Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-06 / 10. szám
EGYHÁZ. Lelkész választások. A békési ref. gy ülekezet, a Vincze Ödön elhunytával megüresedett lelkészi állásra dr. Márk Ferenez okányi lelkészt, — a poprádi evang. gyülekezet a Wünschendorfer Károly nyugalomba vonulásával üresedésbe került lelkészi állásra Varga Imre szepetneki lelkészt választotta meg. Lelkészbeiktatások. A rá tó ti ref. gyülekezet új lelkipásztora: Lampérth Lajos legközelebb foglalta el állását, a melybe esperesi megbizottképen Jákóy Pál hajmáskéri lelkész iktatta be. — A szekszárdi ref. gyülekezetben a meghívás útján megválasztott Göde Lajos f. hó 6-án foglalja el lelkipásztori hivatalát. — A ranki evang. gyülekezetbe febr. 27-én iktatta be Homola István kassai lelkész az új lelkipásztort: Lukacsik Mihályt. Egyházmegyei gyűlés. Az alsóborsodi ref. egyházmegye febr. 22-én rendkívüli közgyűlést tartott Miskolczon. A gyűlés főtárgya az esperesi hivatalra elrendelt szavazásnak megsemmisítése és új szavazás elrendelése volt. Forrásunk szerint a szavazást azért kellett megsemmisíteni, mivel ez a vonatkozó törvényes rendelkezéseknek nem volt megfelelő. Hogy kinek a hibájából? — arról nem szól. De nagyon csodálkozunk azon, hogy még egy esperesválasztást is a törvényes rendelkezések meg nem tartása miatt kell megsemmisíteni! Az új szavazás határidejét a gyűlés f. hó 15-dikében állapította meg. A „keresztényi" türelem példája. Egyik strassburgi újság híradása szerint Stiegler dermingeni róm. katholikus pap, a ki már huszonhárom évi lelkipásztorkodásra tekinthetett vissza, elkísérte utolsó útjára falujának legöregebb protestáns férfiát és a temetőben néhány vigasztaló szót intézett a gyászoló családhoz. E miatt aztán a püspökségtől idézést kapott és mert arról értesült, hogy fegyelmi büntetés vár rá, lemondott papi állásáról. Sapienti sat! Az új vall.- és közokt. miniszter. A Khuen-Héderváry kormánynak megvan már a vallás- és közoktatásügyi minisztere is, gróf Zichy János személyében. Az új miniszter a nagy obstrukezió idejéig a néppárthoz tartozott, abból 1904 novemberében kiválva, az alkotmánypárthoz, legújabban pedig e párt feloszlása után a nemzeti munkapárthoz csatlakozott. Hogy milyen lesz kultusz-és kultúrpolitikája, majd a tények fogják megmutatni. Mi protestánsok nem igen előlegezhetjük neki bizalmunkat, a mennyiben nemcsak hogy a vakbuzgóságáról ismeretes Zichy családból való és a kalkburgi jezsuitáknál tanult, de a néppártból való kiválását indokoló nyílt levelében azt is kijelentette, hogy „konzervatív talapzatra van építve egész politikai világnézlete". Ilyen politikai világnézlet mellett, daczára annak, hogy nem híve a politikai klerikalizrnusnak, alig várhatjuk, hogy liberális alkotásokkal fogja miniszterségét emlékezetessé tenni. Zichy Jánosnak vall.- és közokt. miniszterré kineveztetése erősen rontja a nemzeti munkapárt ós kormánya liberálizmusa felől táplált, különben is gyenge hitünket. De inkább szeretnénk, hogy mi csalódnánk, mintsem hogy igazunk legyen, itt kifejezett aggodalmaink teljesülésével! Egyházpolitikai programmok. Közeledvén a képviselőválasztások, egymásután látnak napvilágot a pártok programmnyilakozatai s azokban az egyházpolitikai programmpontok is. Az új kormányelnök nyilatkozatait már közöltük. Legközelebb pedig a Justh-féle függetlenségi párt bocsátotta ki programmját, a melyben az egyházpolitikai kérdéseket illetőleg kijelenti, hogy czélj a a „felekezeti téren... a békének, a jogrend uralmának biztosítására", „a kath. autonómia megvalósítása és az 1848. XX. t.