Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-10 / 2. szám

RÉGISÉG. A sárospataki főiskola történetéhez. Nagy és nehéz küzdelmekkel teljes az a majdnem huszonkét esztendő, a mely a sárospataki kollégium történetében az ifjú Csécsi János működésenek idejét jelzi (1713 febr. 20-tól 1734-ig). Egy évtized sem mult még el a gönczi és kassai bujdosás1

keserűségei után s a főiskola kebelében oly elkeseredett viszálykodás ütötte fel fejét, a mely tanulókat és tanárokat, külső-és belső renden levő elöljárókat, patrónusokat ős benefactorokat két ellenséges táborba sorakoztatva, valósággal „az Isten házát égető s emésztő tűznek"2

lángjával lobogott és akadályozta az Ősi intézet működését ós fejlődését. Ennek az áldatlan belviszálynak és a vele kapcsolatos dolgoknak történetéhez kívánok levéltári kutatásaim alapján néhány ismeretlen írást a tudomány rendelkezésére bocsátani. Szentimrey Sámuelnek Ráday Pálhoz: Ottrokócsról 1717 márczius 17-én intézett levelén kívül, a mely most közöltetve először, eddig legbővebb és legauthentikusabb tudósítás3

a sárospataki iskolai viszály tárgyában tartott 1717 februári consistoriumról, a többi, a mit közzétenni szándékozunk, egy-egy porszemnek, az események lánczolatában jelentéktelen kapocsnak látszik csupán, de értékük azért kétségtelen. Es pedig nemcsak azon általános elvnél fogva, hogy az ismeretlenség homályából kiemelt minden legkisebb adat is bővítheti látókörünket, vagy helyesbítheti ítéletünket, hanem azért is, mert levéltárilag egyházunknak épp XVIIL századbeli története van legkevésbbé felderítve. És még egy szempontból. Úgy vagyok meggyőződve — és erre az a sok ezer egykorú írás tanított meg, a melyet a különböző levéltárakban vizsgáltam át, hogy egyházunk történelmének harmadik korszaka (1711— 1790.) nem mondható csak a „néma szenvedések" korának. És a mint politikai történelmünkre nézve felderítette az újabb kutatás, s éppen a levéltárak anyagából, hogy „az a nemzet, melynek vesztét fiai megsiratták, melynek 1 1687-töl 1705-ig. A kollégium 1687 április 24-én került a jezsuiták kezébe, a mikor a tanulók nagy része, az öreg Csécsi vezetése alatt Gönczre ment, hol június 12-töl 1695 márczius 25-ig békességben lehettek. A jezsuita üldözés azonban újra feléledt ós már 1695 május 20-án Kassán van a kollégium, a honnét csak 1705 május havában költözhetet vissza Sárospatakra. Id. Csécsi János meghalt 1708 május 14-én. Horváth Cyrill nem eléggé szabatosan fejezi ki magát, a midőn azt mondja, hogy az öreg Csécsi „a pataki kollégiumnak épp a legnehezebb időkben, a gönczi és kassai bujdosás korszakában, 1686-tól 1708-ig volt hűséges gondviselője". (Lásd: Irodalomtörténeti Közlemények. 1907. 1. 1. Adalékok ifj. Csécsi János életéhez). s Lásd: Szentimrey Sámuelnek Ráday Pálhoz 1717 január 23-án intézett levelét. 3 „A consistoriuin egész lefolyásáról nincs tüzetes és a mi fő : authentikus értesülésünk", mondja Horváth C. jelzett munkájában. U. o. 25. 1. megdőltén már ujjongtak ellenségei, voltakép tán soha nem gyűjtött több erőt, gyarapodott inkább számban és szellemi műveltségben, mint éppen ezen nemzetietlennek gúnyolt időszakban" magyar protestáns egyházunk is az éppen nem „néma szenvedések"-nek ezen majdnem nyolczvan esztendeje alatt nem kevesebb kitartást s nem kisebb fentartó és erőgyűjtő munkát fejtett ki, mint a megelőző korszak zajos küzdelmeiben. Igaz, hogy e korról ilyen általános ítéletet alkotni, részint az óriási levéltári anyagnak ismeretlensége, részint az egyházi eseményeknek minden tekintetben erősen kimagasló, központi vezéregyéniség hiányából származó erős szétágazása mellett, meglehetősen nehéz. Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy e korban Thurzók, Illésházyak vagy Rákócziak már nincsenek. Az ellenreformáczió erőszakossága, a királyi kegy mosolygását leső, számító politika, a nehéz iclők mostohasága, elszegényedés és kihalás, nagyon megapasztották azoknak a protestáns családoknak a számát, a melyek előbb a származás, vagyon és hivatali állásukal járó tekintélyük révén is nagyobb erőt képviselhettek a kormányzat protestáns-ellenes ténykedésének ellensúlyozásában s az intézkedések szigorúságának enyhítésében. Milyen más lett volna bizonyára a Csécsi, Fiileki, Azari és Nagymihályi közötti küzdelemnek képe, rövidebb a lefolyása, s talán a vége is más. ha például a Rákócziak korában játszódik le! De a letűnt időknek nagy és tekintélyes, az országos politikában is kiváló szerepet vivő emberei, helyébe külsőleg kisebb, sokkal szegényebb és kevésbbé tekintélyes emberek lépnek. Azonban éppen ezért van e kornak ós a külsőleg kisebb vezető embereknek jellemében valami a heroizmusból. Az alább közlendő írásokból is kicsillámlik egy-egy fénysugár, a mely a többivel egyesülve, a királyi nap fényességével ragyogja be azt a nehéz munkát, a melynek czélja volt e korban is az egyház külső- és belsőbékéjének, mint a haladás és fejlődés legelengedhetetlenebb tényezőjének biztosítása. Hogy a közlendőket teljesen megértsük, el kell mondanunk röviden az eseményeket addig a pontig, a melynél már az egykorú szereplők tudósításai is útbaigazítanak bennünket. Ifjú Csécsi János, a kinek személye ós működése czentrális pontja a bennünket érdeklő eseményeknek, még huszonnégy éves sem volt, a mikor nagynevű atyjának örökébe lépett. Gönczön, 1689 június 11-én született. Gyermeksége, kora ifjúságának esztendei összeesnek a pataki kollégium hontalanságának idejével. Gönczről és Kassáról, a hol az alsó- és középiskolai osztályokat már 1703-ra elvégezte, 1705 május 14-én Sárospatakra költözve, három évig tanult logikát, fizikát, metafizikát és theologiát. Rendkívüli szorgalmával és tehetségével már korán kiemelkedett tanulótársai között. Alig töltötte be tizenhetedik évét, a mikor a syntaxista osztály vezetését rábízták; publicus praeceptori műkö-1 Lásd: Mill. tört. VIII. k. 4. 1.