Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-06 / 10. szám

külön egyházmegye felállítását, a bécsi ev. püspök fenhatósága alatt. Ez a kérésük azonban nem teljesült. Újólag tétettek erre nézve kísérletek, egészen a 90-es évek elejéig, míg végre is a dolog odáig fejlődött, hogy az 1891. okt. 18-án O-Pázuáii az ev. lelkészek által tartott gyűlésen az önálló horvát-szlavón ev. egyházkerület fölállítását elhatározták, teljes egyenjogúsággal a magyarországi kerületekkel. Ezen határozatot, Zagr;ib ós Neudorf kivételével, valamennyi ev. egyház magáévá tette ; de czéljukat mindamellett sem érték el. 1893-ban egy lépéssel már tovább mentek, midőn Zágrábban tartott gyűlésükön „egy önálló, autonóm ág. ev. országos egyház" alapításának kérelmezését határozták el. Azonban ezen kívánságuk is hajótörést szenvedett, részint a magyarországi egyet. ev. egyház ellentállásán, részint gróf Khuen Héderváry bán nemtetszésén, ki a status quo fenntartását hangoztatta. De mivel az egyházak jogviszonyát végül is rendezni kellett, létre jött a 1898. máj. 7-én kelt, a két — ág. és helv. h. — evang. egyház külső jogviszonyát szabályozó törvény, mely ellen pedig ugyancsak hadakoztak az evangélikusok, mert hiszen e törvény 1. pontja akadálya minden elszakadási törekvésnek. Ezek után nem tehetvén egyebet, mentették, a mi menthető volt s 1898-ban megalkották a horvát-szlavón egyházmegyét. Tehát az elszakadási törekvéseket látjuk már a múltban is. Ennek oka a horvát-szlavón egyházak rendezetlen jogviszonya volt. Igaz, ezek a reform, egyházaknál ép oly rendezetlenek voltak, mert bár az öt ősi egyház eleitől fogva magyar egyházmegyéhez, az újabban keletkező missziói egyházak pedig közvetlenül a püspök fennhatósága alá tartoztak, mégis az 1898-i törvény előtt sok konfliktus volt a magyar egyházi s a horvát autonóm törvények disszharmóniája miatt,, mely konfliktusokat azonban a magyar egyet. ref. egyház mindig sietett kiegyenlíteni. A püspök nem egyszer fordult ily sérelem esetén a bánhoz, ki azokat rendszerint orvosolta. Nem így az ev. egyház, mely egyházakat úgy az egyetemes egyház, mint a kerület ugyancsak elhanyagolta. Ha egy ev. gyülekezet megalakult, — pedig a pátens után tömegesen vándoroltak ki evang.-ok, ref.-ok, — azt sem erkölcsileg, sem anyagilag nem támogatta, bár a legtöbben igen szegényen jöttek, erdőt irtottak s az így megtisztított földre települtek: a legtöbben holdat örökáron, 4 holdat pedig bérbe kaptak. Azután külföldi pénzzel építettek imaházakat, kaptak papokat, tanítókat. De ezeket sok esetben nem az egyházkerület adta, hanem a St.-Chrischona-i missziói intézet küldött ki prédikátorokat, kiket ez intézet támogatott és dotált, kik persze csak az igét hirdették, a viszonyokkal — mint svájcziak és németek — teljesen ismeretlenek lévén. Nem volt tehát semmiféle összekötő kapocs, mely a horvát-szlavón ev. egyházakat a magyar egyetemes egyházhoz, vagy akár csak a kerülethez is kapcsolta volna. Papjai, tanítói idegenek; az egyházak csak névleg tartoznak magyarországi kerülethez, sőt ez sem mindegyik. Nem érzenek iránta hálát, mert hiszen nem törődött velük sokat. Hogy ez az állítás igaz, mutatja Antunovácz és Hrastovácz példája. Midőn itt annyian voltak, hogy a gyülekezet megalakítására lehetett gondolni, megjelent náluk a somogyi ev. esperes, megalakította a gyülekezetet Míg lelkészt kaphattak, ő maga járt el hozzájok ; majd midőn megkapták első lelkészüket, mint anyaegyház, a somogyi egyházmegyébe kebeleztettek s máig is ide tartoznak s az elszakadásról tudni sem akarnak. Epen így Hrastovácz is. A reformátusoknál is, mihelyst komoly egyházalakítási szándék volt valahol, a magyar egyetemes egyház rögtön ott volt az erkölcsi s anyagi támogatással. Templomokat, iskolákat épít, lelkészeket, tanítókat küld, azokat segélyezi, segélyezi az egyházakat, érdekeiket mindenkor megvédi. Megtette ezt az evang. egyház? Pedig a viszonyok a két egyház között Horvát-Szlavónországban majdnem egyformák a szegénységet illetőleg. Csak mellesleg említem, hogy a körülbelül 25,000 evang. lakosságnak 16 lelkésze van, míg a körülbelül 12,000 reformátusnak 17 (5 a dunántúli kerülethez tartozik). Tagadhatatlan tény: az egyetemes ev. egyház a horvát-szlavónországi egyházakkal vajmi keveset törődött. Olyan missziói munkásságot, mint a ref. egyház, nem fejtett ki; ezt tudja mindenki. De legjobban tudják ezt ezen horvát-szlavón ev. egyházak. Szó sincs róla, a régi egyházak elég erősek anyagilag arra, hogy önmagukban megálljanak; de az evangélikusoknál is, csakúgy mint a reformátusoknál, az utóbbi évtizedekben óriási volt a bevándorlás, az egyhitűeknek egy helyen való letelepedése s az egész országban való elszóródása. Fölébredt náluk is a vágy vallásos életet is élni, egyházat alakítani. De még csak útbaigazítást, még csak erkölcsi támogatást sem igen kaptak hazulról, annál kevésbbé anyagit. Pedig csak szegények jöttek ide. Óriási erőt fejtettek ki, hogy csak egy, iskolául is szolgáló imaházat építhessenek, levita tanítót fizethessenek. Midőn pedig már ennyire jutottak, megjelent a legközelebbi lelkész, — ki bizony sokszor 80—100 km.-re is van — s kijelentette, hogy immár öt leányegyház kivetette reájuk a párbért, s ezután évenként párszor elnézett hozzájuk. Előbb említettem már, hogy a legtöbb esetben külföldi pénzzel, leginkább a Gusztáv Adolf-egyletével építettek, de a horvát kormány is segélyezte őket. Prédikátoraik nagyobbára külföldiek, legtöbbször St.-Chrischonabeliek. Ki tudná-e mutatni az egyet. ev. egyház, avagy az egyházkerület, hogy 1898-ig adott-e a szlavóniai szegény egyházaknak, papjainak, lévitáinak valamelyes segélyt? Itt úgy tudjuk, hogy nem. Mi sem természetesebb, minthogy ily körülmények között inkább akarnak egy horvát-szlavón egyházkerülethez tartozni, mint a velük mitsem törődő magyarországihoz, sőt készek akár el is szakadni Magyarországtól. Hozzájárul mindehhez, hogy az ev. lelkészek egyáltalában nem magyar érzelműek, nincsen csak egy is — az