Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-20 / 8. szám

tással'inég mindig késik. Épen ezért szabad legyen egy kis rekrimináczióval élnem. A dunamelléki ref. egyházkerület 1908. évi közgyűlésén, a népiskolai-bizottság jelentésének során, Morvay Ferencz tanácsbíró hozta szóba, hogy az 1907. XXVII. t.-cz. életbeléptetése alkalmából, mely pedig iskoláinkat s tanítóinkat oly közelről érintette, semmiféle egyöntetű irányítást, intézkedést az egyházkerület nem tett, illetve annak népiskolai bizottsága a nevezett törvényről úgyszólván tudomást sem vett. Hogy tehát ezentúl hasonló mulasztáW ne történjék, utasítsa az egyházkerületi közgyűlés a bizottságot, hogy a jövőben, minden, iskoláinkat lényegesen érintő törvény vagy kormányrendelet kellő kommentárral, viszonyainkat figyelembe vevő' utasítással stb. az iskolafenntartó gyülekezetekkel közöltessék. Ezzel kapcsolatban én is felszólaltam s rámutattam hogy a bizottság ilynemű irányító munkájára már legközelebb szükség lesz, a mennyiben törvény készült a tandíjak eltörléséről s azoknak állami megváltásáról. Tehát már most hívja fel az egyházkerület a bizottságot arra, hogy e kérdést figyelemmel kisérje, s az iskolafenntartó gyülekezeteket kellő időben tájékoztassa a teendők felől. Felállott azonban egyik egyházmegye törvénytudó esperese s feleslegesnek ítélte javaslatomat, azzal az indokolással, hogy az a törvény még csak javaslat és nem törvény, mert még nincs szentesítve. Ezzel a közjogi magyarázattal azután a kerületi gyűlés elintézettnek is tekintette az egész dolgot, s Morvay indítványa is elvettetett. Én meg megnyugodtam abban, hogy az illető esperesnek bizonyosan valami titokzatos, de előkelő úton hiteles értesülése lehet arról, hogy ő felsége ama törvényjavaslatot nem akarja szentesíteni, s. így felesleges fáradság lett volna az előrelátás ebben a dologban. A következmények azonban nem igazolták ezen feltevésemet. S most itt állunk megint, akképen, mint az 1907. XXVII. t.-cz.-el szemben, — tanácstalanul, egyöntetű utasítás nélkül! S még valamit az 1907. XXVII. t.-cz.-kel kapcsolatban. Ez a t.-cz. azt is kimondja, hogy 1910. szeptemberig minden államsegélyes iskola tartozik az előirt tanszereket, eszközöket hiány nélkül megszerezni, különben elveszti az államsegélyt. A múltkoriban egy más kerületbeli esperessel találkoztam a fővárosban, a ki épen ebben a dologban fáradt. Előzetesen összeiratván egyházmegyéjében a hiányzó taneszközöket, azokat egyszerre rendelte meg egyik tanszergyárban, mintegy 3000 korona értékben, természetesen tetemes kedvezményekkel. Nálunk e részben sem történt semmi. Mi majd egyenként, külön-külön, kétszeres áron leszünk kénytelenek a beszerzést teljesíteni. S ezek után csoda-e, ha az ember, megjavított fizetésű adminisztrácziónkra gondolva, felteszi a kérdést: Minek is van nekünk tulajdonképen adminisztrácziónk ? Vagy ha már van, hát miért nincs ? Siculus. Az első magyar országos testnevelési kongresszus. (Folytatás.) Az V. vitakérdést, mely „Az Országos Ifjúsági Tornaünnepélyek állandósítása" czím alatt folyt, Iszer Károly vetette fel, ki „A Magyar Országos Testnevelési Kongresszus végrehajtó-bizottságának emlékiratát" adta elő, a mely legelsősorban az eddig rendszeresített, de a mult év nyarán indokolatlanul visszavont ifjúsági országos tornaversenyek állandósítását tűzte ki feladatául. Ezen emlékirat a vallás- és közoktatásügyi miniszternek szól s meggyőző erővel bizonyítja az elmaradt versenyek szükségességét, mely kulturális előnyeinél fogva nemcsak az ifjúság képzésének hatalmas foktora, de nemzeti tekintélyünk megőrizése szempontjából is számottevő tényező. Nem szabad ugyanis alkalmat adnunk arra, hogy a külföld eddigi sikereink elismerése helyett rajtunk gúnyolódjék. A tornatanárok ambicziójának fokozása, az ifjúság munka- és versenyképességének emelése érdekében is oly felette szükséges intézmény, hogy azt okvetlen állandósítani kell. A délutáni ülésen folytatta a kongresszus a délelőtt megszakított előadások sorozatát. Bély Mihály szkf. tanfelügyelő „A svéd nevelő tornázásról" tartott előadást, melyben rámutatott a svéd rendszer helyes alapokon nyugvó elveire. Megmagyarázta, hogy a svéd gyakorlatok mily hasznos mértékben befolyásolják a mozgás szerveit és az életműszerek funkczionális működését. A svédtorna helyes irányú módszerével és észszerű gyakorlataival a belső, nemesebb szerveket nem senyveszti és így minden korban hasznos szolgálatot tesz. Mindazonáltal specziális viszonyainknál fogva bennünket ki nem elégít és így nálunk csakis módosítva alkalmazható. Dóczy Imre dr. min. fogalmazó „A sport és az alkohol" czímű előadásában bebizonyította, hogy az alkohollal élő sportolók sohasem képesek azt az eredményt elérni, a mit az alkoholtól tartózkodók. Hajós Alfréd műépítész „A testnevelés humanisztikus és szocziológiai szempontból" czím alatt jelzett előadásában kikelt a szocziálizmusnak a testnevelés terén már oly sokszor botrányosnak bizonyult kerékkötése ellen. Üdvös javaslatokkal állt elő, hogy miként volna lehetséges a társadalom minden rétegét megnyerni a sportnak. Kuczkó István, a kolozsvári Athletikai Club alelnöke, „A testi nevelés, kapcsolatban az erkölcsi neveléssel és a magyar lovagias szellem ápolásával" czímű felolvasásával, a melyben az igazi gentleman szellemben való nevelés helyes alapokra fektetett módozatait mutatta fel, nagy figyelmet keltett. Doktor Sándor dr. tanár „Iskolai és házi testnevelés" czímű előadásában azt tanácsolta, hogy a gyermekekkel már a zsenge korban meg kell kedveltetni a