Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-19 / 51. szám

Itt ismét elismeréssel kell adóznunk az írónak azért a bámulatos rendezőképességért, a mellyel - a végből, hogy Kálvin nagyságát a maga valóságában láthassuk — oly híven állítja be a történtek közé, mintha szemünk előtt folyna le. Mintha az író nem most utazott volna Genfbe, hanem abból az időből jött volna hozzánk. Kálvin, a magvető lassan, csendesen — előbb csak prédikálgatva — végzi „az élet kovászának" misszióját. Elvezet Kálvinnal Lausanne-ba, hol a papokat győzi meg. De e külső eredmény semmi se előtte. Ekkor írja egyik barátjának: „a bálványok roskadoznak: adná Isten, hogy a bálványimádás a szívekből is eltávoznék." Ez az igazi Kálvin, a ki a külső eredményekkel nem elégszik meg; ez az, a mit a többi reformátornál nem látunk ily öntudatosan megnyilvánulni. Igen szerencsés gondolat volt a levélre utalás, — az igazi Kálvin bemutatásánál. Tudjuk, hogy Kálvint Genf nem értette meg, — elűzte: ennek a leírása a II. rész méltó befejezése. A harmadik rész: Kálvin és Genf 1541-ig czim alatt strassburgi tartózkodását, házasságát, majd Genf és a reformátor újbóli találkozását írja le. Új tér, új mező, új lelkek, új környezet: Strassburg lesz Kálvin tartózkodási helye a száműzetés után. Meredek sziklák közül, „roppant vihar" közben vezet az író egy bámulatosan meleg enyhelyre : Bucer házába. A fárasztó harcz után de jól esik e kép látása! Fölizgult lelkünk lecsillapul midőn oly hajlékba lépünk, hol Krisztus egyik pásztorának mintaszerű családi élete tárul elénk. Bucer hatott erős leveleivel Kálvinra, hogy Strassburgba jöjjön. 1538 szeptemberében meg is érkezik. A környezetre, továbbá a városra való tekintettel, honnan a világ eseményeit jobban láthatta, jótékony hatásúnak mondja az író Kálvinra nézve ezt a lépést. Az is volt. Igen jó hatással volt reá az az előkelő szellemi kör. Itt megpihent, sőt egészen felüdült, nem csak azok révén, a kiket ott talált, hanem a kik odasereglettek a franczia üldözés elől azután is. Szerencsés kézzel állította össze az iró itteni tartózkodása teljes képét. Bámulatos szegénységéről volt fogalmunk, de arról az erőről nem, mellyel a fölajánlott pénzsegélyt szépen elhárítja magától, bár — mint maga írja Farelnek — „bizony egy batkám sincs és mégis csak a magaméból akarok élni, hogy atyámfiainak terhére ne legyek." Istenre bízza magát, majd rájő, hogy a szegénységben rejtett erők vannak. Azt bámulta IV. Pál pápa is benne, hogy a pénznek, rangnak nem volt rá vonzó ereje. Azért mondja: „két ilyen emberrel egyházam ma az Oczeán mindkét partjának ura lenne!" Ezt a fejezetet a theologiára lépő ifjainknak ajánlhatnék, tanulják meg és Kálvinnak eme kitűnő színekkel festett képe mindig szemük előtt legyen. Vonják le belőle tanúságul az antikrisztus fejének bizonyságtételét. A liturgia kérdésénél, mely strassburgi működése közben merült föl, egész halommal sorolja föl az író a Kálvin ellen hangoztatott kedvezőtlen véleményeket. Szinte aggodalom szállja meg az olvasó lelkét: miként fogja ezekkel szemben a reformátort igazolni ? Itt ragyogtatja az író tárgyilagosságának erős fegyverzetét. Magának Kálvinnak a leveleiből igazolja hatalmas erővel az ő eljárását a liturgia puritán volta tárgyában. Megismertet ezután Kálvin teljes liturgiájával. Az istentisztelet teljes képét tárja elénk a kereszteléssel ós Űrvacsorával együtt, sőt a házasságkötés czeremóniáját is. Mindenütt a „lélekben és igazságban" való imádat jut kifejezésre, gazdag tartalommal megrakva. Ezután Kálvinnak Strassburgban folytatott irodalmi működését mutatja be. E közben megjelenik Caroli Péter, az ingatag lelkű békezavaró. Igen sok kellemetlenséget okozott a reformátornak már régebben is. Most itt keresi föl Kálvint, ki maga ad neki ajánló levelet, majd levelezésbe áll vele. Szerencsés gondolat volt e levelet közölni: bepillanthatunk a reformátor lelkébe. Látjuk a lelkipásztor képét, ki igen gyengéd az eltévedt lelkekkel szem Ken. Erősen hangsúlyozza: „készek vagyunk mindent elfeledni, megbocsátani, mindennek még az emlékét is eltörülni — s téged tárt karokkal fogadni." A szeretetnek ily nagy mértéke csak Istentől ihletett lélekben lehet ! Kálvin irodájából lakóházába: családjába vezet írónk. Részletesen leírja házasságát, felesége gyengélkedését. Kálvin a kis család kebelében is nagynak bizonyul. A mily nagy itt, éppoly nagy a németországi hitvitákban. Bár nem jutott ott néki nagy rész, mégis örvendetes rá nézve, hogy Melanchtonnal megismerkedett. Itt szerettük volna, ha Kálvin és Luther közeledéséről és egymással való érintkezéséről is szó esett volna. Még csak azt az egy levelet sem említi meg az író, a mit Fülöp nem adott át Luthernek, pedig szerettünk volna arról is bővebbet tudni. A kötet vége felé ismét a genfi, állapotokat tárja elénk az író. Fölsorolja mindazokat az eseményeket, melyek Kálvin strassburgi tartózkodása alatt történtek. Itt is megcsodáljuk szerzőnk történetírói rendező képességét és finom érzékét. Az események összekúszált volta daczára oly tapintattal vezet mindenhová, hogy az itt-ott nyert képet valami más, oda nem illő szín nem zavarja meg. Az a zűrzavar, a mely a reformátor eltávozása óta Genfben egyre növekedett, mintha előttünk folyna le, oly híven látjuk az alakokat. Előttünk vannak, mozognak, élnek. Mindezek felett áll Kálvin, mint szikla, kit a habok el nem nyelnek, mert noha ő semmi, de erőssége az Isten! A történetet tudjuk, azért kivonatolását fölöslegesnek tartjuk. Szinte jól esett Kálvinnal egy kissé Strassburgban időznünk, mint a mely a reformátor életének kellemes oázisa. De ismét szörnyű viharak és hullámok veszik körül. Kálvin feladatának nagysága ismét elénk tárul a zavarok rémületes voltából. Az író a visszatérő Kálvint olyannak festi, mint a ki ugyanazt érzi, a mit egykor Carolival szemben kifejezésre juttatott. Ott kezdi bibliamagyarázatát, a hol elhagyta. Száműzetése nem