Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-23 / 21. szám

sági viszonyokat is befolyásolta.2 Vagy nézzük csak Marx személyiségét. Ki tagadja, hogy előtte nem volt szocializmus ? De az igazi tudományos szoczializmus tulajdonképen mégis vele kezdődik, mert ő fedezte fel a társadalmi fejlődés törvényeit. Ezáltal útat mutatott és olyan eszméket adott, a melyek folytán új gondolkozású emberek állottak elő. Ma ezek új társadalmat alkotnak s ezzel együtt új gazdasági viszonyokat is hoznak létre. Kell tehát mindig nagy egyéniségeknek lenni, a kik alkotnak és irányítólag hatnak a tömegekre, a társadalomra. S valóban nagyon furcsa lenne, ha például ezer év múlva valaki Marx létezését tagadná, azon az alapon, hogy az ő nevéhez fűződő eszméket nem ő, hanem az akkori forrongó társadalom hozta létre. Pedig bizonyára kemény lelki és szellemi munkájába került, a míg rendszerét megalkotta. íme, ha valaki Jézus munkáját egyszerűen csak társadalmi s gazdasági reformáczió gyanánt fogja is fel, maga a fejlődés menete megköveteli egy alapító, teremtő történelmi személy felvételét. A mit pedig a szoczializmus s általában a Jézus megtagadói annyiszor hánytorgatnák, hogy Jézusról a korabeli római ós görög írók feltűnő módon hallgainak, úgyhogy alig néhány író emlékezik meg róla: az is röviden és egészen könnyen megérthető, ha meghallgatjuk Kohlért, a ki már idézett munkájában e feltűnő hallgatásról így ír: „Az első s részben még a második század pogány és zsidó történetírói is azért mellőzik a keresztyének mozgalmát olyan gondtalanul, mert azoknak látszólag nem volt semmi politikai jelentősége. Figyelemre sem volt érdemes egy lázítónak vélt valaki, a nagy világbirodalom egyik kicsiny tartományában, a kit saját népe szolgáltatott ki a római hatóságnak. Bizonyára Tacitus sem említette volna, ha a Nero alatt Rómában történt tűzvészről és az állítólagos gyújtogatok üldözéséről szóló híradás a keresztyének szektájának és alapítójának felemlítését meg nem követelte volna".3

Még azon sem kellene egyáltalában csodálkoznunk, ha semmiféle hír és forrás nem maradt volna fenn Jézusról. Még akkor is, magából abból a tényből kifolyólag, hogy a keresztyénség mint élő erő átalakította és alakítja folyton a világot, feltétlenül egy valóban élt páratlan történelmi személyben keresnők azt, a ki mindezt először hirdette az emberiségnek. Mert a vallásos áramlatokat mindig személyes alapítóra vezethetjük viszsza. Az összes vallások ezt teszik. A legtöbbször fantasztikus, mondaszerű és csodás, természetfölötti elbeszélésekkel kiszínezett történetekben a vallásos tömegek ösztönszerű működését látjuk, a melyek szükségét érzik annak, hogy eszméiket, tanaikat egy személyes alapítótól, mint amaz eszméket legtökéletesebben átélt és megvalósított történelmi személytől származtassák. Szépen ír erről Boussel egyik kis munkája végén, a hol azt mondja: A vallásos élettelis úgy álla dolog, mint a művészettel. Mindkettő * 2 Id. Köhler: Sozialistische Irrlebren. 151. I. 3 Sozialistische Irrlehren. 20. 1, nem áll szabadon, önerejére támaszkodva, mint a tudomány különféle ágai, melyek önmagukból tovább fejlődnek. A vallás és művészet, különösen azonban a vallás, igazán nagy, erőteljes egyéniségek, vallásalapítók, próféták, reformátorok személyében él és fejlődik tovább. Ezéít van, hogy azok a vallások állanak a fejlődés magas pontján, .vagy a csúcsponton, a melyek mögött-, kezdetén vagy. a közepén tetterős nagy egyéniségek állanak. És ha—a mi mégis lehetetlenség — mindazokat a, nagy alakokat a vallástörténelemben csak a mithikus képzelődés alakjainak is akarjuk magyarázni, a vallások legfejlettebb fokán is jelentkező eme személyesítő ösztön, a mely folyton minden fokon megjelenik, mégis azt bizonyítja, hogy az egyéniség a vallásban rendkívül nagy szerepet játszik. Minden vallásos életnek e nagy egyéniségekhez való kötöttsége mindig világosabban és világosabban tárul elő a történelem folyamán. S mindazok a rendkívüli egyéniségek, a kik a keresztyén életfelfogás ós vallás legkiválóbb példái, megtestesítői voltak, szilárdan s törhetetlen hittel meg voltak győződve a felől, hogy ők életüket a názáreti Jézus életéből vették. Á mi lelkünk kicsiny s erőtelen tüzét is mindig e nagyok segítségével kell lángra gyújtanunk, akik lelkében azonban mindenkor Jézus személye volt a középpont s „miuíden mindenekben".1 (Folyt, köv.; Sebestyén Jenő. BELFÖLD. 'Széljegyzetek. Az alább olvasható széljegyzeteket a következő sorok kíséretében vettük : „Tisztelt Szerkesztő Url Engedje meg, hogy vezető-Qzikk helyett, melyet elég gyakran küldözgettem egyikmásik laphoz, de a melyek megírása már, öregedő kézzel, több időt venne igényije, hogy sem .mindenkor az aktualitás színvonalán maradhatna : inkább csak apró széljegyzetekben közölhessem észrevételeimet, melyek egyházi és felekezetközi életünk gondos figyelemmel kisérése közben támadnak, s melyekben az egyházi életet évtizedeken át figyelemmel kisért egyén egyházi és vallási szeretettől vezérelt gondolatai nyernek kifejezést. Széljegyzeteimet a történt események s az azokban rejlő tanúságok sugallják, s czéljuk az, hogy a közfigyelmet, a mennyire lehet, rájuk irányítsam s ha az remélhető lenne, vele forrón szeretett egyházunk ügyének használjak is valamit". A sorok írója, ki álnév alatt kívánja közölni széljegyzeteit, de azokért vállalja a felelősséget, a dunamelléki ref. egyh. kerület egyik érdemes papja Széljegyzeteinek készséggel adunk helyet, nemesek az író személyére való tekintetből, hanem azért is, mert igen szívesen látjuk, ha olvasóink egyházi, iskolai, egyháztársadalmi és egy-1 „Wass wissen wir von Jesus ?" 71—72. 1.