Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-17 / 42. szám
templomot. Mátyás király neve csak annyiban függ össze a templom történetével, hogy az ő uralkodása alatt építették azt a nyolczszögű tornyot, a melyet jelenleg restaurálnak. A Mátyás elnevezés azonban sokkal fiatalabb keletű. Mikor Ferencz József király, ezernyolczszázhetvenháromban, osztrák császárrá koronázásának negyedszázados évfordulóját ünnepelte, egy 300,000 koronás alapítványt tett az úgynevezett Mátyás-torony restaurálására. Ez időtől datálódik a Mátyás templom hibás elnevezés. A torony restaurálása után ugyanis a templomot is restaurálták és ekkor a lapok, a torony neve után indulva, széltében-hosszában Mátyás-templomot írtak, úgy hogy ez az elnevezés átment a köztudatba. Ez a helytelen elnevezés azonban sok visszásságra és félreértésre adott okot és azonkívül megfosztja a templomot históriai jelentőségétől is. A templomot eleinte Nagyboldogasszony egyházának nevezték és később lett a Nagyboldogasszony budavári temploma, a mely az egyedüli helyes elnevezés. — Hát meglehet, hogy a prelátus-plébános úrnak históriailag igaza van. Azt a küzdelmet azonban, a mit azért folytat,hogy a Mátyás-templom elnevezést a közhasználatból kiszorítsa s helyébe a Nagyboldogasszony elnevezést fogadtassa el, csak felekezeti Kechthabereinak kell minősítenünk, a mely a nemzeti érzéssel és kegyelettel nem törődik. Hát ha a nagy Mátyás király csak a tornyát építtette is annak a templomnak, vájjon nem szerzett-e azzal elég érdemet arra, hogy a nemzet, a mely Mátyást úgy tiszteli, mint legnagyobb királyai egyikét, nevéről nevezze el azt a templomot, annyival inkább, mivel Budán Mátyás király építkezéseinek emlékét alig hirdeti már ma más, mint a róla elnevezett templom gyönyörű tornya ?! De hát a fő az, hogy a templom mindenképen pápista néven neveztessék! Innen ered a prelátus-plébános úr nagy buzgósága is. De épen ezért neveztük azt, minden históriai alapossága daczára is : pápás Rechthabereinak. Orgonaátvétel. A nádasdladányi ref. egyház presbitériuma szept. 19 én vette át az Országh Sándor és fia rákospalotai orgonaépítő czég által készített orgonát és a szakértők ítélete alapján elismerését és jegyzőkönyvi köszönetét nyilvánította a czéggel szemben a sikerült munkáért. ISKOLA. A budapesti ref. theol. akadémia ötven éves jubileuma iránt élénk érdeklődés nyilatkozott meg, úgy a régi növendékek, mint a nagyközönség körében. Lapunkat a jubileumi ünnepély lefolyása előtt zárni kel 1-vén, az ünnepélyről csak a jövő heti számban hozhatunk tudósítást. Szöts Farkas juMlálása. Szöts Farkas, a bpesti. ref. theol. akadémia érdemes tanára, a mint már jeleztük, most töltötte be rendes tanárságának liarmincz esztendejét, Ebből az alkalomból az intézet tanári kara és tanuló ifjúsága meleg családias ováczióban részesítette f. hó 15-dikén a jubiláns tanárt. A reggeli templomi könyörgés után, a melyben szintén megemlékezés történt a jubilánsról, a tanári kar, az ifjúság és néhányan volt tanítványai és tisztelői közül, az intézet legnagyobb tantermébe vonultak, a hol B. Pap István igazgató üdvözölte meleg szavakkal Szőts Farkast, s a tanári kar és az ifjúság nevében, egy íróasztali készletet nyújtott át neki emlékül. A volt tanítványok és tiszttái'sak nevében dr. Szabó Aladár budapesti lelkész, a nagykőrösi praeparandia nevében pedig H. Kiss Kálmán igazgató köszöntötte ezután a jubilánst. Az ifjúság nevében Ő. Szabó