Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-07 / 6. szám
is. Más vallásában a róm. kath. nem szokott kritizálni, ez csakis a Ti tudományjotok (Sic!). A vallástok csak tagadásból és kritizálásból áll, erre pedig Eretnek nincsen hivatva. Sapienti sat." S ehhez a laphoz mellékelve volt 25—30 kis czédulácska, a következő szöveggel: „Ne.temere. — Ne neked te marha eretnek." — Egy pillanatra sem tételezzük fel, hogy ez a bornirtság valamely intelligens vagy éppen papi jellegű római katholikustól került volna ki. A tartalom, a stílus s a hang csak műveletlen emberre vall. Azt azonban láthatjuk belőle, hogy a Ne temere mire vezeti a műveletlen embert s mire vezetheti a tömegeket is. A kisebb czédulácska bizonyára arra van szánva, hogy a tömeg között terjesztessék. S hiheti-e valaki azt, hogy hozzá fog járulni a r. kath. egyház vezetői által annyira hangoztatott felekezeti békesség fenntartásához.? Valóban: sapienti sat! Az amerikai magyar ref. egyházmegye erősödése. A hazai egyházhoz csatlakozott amerikai magyar ref. egyházmegye gyülekezeteinek száma ismét szaporodott egygyel. A Ref. Church fenhatósága alatt állott clevelandi ref. gyülekezet, f. évi január 10-én megtartott közgyűlésén, hat szavazat ellenében kimondta, hogy elbocsáttatását kéri a fentartó egyháztól és csatlakozik a magyar ref egyházmegyéhez. Ezt a határozatot jan. 13-án tárgyalta a Ref. Church belmissziói bizottsága és azt jelentette ki, hogy az elbocsátás nem a belmissziói tanácsnak, hanem a classisnak (egyházmegye) a hatáskörébe tartozik; hogy a clevelandi gyülekezet ellen pert nem indít ugyan, de annak esetleges megindítását sem akadályozhatja meg; s végül, hogy a ref. egyházmegyéhez csatlakozás esetén a gyülekezetnek nyújtott 7000 dollár kölcsön azonnal esedékessé válik. A mint a Heti Szemle írja, ezek a nehészségek nem elhárithatatlanok s a clevelandi gyülekezet csatlakozása bevégzett dolognak tekinthető. A clevelandi gyülekezettel, a melynek lelkésze Csutoros Elek, az amerikai magyar ref. egyházmegye gyülekezeteinek száma húszra emelkedik. Egyházmegyei gondnokválasztás. A görgényi ref. egyházmegye, a báró Kemény Ákos lemondása folytán megürült gondnoki állásra gróf Teleki Domokost, gernyeszegi nagybirtokost választotta meg. A békés Regnum Marianum egyesület. A Regnum Marianum nevű és az ifjúság „valláserkölcsi" nevelésével foglalkozó pápás egyesület a mult héten tartotta meg évi közgyűlését. A megnyitó beszédet az „erdélyi püspök", gróf Majláth Gusztáv mondotta s a békességnek a megnyugtatásnak hangjait hallatta, velünk, protestánsokkal szemben. Hangoztatta, hogy az egyesület nem a protestantizmus és a nem keresztyének elnyomására törekszik, hanem csupán arra, hogy az ifjúság valláserkölcsi nevelése útján beleplántálja a lelkekbe a „kereszténységet" és a hazafiságot és ezáltal visszaállítsa „Mária országában" a „kereszténység" régi erejét és hatalmát. — Hát ezek a szavak szépen hangzanak ugyan< de minket meg nem tévesztenek. Látjuk ugyanis, hogy a Regnum Marianum egyesület és annak Máriakongregácziói miként nevelik bele az ifjúságba a „kereszténység" szellemét. Úgy, hogy az a legvastagabb türelmetlenségként jelentkezik a másvallásúakkal szemben. S látjuk, hogy „Mária országában" a „kereszténység" régi erejének és hatalmának visszaállítani akarása nem más, mint Magyarország rekatholizálása, a mint ez nyiltan is