-czikknek az összes törvényesen bevett vallásfelekezetekre vonatkozó, törvényileg biztosított további végrehajtása és a lelkészi fizetések rendezése." A program m liberálisnak látszik, de mint minden politikai programm, homályos és ki nem elégítő. így a róm. kath. autonómiát illetőleg nem mondja meg, hogy azt a király legfőbb kegyúri alkotmányos jogainak megóvásával, a róm. kath. egyház kezén levő vagyon eredetének és jogi természetének tisztázásával és a laikus elem befolyásának biztosításával kívánja megvalósítani. Ezek nélkül pedig a róm. kath. autonómia egyfelől csak fából vaskarika, másfelől pedig a királyi és nemzeti jogoknak elalkuvása és a jóhiszemű közönség becsapása lesz. Kertel a programm a 48. XX. végrehajtása körül is. Törvényi biztosításról beszél; de nem a 48. XX. teljes tartalmának keresztülvitelét, hanem csak „a további" végrehajtást helyezi kilátásba. Pedig nem a „további", nem az úgynevezett „fokozatos" végrehajtást kívánnánk egy radikális 48-as párttól, hanem a törvénynek elvégre „teljes" megvalósítását. Eleget fokozgatták, illetve lefokozgatták már a 48. XX. végrehajtását eddig. Ideje volna már a becsületes „teljes" végrehajtásnak ! Aranykönyv. Az egyházszeretetnek megkapó bizonyságáról kapunk hírt a balatonendrédi ref. gyülekezet köréből. Ez a gyülekezet a szomszédos siófoki templom építéséhez a maga munkájával kivánt hozzájárulni. Fölajánlott tehát 50 fogatot ós 50 gyalog napszámot. Mivel csak 25 fogat van, mindegyik két napig dolgozott. Annál dicséretreméltóbb a gyülekezetnek eme buzgósága, mert maga is építkezés előtt áll. De be akarták bizonyítani a gyöngék iránti szeretetüket s hogy ezt megtehessék : elfeledték a saját gyöngeségüket! ISKOLA. Az iskolák megtartása érdekében kibocsátott tiszántúli egyházker. elnöki felhívásnak már mutatkozik jótékony eredménye. A hajdúszoboszlói ref. gyülekezet, a mely iskoláit az államnak készült átadni, a felhívás folytán újra fontolóra vette a dolgot és a presbitériumból bizottságot küldött ki, annak kimutatása végett, hogy az iskolák törvényszerű bővítése és tanerőkkel való ellátása mily terhet róna a gyülekezetre. A számítások már elkészültek, de azt mutatják ki, hogy adócsökkentési segély nélkül nem vállalhatja a gyülekezet az újabb terheket. Most tehát ezt a segélyt igyekeznek megnyerni. Ha azonban újból elutasíttatnának kérelmükkel, akkor nem látnak más megoldási módot, csak az iskoláknak az állani kezébe való átbocsátását. — így olvassuk ezt a Debr. Prot. Lapban. Mi azonban alig tudjuk elhinni hogy a hajdúszoboszlói nagy és gazdag gyülekezet egyetemes egyházi segély nélkül is ne volna képes iskolái megtartására. , Az orsz. középiskolai tanáregyesület, a város meghívása folytán, idei közgyűlését Nagyváradon fogja megtartani július hó legelején. A középiskolai tanárok elégedetlensége, a mint az orsz. középiskolai tanáregyesületi közlöny írja, csak fokozódott a legutóbb kibocsátott hivatalos rangsor láttára. Ez a hivatalos rangsor ugyanis messze hátra marad a tanárság által táplált és hivatalos Ígérgetések által erősített reménység mögött. Mind erősebben hangzik tehát fel az orsz. kongresszus összehívásának sürgetése. A kongresszusi-bizottság azonban, daczára, hogy az ügyek teljesen elő vannak készítve, még mindig várja a dolgok