Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-10 / 41. szám

gokról emlékezem, elfelejtem, hogy immár kevés az idő, a mi hátra vagyon. Á falusi öreg embert, a ki oly régen volt a fővárosban, nem csak a változások végtelensége köti le, hanem emlékei is felújulnak. Milyen drága is vagy te, ifjúság, hogy édes, bohókás, sokszor meggondolatlan, máskor szent lelkesedésedben az égig érő cselekedeteidnek emlékezetével elfeledteted az emberrel az öregség gyengeségeit! A Kálvin-tért megtalálni elég egy-két pillanat; a jó öreg Duna ott a komor, de ma már németesen simára borotvált Gellérthegy alatt biztos útmutató. Nini! Milyen ócska ma már az egykor díszes, kétemeletes Kálvin-téri egyházi épület! A templom ma is a régi. Én Istenem! hallgasd meg a kérést, a mely innen bizonyára utoljára száll Te Hozzád 1 — Kilépek az udvarra; magasabbra száll a tekintetem: keresem a helyet, a hova bátorításért, s valljuk be, segedelemért is nem egyszer mentünk az ifjúság Atyjához. Ha jól látok, tisztes, ismerős matróna merül szemüvegén át a templom szemléletébe : 0 az özvegye a nagy úrnak, osztályrészese örömének, dicsőségének, küzdelmeinek, szenvedéseinek! Más faj szülötte, de mintaképe a magyar kálvinista asszonynak, a papnénak; Bauhofernével együtt a legnagyobb hitű asszonyok egyike ! Oh Te magasságbéli! milyen nagy a te szereteted a Te benned bízókhoz ! Uram, aranyozd meg az Ő életének lehajlott alkonyát! No, de uózziik meg a régi Nyúl-utczát! Lássuk, mi lett a híres a-b-c-és Gönczy-intézetből! Úgy tudom, hogy ott, a református főgimnázium nagytermében helyezték el Török Pál arczképét, s mellé a másik nagyét, a ki örökébe lépett. A kettő együtt egy tökéletes életeszmóny megtestesülése: alkotó, teremtő erő és prófécziával, költészettel, pünkösti erővel ékes lélek! Az emlékezés úgy betölti egész lényemet, hogy a két emeletet észre sem veszem. Milyen furcsa, mikor odahaza a régi kúria négy lépcsője is olyan nehéz! A tágas folyosón derék, becsületes arczú, kékbeli embereket látok: olvassák az aranybetűs márványtábláról a jókedvű adakozók neveit. Vájjon mi járatban vannak ? Ok bizony gyűléseznének az ő anyaszenteg}'házuk dolgainak erányában. Bocsánatot kérek, nagytiszteletű Szerkesztő uram, most jut eszembe, hogy éti a pesti ref. egyházmegye közgyűléséről, a hova így veletlenül cseppentem, akarok egy-két pillanatfelvételt megörökíteni, és eddig ennyi sokat fecsegtem ! De méltóztatik tudni, az öreg ember, mint a csacsogni kezdő gyerek, bőbeszédű. Engedtessék meg neki! Hát egyházi gyűlés, édes Atyámfiai V És talán szünet van, hogy itt kint álldogálunk ? Dehogy, még nem került reájuk a sor! Hm. Talán az új idők szelleme kívánja így; a mi időnkben bizony közfigyelem tárgya volt a tractuson és superintendentián minden. Közül egyakarattal nyilvánult az érdeklődés. No de hát egyházi gyűlés. Derék dolog, mert sok sebből vérzik ám a mi Sionunk! Bizonyára ezekről, s egyházainknak vállvetett erővel előremozdításáról van szó odabenn. Valamikor én is részt, vettem benne lelkesen. Azután az egyházi gyűléshez a hely is illendő : egyház és iskola nálunk elválhatatlanok. (Oh, hogy 'azok a konventi nagy urak nem elégedének meg e helynek nemes egyszerűségével! Vagy talán a „jövő reményé"-nek hangos, de édes zsongása űzte el őket innen'?) — Észre sem veszem, már bent vagyok a teremben, s míg a két nagy képet nézem, könnyes szemeim fátyolán át csak körvonalaiban látom a pesti ref. egyházmegye tisztes deputátusainak seregét. Öreg ember hamar fárad: üljünk le egy kicsit, érdeklődjünk. Úgy veszem észre, hogy a mi hajdanában a tárgyalások központját képezé, az esperesi jelentésnek már vége. A gúnyáról, meg a régi rendtartásból következtetve, a tractualis notarus úr terjeszti elő az esperesi jelentéssel kapcsolatos határozati javaslatokat. Jó hosszú és alapos lehetett az esperesi jelentés, mert a határozati javaslatok száma se kevés. Dús aratása volt a halálnak, mert a „requiescat in paceu

-nak fájó variálása — hallomás szerint — elég sokáig tartott. Azután jönnek a bizottsági jelentések, néha lelkes, néha száraz, kicsinyes dolgokról, s a hogy illik, majd tűzzel és érdeklődést keltve, majd a beszélő masinák unott, fáradt hangján. Es nem tudom, hány adás-vétel, parczellázások, kisajátítás, díjlevéliigy . . . Kétségtelenül az egyházi élethez tartozó dolgok, fontosak is ; de bizony a mi időnkben nem mindig vártunk a contractusok elintézésével Szent-György naptól Szent-György napig, vagy szeptembertől szeptemberig. A pap, presbyterium, közgyűlés, esperes, curator, fiscalis időközben is legtöbbször elintézték az ilyesmit, a ma is divatos utólagos jóváhagyás iemcnyében. No, de jól van ; a zsidót se kárhoztatom, ha ünnepén a megengedett lépések számánál tovább nem megy. S ha alkotunk törvényt a vétkező szív megjavítására — pedig száz törvénynél többet ér egy latnyi szeretet — miért ne szedjük végleg paragraphusokba a mi egyházunk ünnepi és hétköznapi cselekedeteit?! Sok-sok pont után végre néhány igazán egyetemes érdekű, komoly dolog: az ország szive táján alakult egyik-másik egyháznak, íiliának templomépítés ügye, anyásítás iránti kérelme. Megérint az emlékezések szelid szellője. íme, a pesti egyház első életjelenségeinek megismétlődése. Hogy lelkesedtünk valamikor az ilyeneken; milyen lélekemelő volt, a mikor a többi superintendentiák is a saját édes kebelbeli gyermeküknek jelentették ki a járni kezdő pesti egyházat! És sem anyagi, sem erkölcsi támogatásukat nem vonták meg tőle. Uram Isten, vájjon a régi lélek szólal-e meg majd itten is ? Valami „Erzsébetfalva" nevű, a régi hires Gubacspuszta területén alakult, hét éves egyház kéri templomépítési ügyének a felsőbb egyházi hatóságokhoz pártolólag leendő expediálását. Lehetetlen ! Hát ma már ezt is kérni kell ? Hiszen a mi időnkben, a mikor ilyen czélra még nem volt domestica, az ilyet kérni nem kelletett! És bár jól tudtuk, hogy a „nagyszívű" Mária Terézia idejeben, valahol a Kis-Kunságban, egy kis „adta-terem-