Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-07 / 45. szám

latban azt is, liogy. a kórház sebészeti .osztályán a beteg­ápolási tisztet református diakonisszák fogják betölteni, a kiket a Bethánia-diakonisszaképző intézet bocsátott ki a kórházhoz szolgálattételre. A ref. egyetemes konvent f. hó 3dikán végezte be tanácskozásait. A két első napról adott részletes tudó­sításunkat csak jövő heti számunkban fejezhetjük be. A budapesti ref. egyház köréböL A budapesti ref. egyház tanácsa f. hó 3-dikán tartotta meg a nyári szünet után első ülését. Az elnökség bejelentette* hogy a theologia 1911-ben kiköltözik a Kálvin-téri épületből. Ennek .következtében gondoskodnia kell az egyháznak a telek modern kiépítéséről. Ehhez azonban, a .városi szabályzó terv végleges megállapítás^szükséges iegel^o sorban. Az elnökség már lépéseket is tett ez iránt á városi elöljáróságnál. . Örvendetesen vette tudomásul a gyűlés, hogy dr. Moqdy András, VQÍÍ missziói lelkész újabban 858 K, .66!. fillért gyűjtött skót hitrokonaink körében a svábhegyi, templomra. Szilassy Aladár lemond: ván a Baár-Madas leányiskola gondnokságáról, arra dr. Darányi Gyulát választották meg. Budafok anyásitás iránti kérelmét pártolókig terjesztik fel a felsőbb egy­házi hatóságokhoz. .Sajnálattal' vették tucÍom|»sul Molnár Mojdoi* főgimn. "igazgató nyugalomba vonulását, s érde­meit jegyzőkönyvileg öjökit^tfék .niég.,TiidbniHSU^vették a tanonez-ottliou megnyitását* s hogy a kereskedelmi miniszter két eyre 5000 —5000 koronát igért a felszereT lésre. Felhatalmazást adott az egyháztanács, a kőbányai parókhiális körnek, hogy templomába 1.2,000 koroná költséggel orgonát állíthasson, s gondoskodott annak pénzügyi fedezetéről is. A VI.—VIÍ. kerületi lelkésznek, stólaveszteségi kárpótlás czímén, évi 1#00 feo,r. pótlékot szavazott meg, addig az ideig, míg a templom,, fel­épül. Megállapították a budapesti egyház és a skót inisz­szió egymáshoz való viszonyát tárgyazó szabályzatot, s az iskolaszékbe, az egyház- képviselőiül -Szőts Farkast, Hamar Istvánt, dr. Kiss Károlyt és Komáromi Lajost kül­döttek ki. Tudomásul vették a belvárosi és a józsef­városi parókhiális tanácsok' megtörtént szervezését. Végül a gimnáziumra és a jogüggyekre vonatkozó jelentéseket hallgatták még és vették tudomásul. A szekularizáeziö és a liolt kéz c/im alatt egy vakmerően .szem£é|iyves&tp czikjkjet ii;t Alkotmány okt. 30-diki számában dr.; Lászléfalvi -Bél^qüifck azt igyekézik, bizonyítani, hogy azok, a kik a holt ké»i bir­tokait szekularizálni szeretnék, épen nem érnének azzal igazi czélt, mert hiszen a holt kézen levő birtokok csak csekély részét .képelik a íJk^ött birtok j^kí Fejtegetése mellé csatol egy statisztikai'kimutatást is, asiiiej^^aerint az egyház kezén levő birtokok az ország területének csak 4'90( 7o -át teszik s. az összesen .2.403,332 hold egy­házi birtokból is 200,000 hold a prot. egyházaké Nagy garral mutat reá, hqgy a kincstári birtokok százaléka Ír52, a községi és közbirtokossági fekv§ Vágyoné pedig !