Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-10 / 41. szám

Másik oldalon mi, a kevesek, kicsinyek, szegények, kezünkben egyetlen fegyverrel, a magasságos Isten szent nevével. Érezzük, bevalljuk a külső eredmények csekélységét. Az Úr még nem látta elérkezettnek az időt, hogy a maga erejét a mi erőtelenségiinkben végezze el. De ha a formák külső megalkotásához nem ajándékozott is erőt: az örök lényegben, a lélekben kitöltötte a maga erejét. Bensőbbé tette közöttünk a szeretetet, kiterjesztette annak határát a hozzánk csatlakozottak s a közeledők alig remélt nagyszámú seregében. Adott türelmet elviselni a háborúságukat s kitartást hordozni a keresztet, a mellyel az ő szent Fiának szabad szolgálata jár. A míg magunk között az egyességet meg nem szerezzük; a míg érzésben, gondolatban, törekvésben eggyé nem lesz minden kálvinista lelkipásztora ennek a hazának : addig nem is érkezik el az idők teljessége, melyből nagy sikerek áldása származik. Ha egyik kezünket a testvérviszály lelket szaggató kínja leköti: fél kézzel sokra nem mehetünk. Az existencziáért folytatott élethalál harcz tábor járása közben a pasztorális munka égető szüksége is tovább éhezik. Ezt a felséges hivatást a kínos közbevetések nem engedik termékeny hatással teljesíteni. Az emberek megítélhetnek bennünket. ítélni könnyű. De igazán csak az Isten ítélhet meg, a ki lát minden nyilván és titkon valókat. Az 0 szent színe előtt állunk, nyugodt lelkiismerettel. Bátran az emberek előtt is. Utainkat jól meggondoltuk, azokat az emberek s a honpolgárok természetes szabadságával, hazánk érdekeivel, reformált egyházunk alapelveivel s — a mi legfőbb — Isten törvényével egyezőknek találtuk, tehát folytatjuk is. Programmunk : az eddigi alapokon a következetes küzdelem folytonossága. TÁRCZA. Kálvin szelleméhez. Előadta szerző Debreczenben, a ref. lelkészi kongresszus által rendezett Kálvin-ünnepélyen, 1909 szept, 29. Dicső hazába költözött nagy szellem, Ki élsz örökre csillagok között: Jövel közénk, ki győztél annyi jelben, Lelkünk fehér ruhába öltözött. S ha lángra gyújtod itt alvó hitünket És fegyverünk' ha megaczélozod: Törhet reánk ellenség mindenünnet: Győzünk, mint hajdan az apostolok. Lángszellemed virraszt négy század óta Lánczokra vert hitünk s hazánk felett. Nagy messziről ím elhoztuk adóba, Mit adhatunk: a hála könyeket. Bibor palást nem ékesíti vállunk. Minden mi birtokunk sovány ugar; Koldús szegényen él népes családunk . . . De még a csecsszopónk is — hű magyar! „Csak Istené legyen minden dicsőség!" Valljuk mi is hatalmas jelszavad. Ki ünnepelne téged, eszmék hősét, Ki elbukál s pihensz göröngy alatt?! De ha tűztenger a világszabadság, A mely fölöttünk zúgva átrohan : Úgy a te szellemed, te ritka nagyság, E tűztengert megifjitó folyam ! Bell boldog az, ki ez áldott folyamnak Hullámiból csak egy csöppnyit merít! Szemébe néz a fényt lövellő napnak, Lehányja mind a földit s emberit. Belé merül a végtelen világba, Bölcs, alkotó kezet lát mindenütt; Kitárva van előtte bibliája, S reá az Úr kegyelmi napja süt. Hit és alázat hű jellemvonása; Adott szavát soha meg nem szegi. Ha rázudul a sors nehéz csapása: Kemény nyakát járomba nem teszi. Ha bárd villogna is hóhér kezében, Ali, mint a szikla, rendületlenül. Bizik honában, mint az Istenében. Elkárhozik bár, avagy idvezül! A nemzetek szörnyű csatára kelnek Megnyugtató, dicső eszméidért. A tiszta hitnek új oltárt emelnek S áldoznak érte tenger honfivért. Hiába zúg Rómának rémes átka, Júdás a pénzt hiába csörgeti: Sem a bitó, sem a tűzhalmok lángja Magát az eszmét meg nem ölheti! Zászlód alatt sokan Bocskay, Bethlen, S vele e honnak minden hű fia. Öreg Rákóczy György legyőzhetetlen, — Útjára, fényt szór: kard ós biblia. S aztán . . . sötét felhő borul egünkre; A templomok köve vértől csepeg. De szellemed világít börtönünkbe, Ha rázni kell a rabbilincseket! Halljátok-é a lánczra vert papoknak Bús énekét Pozsony, Nápoly felől ? Kik ostromolt hitökbe' megmaradnak, Habár egész világ is romba dől! Halijátok-é a zúgó ének árját? . . . — S ha van menyország csillagok felett: Az Úr dicső trónját körül ők állják S onnan halljuk mi most ez éneket! Oh drága szellem ! Légy velünk örökké ! Önts a szivünkbe új erőt, hitet! A csüggedés utunk ne állja többé: Hirdetni kell dicső eszméidet.