Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-27 / 13. szám

egri püspököt küldötte ki Kómába. Ez egy horvát származású, ügyes és ravasz ember volt, a kiben felekezeti vakbuzgóságán kivül korának minden papi hiúsága egyesült. Társai között volt még egy horvát püspök társa, Tomkó János, a ki azon korban sokat írt a „thronus apostolicus"-ról és a ki ezzel mindenáron magára akarta volna fordítani a magyar király figyelmét. Jakusics kész tervvel és kidolgozott javaslattal ment Rómába, s e felett tárgyalva, 1645-ben egy igen kimerítő jelentést tett a királynak. Ennek a dátum nélküli jelentésnek a végén a következő mesével lepte meg püspöktársait és a királyi felséget. „Mondják, hogy Dalmácziában, a traui káptalan levéltárában feltalálható II. Sylvester pápa bullája, melyben Szt. István királyra széleskörű hatalmat ruház és őt a magyar koronához tartozó összes egyházak ügyeinek intézésében helynökévé rendeli. Ezt a bullát Veráncsics Antal esztergomi érsek, midőn egyik követsége alkalmával Trau városában tartózkodott, lemásolta. Imhoffer Menyhért jezsuita atya pedig munkájában közzétette. Hogy a szent korona jogait minél hathatósabban megvédeni lehessen, méltóztassék Felséged követe, Rabotta Antal gróf útján a fenséges velenczei köztársaságnál a bulla eredeti példányát, vagy legalább hiteles másolatát megszerezni, minthogy azt a traui káptalan, a köztársaság különös meghagyása nélkül nem adhatná ki. Különben is értésemre esett, hogy a fontosabb kiváltságlevelek a káptalanból a velenczei levéltárba vitettek át. Mindenképen szükségesnek tartom, hogy Felséged ennek a bullának hiteles példányát minél elébb megszerezze. Ezzel ugyanis csodás módon fogjuk az ügyet előmozdítani és Felséged jogait a szentszéknél biztos sikerrel megvédelmezni". Már az első szó, hogy „mondják" •— s ez az utolsó mondat is jelzi, hogy itt valami szokatlan dologról és „csodás eljárási módról" van szó, mely által a magyar király főkegyúri jogát akarják megvédelmezni. De kivel szemben ? az nem tűnik ki. A titokteljes bulla kéziratát, illetőleg ennek másolatát, Levákovics Rafael szt. ferenczrendi szerzetes szerezte meg, a ki a „szentföld biztosa"-nak czime alatt a római kúriának ügynöke volt. Ez az ügyes ember, Magyarország történelmében való jártasságának ürügye alatt bejárt a levéltárakba s így alkalma volt a senki által soha nem látott bulla másolatát elkészítenie. De ravaszsága és csalása kisülvén, egyszerre letűnt a cselekvés színteréről és futással menekült meg. De a bullának „másolata" megmaradt — és a mint Jakusics püspök jelentéséből látjuk — Imhoffer jezsuita atya nyomtatásban is kiadta — a mi általános feltűnést okozott! A hamis bulla tartalma ismeretes. III. Ferdinánd ilyen módon megtudta, hogy a mi után annyira áhítozott, — íme most megtudta, hogy ő „rex apostolicus Hungáriáé!" Ezt a derék jezsuiták csodás módon felfedezték. Hogy a megszökött Levákovics atya mily tudatosan akarta félrevezetni az akkori közvéleményt, azt világosan mutatja az a bizalmas levele, melyet ez ügyben 1640-ben Aldobrandini bibornokhoz ír, s melyben többek között ekképen közli eredeti szándékát:... „A magyarok erősen hiszik, hogy a pápának semmi joga sincsen országukhoz, saját királyaik által lévén megtérítve a kereszténységre. Hogy őket jobb véleményre bírjam, II. Sylvester pápának bizonyos levelét adtam nekik át s eszközölni fogom, hogy az valamely módon nyilvánosságra jusson. Ügy gondolnám ezt nyilvánítandónak, mint ha Rómában találták volna; de Méltóságod engedelme és tudta nélkül ezt tenni nem mertem...." Már e szavakból is világos, hogy a magyar király tekintélyének érdekében elkövetendő kegyes csalásról van szó. Aldobrandini bibornok azonban nem helyeselte a csalás tervét, s így a fent említett Levákovics szerzetes Imhoffer jezsuitának küldte el gyanús felfedezését, a ki azt 1644-ben ki is adta. Ha már most kezünkbe vesszük Magyarország történelmének bármely kiadását: akkor azt fogjuk látni, hogy akkor még javában folyt a Rákóczy György-féle szabadságharcz, a prot. vallás és az ország alkotmányos szabadságáért. Az egész ország közfigyelme a hősök felé fordult. Ki törődött volna akkor ilyen titkos udvari és főpapi hamisságokkal! ? A linczi békekötés — a mint látjuk — épen úgy nem biztosította az ország nyugalmát, mint a szatmári béke sem. A vallási üldözés I. Lipót király alatt hallatlan mérveket öltött. S épen nem csoda, hogy a II. Sylvester-féle bulla hamisításának kérdését csak száz év múlva kezdték magyar történetírók feszegetni. Schwartz Godofréd 1740-ben egyszerű koholmánynak jelentette ki. Stilting jezsuita védelmére kelt. Kercselics kanonok közzétette Rafael atyának a bibornokhoz írt fenti levelét. Beleszólt Kollár Ádám, Pray, Décsy, Buday, Engel és mások. Az újabb historikusok küziil Szalay László nem tartotta koholmánynak a szóban levő bullát, ámbár több pontra nézve aggodalmai voltak. Horvát Mihály tudta, hogy a bulla eredete kétséges, mert eredeti példányban nincs meg. Fraknói Vilmos beismeri, hogy a szóban levő pápai bulla nem maradt reánk ; de azt sem tagadja hogy az csak a XVII ik század közepe óta ismeretes, de hitele kétséges, nem állja ki a történelmi kritika ítéletét. Timon Ákos a „Magyar alkotmány és jogtörténet" czímű munkájában erősen vitatja István pápai követségének nagy fontosságát. Elismeri, hogy az erről szóló bulla nem maradt reánk; az a mely a XVII-ik századból ered, egyszerű hamisítvány; de azért szerinte „kétségen kivül levőnek kell tekintenünk". Végre dr. Karácsonyi János kanonok, jeles kutató és bíráló történetíró, külön tanulmány tárgyává tette a kérdést és elévülhetetlen érdemet szerzett magának azzal, hogy e kérdést véglegesen tisztába hozta. Szent István korát és ennek okleveleit senki sem tanulmányozta oly alaposan, mint ő. S ezen mélységes tanulmány alapján