Í7'68- — Erre a szemfényvesztő.statisztikára csak azt jegyezzük meg,, hogy a kérdés nem azon fordul meg. hogy százalék szerint hanyadik hely illeti meg-a kötött birtokok sorában a líólt lcé/.i birtokokat, hanem azon, bogy hány ember élvezi azoknak hasznát. Csináljon & czikkiró erre nézve is statisztikát s publikálja, hadd gyönyörködjünk benne! ISKOLA. J I Ui\ Pruzsinszky Pál iiimepeltetései Abból az alkalomból* hogy drPruzsiinszky Pál budapesti theologiai tanárt a genfi egyetem díszdoktori titulussal- tüntette ki, kispesti polgártársai társasvacsorát rendeztek az érdemes férfiú tiszteletére. A szép Vaclsórán,'a melyen a község elöljárósága és intelligenciája, veft részt,, dr. Herczeg Ernő ügyvéd üdvözölte első sorban az ünnepeltet; utána pedig a község nevében Eperjessy Lajos főjegyző, a ref, egyház nevében pedig Somogyi Géza köszöntötte. Jelen volt a társasvacsorán B. Pap István theol. igaz­gató is, a ki a község elöljáróságának és intelligencziá­jának köszönte meg, hogy dr. Pruzsitiszky Pált ily meleg ováczióban részesítette. Tanári jubileum. Bodor István, a rimaszombati egyesült prot. főgimnázium tanára^ a folyó iskolai év elején töltötte be tánarkodásá esztendejét. Ebből az alkalomból az intézet igazgató tanácsa és a város társa­dalma jubiláris ünnepélyt rendez az érdemes férfiú tisz­teletére. A jubiláris ünnepélyt f. hó 10-dikén fogják mégtartani, h 'V>; '-í'.^úi;;'; Ah'-,:: :'t A budapesti ref. főgimnázium jubileuma. A buda­pesti ref egyház,itknácsa fi^hó 3-dikán tartott ülésében megállapította a »fegimnáziuim-'5ö éves> jubileumi ünne­pélyének napját és programmját. Az ünnepély decz. 8-dikán lesz a Kálvin-téri templomban, a következő programmal: Közének. — Petri Elek imádsága. --- Karének. — Dr. Kovácsy Sándor gondnok elnöki megnyitója. — A régi növendékek nevében beszédet mond dr. Beöthy Zsolt. — Költeményt szaval dr. Vargha1 \ Gyula. — Testvér­intézetek üdvözletei. — Karének. — Dr. líenessey Béla püspök imádsága. — Közének. — Himnusz. — A jubi­leumra a fentartó testület illusztrálva kiadja az intézet történetét, s, a volt' növendékek körében jubileumi Török Pál-alapot gyűjt. — Az intézetnek a folyó tanévben 589 növendéke van. Közülök 336 ref., 31 evang., 131 róm. kath'!, 13 gör. keleti, 3 gör. kath., 3 unit., 85'izraelita EGYESÜLET. Az Orsz. Yallásegyenlöségi Szövetség választ­mánya í. hó' 1-én ülést tartott Budapesten. A választ­mány megnyugvással vette tudomásul, hogy sok huza­vona után az alapszabályok végre is láttamoztattak. En­nek alapján megtették az intézkedéseket az országos akezió megindítása és a közgj-űlósnek alkalmas idő­ben leendő összehívása iránt. A választmány szívesen felkéri a protestáns sajtót, hogy a Szövetség ügyét része­sítse hathatós támogatásban,, ,s kéri [mindazokat, a kikhez taggyüjtő felhívások küldettek,,. hogy az akcziót most már indítsák meg teljes erővel s áz eredményt jelentsék be Hamar István ügyvezető titkárnál. A Kálvin Szövetség zuglói fiókja folyó hó 7-én, délután Öt órakor, a lelkészlakás tanácstermében (VII, ker., Kóna-u. 7ő.) szeretetvendégséget tart. Személyjegy egy korona.' Műsor: Közének.Imá': Keresztesi Samu hely. lelkész. Biblia magyarázat: Hamar István theol. akadémiái táű&r. Széretetvendégség! Ennek folyama alatt a fülemüle és fürj duettet előadják V*** A Kálvin-Szövet­ségről szól dr. Kováts István vallástanár, „Bihari keser­gőjé"-t előadják:^Losüüozy Eajds (I.' hégedű), Hohlfeld Félix (II, hegedű), Knapp Oszkár (mély hang), Losonczy Gyula (gordonka), költeményt szaval Horváth Lajos,, fel­olvas Qerenday László, Bihari: /„Fia halálára". Előadja az említett vonósnégyes társaság,, szaval Qöde Lajos, s záró imát mond Keresztesi Samu.

Next

/
Oldalképek
Tartalom