Dezső senior szólott ós a jubiláns nejének egy szép csokrot ajánlott fel. Az üdvözlésekre Szöts Farkas meghatottan válaszolt, s azokat megköszönve, mind a tanári karnak, mind az ifjúságnak lelkére kötötte, hogy a theologiát ne elméleti, hanem a legnagyobb mértékben gyakorlati tudománynak tekintsék, s Istennek igéjét, az evangéliumot igyekezzenek belevinni a lelkekbe és az élet minden vonatkozásába. A jubiláns tanárt és tiszttársat ismételten is a Iegsziveseíbben üdvözöljük és kérjük reá és szeretteire Istennek minden áldását! Középiskoláink miniszteri látogatói. A vallásós közoktatásügyi miniszter a folyó iskolai évre kinevezte középiskoláink miniszteri meglátogatóit. A kinevezettek ugyanazok, a kik a tavalyi iskolai évben is ilyenekként szerepeltek. Pályázati eredmény. A debreczeni ref. főiskola új jogbölcsészeti tanszékére : dr. Tegze Gyula kecskeméti jogakad. igazg. tanár, dr. H. Kiss Pál főispáni titkár, dr. Fekete László, dr. Osváth Gyula, dr. Szakács Albert, dr. Hódy Antal, dr. Dévényi Miklós, dr. Schlachter József és dr. Isaáfc Gyula; — az üresedésbe került filozófiai tanszékére : Dr. Barcsa János, dr. Böszörményi Géza, dr. Mitrovics Gyula, dr. Nagy József és Tankó Béla pályáztak. A választást a tiszántúli kerületnek novemberben tartandó közgyűlése fogja megejteni. Iskolai aranykönyv. Szarka Mihály, kir. tanácsos, iiyug. főreáliskolai tanár, a nagykőrösi ref. főgimnáziumnak egykori tanára, 2000 koronás alapítványt tett a nagykőrösi ref. tanítóképző-intézet javára. — Ugyanezen intézetnek 400 koronát adományozott özv. Szikszay Lajosné, azzal a rendeltetéssel, hogy annak kamatai ösztöndíjként osztassanak ki. Az eperjesi ev. főgimnázium építési államsegélye. A mint értesülünk, a közoktatásügyi miniszter megengedte, hogy az eperjesi ev. kollégium főgimnáziuma új épületének költségeire 500,000 koronát vegyen föl a fenntartó testület a Magyar Jelzálog-Hitelbanknál és e költség 15,000 koronás évi aiinuitási részleteit az államköltségvetés keretébe foglalta s az állam terhére elvállalta. Ezenkívül a netán szükséges további költségekre 400,000 koronát helyezett kilátásba. Ennek alapján az intézet igazgató-választmánya elhatározta a kölcsönnek a Jelzálog-Hitelbanktól való fölvételét és a kötvény kiállítását. Az új főgimnázium építését a jövő tavaszszal kezdik meg. A középiskolai tanárság elégedetlensége. A középiskolai tanárság status-rendezését sok miniszteri nyilatkozat helyezte már kilátásba. A valóság azonban igen gyéren dokumentálja e nyilatkozatok értékét. E miatt oly erősen nyilatkozik a tanárság körében az elégedetlenség, hogy az orsz. tanári kongresszus végrehajtóbizottsága, f. hó 11-dikén tartott ülésében a kongreszszus sürgős összehívását határozta el. A kongresszus idejéül a végrehajtó-bizottság november 20 -21. napjait tűzte ki. A hitoktatási nyelvrendelet végrehajtására nézve különös és az erkölcsi vereséggel azonos hírt publikálnak a napilapok. Azt írják, hogy püspöki intézkedés folytán a középiskolák nemzetiségi tanulói az állami iskolákban, kivéve az imádságokat, magyarul fogják tanulni a hittant. Az állami elemi iskolákban azonban a hittan tanítása továbbra is az illető nemzetiségi anyanyelven folyik. A tanfelügyelők ugyan, miután a miniszteri rendelet vissza nem vonatott, kötelességszerűen megteszik jelentésüket arról, hogy a nemzetiségi egyházak hitoktatói nem alkalmazkodnak a rendelethez, — ezeket a jelentéseket azonban a minisz--