Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-11 / 28. szám

támadt. Ez eleinte terhére volt, mert közszereplésre nem vágyott. Ellenkezőleg nyugodt, kedves magányról álmodozott, a melyben békén élhetett volna a tudománynak. De az élet álmait szétfosztotta, s Őt, a ki a küzdelmeket kerülte, a legnagyobb harczok élére állította. Parisban ez év Őszén felgyúlt a máglya, melyen a reformok hívei hamvadtak el. I. Ferencz király eleinte a reformácziót közömbösen vette. Csak mikor egyes túlbuzgók a misét gúnyoló plakátokat a királyi palota kapujára is kiragasztották, forrt fel a dühe s rendelte el a kegyetlen üldözést és tűzhalált. Kálvin is Strassburgba menekült (1534), a hol már akkor Bucer és Hedio buzgólkodása a reformácziót megszilárdította. Innen átment Baselbe (1535 elején), a tudománynak emez ősi fészkébe, melynek híres egyetemén Grynaeus Simon, Karlstadt András, Oporin János tanítottak. E tudós férfiakkal ismeretséget és barátságot kötött. Szorosabb viszonyba jutott a reformáczió baseli bajnokaival: Myconius Osvald és Capito Farkas lelkészekkel. Baselben Martianus Lucanius álnév alatt élt s buzgó irodalmi munkásságot folytatott. Átnézte és javította Olivetán Bóbert franczia bibliafordítását, mely elé egy értekezést írt, a szentírás revelatiójáról. E fordítás 1535-ben látott napvilágot. Megírta és 1536-ban Platter és Blasius baseli nyomdájában kiadta alapvető reformátori iratát, az Institutio religionis christianae-t, a reformácziónak eme legnagyobbszerű emlékművét. Az 1536-ik év első felében Ferrarát kereste föl Kálvin. Itt tartózkodott pár hónapig, D'Espeville Károly név alatt, Estei Hercules herczeg udvarában. A herczeg felesége: Renata, XII. Lajos franczia király leánya, rokonszenvezett a reformeszmékkel. Kálvin tanításai teljesen az evangéliumhoz hajlították szivét. Állítólag az udvarban másokat is megtérített a reformátor. Ott volt többek közt Tizian, a híres festő és Marót Kelemen, a jeles franczia költő. Ez utóbbit rávette Kálvin, hogy a Dávid zsoltárait szedje franczia versekbe énekekül. Ferrarából az inkviziczió elüldözte Kálvint. Menekült Francziaországba. Közben elfogják, ha Benata herczegnő meg nem menti. Szerencsésen eljutott Noyonba. Ott azonban nem maradhatott, az egész Francziaországban dúló eretneküldözés miatt. A kis családi vagyont pénzzé tévén, magához vette Antal és Mária testvéreit, s Strassburgban óhajtott letelepedni. De a császár és a franczia király közt folyó háború miatt csak Genf felé kerülve juthatott oda. Genfben akkor már Farel Vilmos, Viret Péter és Froment Antal buzgólkodása folytán a reformácziót külsőleg elfogadták. Ennek a benső megszilárdítása és szervezése volt a jövő feladata. Farel, értesülvén Kálvin odaérkezéséről, rávette őt, hogy maradjon ott. Ez körülbelül 1536 augusztusában történt. Új kor kezdődött ezzel Kálvin életében. Hiába szabadkozott, a Gondviselés rendelkezett vele és az események élére állította őt. Most már teljes erővel és az Istentől neki adott nagy képességgel kezdette meg reformátori pályáját. Iskolát szervezett, theologiai előadásokat tartott, kátét írt a gyermekek és a nép vallásos oktatására (1537); hozzáfogott az istentisztelet és az egyházfegyelem és kormányzat rendezéséhez. A hajlíthatatlan szigorúság, következetesség és önállóság, mellyel Kálvin, lelkésztársait is meghódítván, föllépett, nem tetszett a könnyűvérű és szabadon élő genfi libertinusoknak. A merev egyházi fegyelem, melyet a Kálvintól szervezett presbitérium gyakorolt, egészen felingerelte őket. Hatásuk a népre annyival nagyobb volt, mert a gyűlölt savoyai uralomtól ők mentették meg a várost, Ők kergették el az uralom támogatóját, a genfi róm. kath. püspököt, s így a nemzeti hősök glóriája ragyogott fejők felett. 1538-ban uralomra jutván, Kálvint és lelkésztársait megbuktatták és számkivetésbe küldték (1538 április). Kálvin előbb Baselbe, majd Strassburgba vonult, a hol a franczia menekültek választották meg lelkészükül, s egyszersmind a Sturm Jánostól akkor alapított gimnáziummal kapcsolatos akadémián theol. előadásokat tartott. Bucer és társai nagy örömmel fogadták. Ez a második strassburgi tartózkodás rendkívül üdvös volt Kálvinra nézve. Innen, mint valami őrtoronyból, egyaránt szemlélhette a német, a svájczi és a franczia reformmozgalmakat; összeköttetésbe, sőt benső barátságba jutott azoknak vezetőivel. Látóköre bővült, elméje elérte érettségét. A németországi vallásos értekezletek (Frankfurt, Hagenau, Worms, Begensburg) alkalmat adtak neki, hogy személyesen érintkezzék Melanchtonnal, Crucigerrel, Vitus Tódorral. Ez ismeretség eredménye a kryptokálvinizmus, vagy filippinizmus név alatt ismert hittani irány. Strassburgban szervezte Kálvin a franczi református egyházközséget. Ennek számára adott ki egy zsoltárgyűjteményt (18. zsoltár, 3 ének, a Kálvin fordítása 5 zsoltár). A zsoltárokat Mathieu Greiterrel zenésíttette. Ettől kezdve a zsoltáréneklés kezdett a francziák között terjedni. Strassburgból válaszolt Sadoletus Jakab carpentrasi bíboros püspöknek arra az iratára, mellyel a genfieket a római egyházba akarta visszaédesgetni. Végül feleséget is vett magának (1549 augusztus), Bomoromenus vagy Stordeur János szép fiatal özvegyét, Ideiette de Buret. Ettől egy fia született, ki gyermekkorában elhalt. Genfben ezalatt fordult a koczka. A libertinusok hatalma hanyatlott. Uralmuk alatt a rend felbomlott. Akadtak emberek, a kik Gtenf függetlenségét is veszélyeztették. A jobbérzelműek visszakívánták az erőskezű Kálvint. Hosszas kérés után Kálvin végre elfogadta a meghívást és 1540 szeptember 13-án érkezett Genfbe, a hol ünnepélyesen és kitörő örömmel fogadták. Elete és munkássága ettől kezdve szorosan e városhoz van kapcsolva. Bámulatos, a mit törékeny testével és gyönge egészségével 23 esztendőn át véghezvitt e városban. Szinte emberfeletti munkának látszik. Daczos, hajthatatlan lelke egy pillanatig sem engedte pihenni. Tizennégy esztendeig, 1555-ig harczolt a libertinusokkal, elkeseredetten és megkeményedett szívvel. Végre diadalt aratott felettök. Ebben a küzdelemben aczélosodott meg vas jelleme és fejlődött