Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-10 / 41. szám

is, elvál hatatlanul összekötötték nevöket és einlékezetöket a Prot. Egyházi és Iskolai Lappal. A midőn teliát jubilál a pesti ref. theol. akadémia és annak ez idő szerint legrégibb tanára, az őszinte üdvözlők közül nemcsak nem hiányozhatik a Prot. Egyházi és Iskolai Lap, de azok között, tolakodás nélkiil is, az első helyek egyike illeti meg. Szívből üdvözöljük az ötven esztendővel ezelőtt teljessé vált intézetet, mint Alma Materünket, s áldjuk emlékezetét ama nagyoknak, a kik messze tekintő konczepczióval ennek gyenge plántáját elültették és odaadásukkal, szellemi és anyagi áldozataikkal felnövekedni, megerősödni segítették. Az elültetett csemete, mint a bibliai mustármag, hűséges gondozói támogatásával és a kegyelem Istenének áldásával, terebélyes fává fejlődött. Árnyékában sok százan találtak oltalmat, pihenést, szellemi gyümölcseivel tápláltatást, és széles e hazában egész serege áll immár munkáskénen az Úr szőllejében azoknak, a kik ennek az intézetnek anyagi és szellemi javaival gazdagodtak meg. Egyike vagyok ezeknek magam is, a kinek nemcsak az a szerencse jutott, hogy az intézet képezzen ki az Úr hűséges szolgálatára, hanem ama boldogság is, hogy a benne szerzett kincseket benne kamatoztathassam, anyaszentegyházam javára Légy üdvözölve azért kedves Alma Mater! Köszönjük jóságodat, szeretetedet mindannyian, a kik kebeleden nőttünk fel, s biztosítunk a felől, hogy hozzád való hűségünk, irántad érzett hálánk meg nem szűnik, a míg csak élünk! Falaidnak egyszerű díszeit lemorzsolta már az idő vasfoga. Egyszerűségeden túlhaladt már a modern kor. De kedves, drága vagy nekünk kopottságodban, ódonságodban is, mert édes anyánk valál, s mert egyszerűséged, de benne nagy szereteted arra az igazi édesanyára emlékeztet legtöbbünket, a ki mindenét nekünk adá, csak hogy emberré nevelhessen ! Talán hajlékot is változtatsz nemsokára. Talán a bontó csákány lerontja megfakult falaidat, hogy azoknak helyén fényes palota épüljön. De a mi édes emlékeink oda lesznek kötve régi helyedhez, — s hálánk, szeretetünk elkísér, bárhova menendesz ! Edes Alma Mater! Élj és virágozzál, Isten oltalmával, jó emberek támogatásával, időtlen időkig, s nevelj végnélküli generácziókban anyaszentegyházunknak bölcs és buzgó pásztorokat, építeni kész és képes munkásokat, hogy leromlott kőfalaink megépíttethessenek, tűzben megégett kapuink felállíttathassanak, s veled és általad újra felemeltessék a magyar Sión! S légy üdvözölve Te is, az intézetnek harmincz éves rendes professzora! Alma Materünk tanítványa vagy Te is. Legidősebb annak ez idő szerint való szellemi vezetői között. A nagyok közül, s a kiknek lábainál ültél, nincs már oldalad mellett senki sem; de az a lélek, a melyet ők öntöttek át szivedbe, s a mely csak egyet ismer: szeretni s szolgálni híven a magyar Siont, — ott él kebledben megoltatlanul! Nyolez generácziója az újabb papi nemzedéknek ült már lábaidnál ; de akár a kathedrán, akár a közéletben, Tőled is csak azt tanulta, a mit Te tanultál Mestereidtől : a becsületes, lankadatlan munkát s a hűséges szolgálatot minden reábizottakban. A professzoratusnak harmadik generácziója áll már oldaled mellett; egynek kivételével mind tanítványaid, lelki gyermekeid. Ott vagyok közöttük én is, a kit nemcsak a kathedrán, hanem e Lapnak hasábjain is neveltél, s kinek kezébe e Lapnak régi, viharverte, de szennyfoltot soha nem kapott zászlaját átbocsátottad. A mikor tehát tanítványaid nyolez generácziójának még élő tagjai szívből üdvözölnek, — ott állok közöttük én is: hálás tanítványod, tisztelő kartársad, e Lap szerkesztésében, erőtelen bár, de jó igyekezetü utódod, s odateszem elébed a tanítványi hála s a kartársi tisztelet koszorúját, s háromszor hajtom meg előtted e Lapnak zászlaját! Légy üdvözölve harmincz esztendős hűséges és eredményekben gazdag tanári és közéleti pályád fordulóján! Tartson meg a kegyelemnek Istene lelki és testi erődnek teljességében, szeretteid örömére, az intézet, az egyház javára! Te pedig tartsd meg hálás tanítványodat s ezt a Lapot szíves szeretetedben! Hamar István. Elnöki megnyitó. Az ORLE. 1909 szeptember hó 29—30-án tartott közgyűlésén elmondotta dr. Baltazár Dezső elnök. (Folytatás és vége.) Hogy mozgalmnnk az úgynevezett „közpapok" szürke világából indult, az csak természetes és távolról sem jelentheti azt, hogy nem jogosult. A jólét, gazdagság, hatalom sohasem volt reformok kiforraló ereje. Ezeknek a tényezőknek konzervatív ragaszkodása a létüket biztosító statusquohoz, az egoista lélektan alaptörvényében gyökerezik. A krisztusi altruizmus nem közönséges mértéke kell ahhoz, hogy az alsó rétegek érvényesülésének jogosultsága felülről is elismerésre és rokonszenvre találhasson. A tudomány és elmélet egész arzenálját felhasználta, hogy mozgalmunk jogosultságát letörje. De az élet, ez az örök igazság, minden tudománynál és elméletnél nagyobb erő. Ezeknek kísérleti anyagul odaadja magát, de nem azért, hogy irányíttassék, hanem hogy irányát, törvényét azokkal megértesse, megtanítsa ós tovább adva, megtaníttassa. Az élet isteni Mestere, az Úr Jézus Krisztus, a maga tudományával megtanít, megnyugtat