttünk, hogy ő nem tudja, mi az egyház, mi a lelkipásztorkodás; de ha ennek némi sejtelme meg lenne is benne, annál kevesebb ott a buzgóság, az odaadás". A szóban forgó válaszra a genfi egyháznak emberei még egyszer meghányták-vetették egymás között a dolgot, azután „nyájasan és szépen" ismét értésére hozták, hogy kérésének eleget nem tehetnek. A lyoni férfiú (ismét röviden) azt felelte: igen csalatkoznak (t. i. a genfiek), ha azt vélik, hogy csak ők vettek Szentlelket. íme a nagyböjt folyamán Ő prédikált Lyonban; ha annak előtte őt valaki vizsgálatnak akarta volna alája vetni, hagyján, de most, mikor ő prédikált, ezt elégséges próbának kellene tekinteni. Kálvin valami olyasfélét mondott, hogy a lyoniak nézete az evangéliumi egyházra nézve nem illetékes ; azután meg a francziák úgy vannak ezzel a dologgal, mint a kiéhezett ember, a kinek a rossz étel is édes. A kármelita elment. Az előzmények után, azon semmi csodálkozni való nincsen, hogy valamelyik vendéglőben ebédezvén, egy nagy társaságban azt hangoztatta, hogy az egész városban nincsen egyetlenegy tudományos ember, „beszélvén még sokkal sértőbb dolgokat is". Kálvin a dologról értesülvén, olyasmit mond, hogy még sokkal több szamárság is kitellett volna tőle azon esetre, ha előtárja vala mindazt, a mi benne lakozik. A kármelita visszament. Csendes czellájában valószínűleg sokszor eszébe jutott a genfi kirándulás, de azért prédikált sokszor úgy nagybőjtönkint. Kálvinnak talán kevesebb alkalma volt rágondolni a hittudósra, a kinek emlékét őrzi egyik levele, a mely alkalmas arra, hogy egy kicsit meglássuk úgy magát a levélírót, a kármelitát, mint ama szálloda ebédlőjét, a melyben a tudós lesújtó ítéletet mond a genfi papokra. Dr. Pruzsinszky Pál. KÖNYVISMERTETÉS. A modern irány. Irta dr. Cannegieter Tjeerd, az utrechti egyetemen a dogmatika tanára. Fordította és jegyzetekkel ellátta Mizsdk András. A sárospataki Theol. Egylet kiadása. Kis 8°, 65 1. Ára 1 K. Sárospatak, 1908. Nyomtatta Radil Károly a Ref. Főiskola betűivel. Ezt az értekezést szerzője 1907 okt. 1-én évnyitó beszéd gyanánt mondotta el. Aztán 1908-ban a „Kerk en Secte" (Egyház és szekták) cz. hollandi népszerű vallástudományi értekezéssorozatban (II. sorozat 4. sz. „De moderne richting" 8—48 1.) jelent meg, a melyet dr. Van Veen S. D., az utrechti állami egyetem egyház-és dogma-történet tanára szerkeszt. A szerzőnek egyik lelkes tanítványa lefordította ezt a tanulmányt és jegyzetekkel látta el. A fordításhoz írt Előszóban (3—5. 1.) nagy lelkesedéssel, de majdnem akkora naivsággal ajánlja a szabadelvű teologiai iránynak eme személyes hitvallásjellegű jeles ismertetését. A szabadelvű theologia mellőzésén való szomorkodás sem Hollandiára, sem hazánkra nem illik, annál kevésbbé a világra általában. A tanulmány írója, rövid bevezetés után (6—7 1.), három részben tárgyalja a modern theol. irányt. Az elsőben annak lényegét, a másodikban eredetét, a harmadikban birtokát (helyesebben tartalmát) tünteti föl. A modern irány lényege a minden irányban szabad emberi személyiségnek közvetlen vallásos megélése. Ezt fejti ki részletesen a szerző az első részben, kiegészítve az elején a „modern" név magyarázatával és közben az irány kiváló képviselőinek felsorolásával. A fordító pedig a jegyzetekben rövid életrajzát és jellemzését adja a felsorolt theologusoknak dr. Herderscheé után. Opzoomer, Scholten, Kuenen, Hoekstra S. Bzn., Hooykas, Hooykas-Herderscheé, Mayboom, Hugenholz, Gorkom, Knappért, Zaalberg, Reville A., Pierson A., Rauwenhoff, Tiele, Naber, Busken Huet, De G-énestet s az élők közül Oort és e tanulmány irója vannak röviden jellemezve. Kuenen halála évét tévesen jelzi a fordító ; nem 1890-ben, hanem 1891-ben halt meg. Innen a látszat a tanulmányban, hogy Kuenent halála után választják tiszteletbeli elnöknek. A második részben a modern irány eredetének külső és belső indítóokait tünteti föl. Külsők a természeti, történeti és bölcsészeti tudományok újabb eredményei, belső a valláserkölcsi fejlődés, legsajátlagosabb értelemben pedig „a hit tudatossá létele, a mely a vallást, mint az Istennel való személyes lelki életközösséget élette és érttette át" (32, 33 1.). A harmadik részben a modern iránynak semmiféle hitvallásba nem foglalható, szabad, személyes szellemi birtokát, vagy tartalmát foglalja össze a szerző általában is, meg tíz pontban részletezve is: isteni kijelentésről, Istenről, Jézusról, emberről, boldogságról (helyesebben ,,megáldottság"-ról), bűnről, a vallásnak az emberben, az emberiségben és a keresztyénségben való fejlődéséről. De: „minden bele van értve ebbe az egybe: Hiszünk Istenben". (49 1.) Aztán a modern irány képviselőinek