Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-03 / 40. szám

Az ország 1907. évi egyházi és valláserkölcsi közállapotai. (Folytatás.) Az evangélikus egyháznak ezen évről-évre megújuló ós növekedő vesztesége igazán elszomorító, sőt megdöbbentő. Hogy mit jelent az egyházunkra, csak akkor tudjuk kellőképen méltányolni, ha elgondoljuk, hogy itt tulajdonképen 592 család fél nemzedékének elvesztéséről van szó, sőt a ki gyermekét más vallásnak adta oda, azt vajmi gyenge szálak fűzik saját vallásához, egyházához, annak legtöbb esetben, mint a gyakorlat bizonyítja, az a következménye, hogy a házastárs és gyermekek vallása kedvéért a maga vallását is azzal cseréli fel. Igazán egy cseppet sem csodálkozom azon s meg tudom érteni azt, hogy csak az evangélikus egyház körében támadhatott oly indítvány, mint a minőt az egyházért aggódó, nemes lelkű dr. Sztehlo Kornél az ev. egyház egyetemes ügyésze a budapesti ev. egyházmegye május 17-diki ülésében felvetett. Nem hiszem, hogy az indítvány elfogadása egyházunkat e tekintetben zöld ágra juttatná. A mindkét egyház közhangulatát kifejező egyházi orgánumok előzetes beharangozása s az indítvány lényegére, az unióra vonatkozó kikosarazás után alig hagy mélyebb nyomot maga után az egyházért aggódó nemes lélekből fakadó indítvány. Nem vallási korszakot élünk most, a melyben a hit, a vallás kérdései uralják és foglalják el az emberek szivét és agyát, hanem a lét és nem lét, az érdek harczait vívjuk, hol nyíltan, hol titkon, de megfeszítve, erőlködve folytonosan és szüntelenül, a melyben van, lehet érdekszövetség, egymásrautalás, egymást támogatás, de hitbeli, szívbeli, igaz testvéri unió, egyesülés ki van zárva. Sőt a ki azt keresi, azután sóvárog és óhajtozik, csak a maga gyengeségéről, az élet harczában a maga harczképtelenségóről tesz bizonyságot. Ennek illusztrálására és bizonyítására lesz éppen alkalmas a felvetett indítvány. Természetes folyamat, hogy a testvéri ölelkezésből mindig a gyöngébb fél húzza a rövidebbet. Hazánkban az egységes, úgynevezett magyar vallás sok tekintetben nagy előnyben van a nemzetiségileg tagolt, három nyelvű Lutheri vallással szemben. íme, az 1313 oly vegyesházasságban, hol az egyik fél ág. h. ev., a másik fél reform. 177 megegyezés létesült, melyekből 121 esetben a ref. és 56 esetben az ág. h. ev. vallást fogják követni a-gyermekek. Vesztesége az ev. egyháznak : 65. Ennek, még sok más gyakorlati eset által bizonyítható megállapításáért s nyilt hírmondásáért ne vessen senki reám követ s ne mondja azt reám, mintha én a két egyház testvéri együttműködését perhorreskálnám. Nem, mert igen is a római katholiczizmussal szemben vívott erős egyházpolitikai iiarczban a két egyház egymásra van utalva, ám az egyháztársadalmi működésében és nyilvánulásában azonban tartsa meg mindegyik fél a maga önérzetes, hitelvi hivatásának megfelelő határozott nyilvánulását. A kullogás másnak szekere után soha sem volt férfias, soha sem vált a kullogónak díszére és előnyére. Ha tudna evangélikus egyházunk erősebb, határozottabb belső energiát kifejteni, a mire pedig magában elég alapja van s nem kell senkitől semmit kölcsön kérnie, ha tudna a nyelv, nemzetiség szerint háromfelé tagolt egyházunk az egyben, a főben a Jézus Krisztusban való hitben egygyé és erőssé lenni a mindenki egyházi ténykedésében és nyilvánulásában csak erre nézne, erre törekednék, akkor meg tudnánk állani ebben az egyháztársadalmi, a létért való küzdelemben s tudnánk, mint egykor, előre nyomulni, a Lutheri reformácziónak tekintélyt és diadalt szerezni. De épen e tekintetben vagyunk arra a leggyengébbek s a legalkalmatlanabbak. Egykori dicső hitbeli erősségünket megernyesztette részben a modern korszellem, mely híveink nagy részét közönyössé tette a vallás és az egyház ügyei iránt. Ezzel szemben egyházunk még nem fejezte ki, nem foglalta el a maga határozott álláspontját. Mintha megfeledkezett volna arról, hogy a retormáczió nem merev megcsontosodás, hanem folytonos haladás; hogy annak az egyháznak, a mely meg akar állani s nem akar megsemmisülni, annak a korszellem ütőerére kell tennie kezét, hogy vezesse, irányítsa azt. De megernyesztette másrészt hitbeli egységünket és erősségünket a jelenkor egyre súlyosbodó anyagi gondja is, mely a legnemesebb törekvéseknek is szárnyát szegi, továbbá a politika, mely a vezéreket és-a tagokat sokszor egymással szembe állítja s az egyházat a pártpolitika bizonytalan hullámain ide s tova hányja; azonban a nemzetiségi feszültség, mely a nyelv érdekeire sokkal féltékenyebb és érzékenyebb, mint a hit, a vallás és egyház érdekeire ezeket amannak sokszor alárendeli. Gyengeségünk, hogy hivatott vezéreink is, illő tisztelet a kivételeknek, kevésbbé tudnak lelkesedni a hit és lelkiismereti szabadságért. A pártpolitika s a nemzet anyagi érdekei uralják s lefoglalják minden idejöket és erejöket. Püspökeink az állammal való túlsók összeköttetésnél fogva kevésbbé superintendensek, mint inkább adminisztrátorok. Tanítóink s valljuk meg, mi papok is, mindkét szemeinket a mindenható államra íüggesztjiik, onnan várjuk a boldogulást, anyagi érdekeink kielégítését ! Ily viszonyok között a létért való harczban a római katholiczizmussal szemben, ebben a reverzális hajszában egyházunkra nézve legelőnyösebb lenne, ha vissza lehetne állítani az 1868. évi LIII. t.-cz. 12. ,§-át vagyis hogy a gyermekek a szülők vallását nemök szerint kövessék. Ámde, ha az egyházpolitikai törvények revíziója egyszer komolyan megindulna, a mai felekezetközi és politikai viszonyok között, kérdés, hogy az e pontnál megállana-e s nem okozna-e még érzékenyebb változást? E kérdésre adjanak felvilágosítást a nálam hivatottabbak és illetékesebbek. (Folyt, köv.) Homola István.