kihirdettetett a pécsi róm. kath. nagygyűlésen. A hang tehát ha Jákobé is, de a dolgozó kéz Ézsaué. Jó lesz tehát annak munkáját éber figyelemmel kísérnünk, s nekünk is gondoskodnunk ifjúságunk megfelelő valláserkölcsi neveléséről! Orgonaavatás. Január 31-én avatták fel a kapolyi ref. egyház 3000 koronába került új orgonáját, rendkívül nagy közönség .jelenlétében. A gyönyörű külsejű és szépen szóló 6 fő- és 5 s mellék változatú orgonát Angster pécsi czég készítette. Az árát a hívek adták össze önként, minden kényszerítés nélkül. A felavatást Kájel József kiliti lelkész végezte, prédikálván a 43-ik zsoltár 3. 4. versei alapján. Mozgalom a magyar Kálvin-emlék ügyében. A debreczeni ref. egyház és főiskola körében széleskörű mozgalom indult meg aziránt, hogy a Kálvin jubileum esztendejében Debreczenben egy Kálvin-emlék állíttassék fel. Jan. 24-én népes és előkelő küldöttség kereste fel, Domahidy Elemér nyug. főispán vezetése alatt Erőss Lajos püspököt, arra kérvén őt, hogy álljon a mozgalom élére. Erőss Lajos válaszában kijelentette, hogy bár az emlékműveknek nem barátja és a legszerencsétlenebb dolognak tartja a társadalomnak felekezeti széttagolását, de a jelen nehéz napokban, a mikor mindenfelől ostromolják a magyar kálvinizmust, szükségesnek tartja a kálvinista öntudat emelését. Ezért az emlékmű eszméjét helyesli; de úgy tartja megvalósítandónak, hogy ne csak a Debreczenben levő különféle tényezők, hanem az egész tiszántúli ref. egyházkerület, sőt az összes magyarországi reformátusok buzgólkodjanak annak megvalósításán. A küldöttség a püspöknél rögtönzött értekezletet tartott ezután az akczió szervezése tárgyában és elhatározta, hogy egy előkészitő-bizöttságot küld ki. A bizottság tagjaiul felkérettek: Domahidy Elemér elnöklete alatt Vecsey Imre városi főjegyző, dr. Jászy Viktor és dr. Barcsa János tanárok és Kovács László bank-főkönyvelő. A lelkészi jövedelmek felszámítása ügyéhez. A tiszántúli ref. egyházkerület elnöksége, a f. évi január 6-án tartott esperesi értekezletből kifolyólag felterjesztést tett a kultuszminiszterhez aziránt, hogy a már az 1898. XIV. t.-cz. alapján kiegészített és most kiegészíttetni szándékolt lelkészi javadalmak, az egyenlő értékek megtartása végett, ne az 1904—1908., hanem az 1893—1897. évek átlaga szerint állapíttassanak meg. Erre a felterjesztésre azonban a minisztertől az a válasz érkezett a püspöki hivatalhoz, hogy a kívánság, technikai okokból, nem teljesíthető és a javadalmak az 1904—1908. évi átlag szerint számítandók fel. — Bizony pedig az egyenlőség elve az 1893/7. évi átlag alapul vételét kivánta volna. Ezzel az elvvel szemben a technikai okoknak nem kellett volna diadalmaskoduiok. ISKOLA. Tanárbeiktatás. A kolozsvári ref. kollégium új rendes tanárát: Nagy Jenőt január 17-én iktatták be állásába. A beiktató ünnepélyen, Tarkányi György vallástanár imádsága után, Balogh Károly igazgató ismertette a tanszék felállításának és betöltésének történetét. Az új tanár, tetszéssel fogadott székfoglaló értekezésében a német nyelvtanítás direkt-módszeréről szólott. A székfoglalás után Nagy Jenőt az elöljáróság nevében dr. Erdélyi Pál üdvözölte. EGYESÜLET. A Lorántff'y Zsuzsánna Egyesület f. hó 2-án szépen sikerült szeretetvendégséget rendezett, a melyen Raffay Sándor evang. lelkész bibliát magyarázott, Lichtenstein Dóra énekelt, Oonda Irén szavalt, ifj. Szebeny