Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-18 / 16. szám

A népoktatási nyilvános tanintézetek s nyilvános kisdedóvó-intézetek tanítóinak s nevelőinek nyugdíjazásáról, valamint azok özvegyeinek és árváinak gyámolításáról szóló 1875. evi XXXII. s az ezt módosító 1891. évi. XLIII. törvényczikknek nincs oly rendelkezése, mely a szóban forgó felelősséget kifejezetten megállapítaná. Sőt olyan rendelkezés sincs, mely az alkalmazottat terhelő nyugdíj- és gyámpénztári járulékok befizetését a hátrahagyott házastárs és árvák ellátásának vagy részeltetésének feltételéül állítaná. Az özvegy és az árvák joga tehát függetlenül áll a járulékok befizetésének megtörténtétől. A hasonló jogviszonyt szabályozó 1885. évi XI. törvényczikk 60. §-a pedig akkép rendelkezik, hogy az állami követelések az özvegyi nyugdíjra, az árvák nevelési járulékára, valamint a végkielégítésekre nem érvényesíthetők. A kötelezettség átszállását megállapító kifejezett törvényes intézkedés tehát nincs sem a tanítókat (óvókat, nevelőket) illetően rendelkező törvényekben, sem a joghasonlatosság elvénél fogva tekintetbe jöhető 1885. évi XI. törvényczikkben. Az özvegy és árvák ellátásának, vagy részeltetésének jogalapja pedig nem olyan, hogy a kérdés alatt álló felelősség a jog általános szabályaiból következnék, mert a tartozással terhelt jogalany maga az alkalmazott, az ellátáshoz, vagy részeltetéshez való jog alanya pedig az özvegy és az árvák ; ezeket tehát, a jog általános szabályai szerint, a tartozás csak abban az esetben terhelheti, ha joguk alapja a tartozással terhelt jogalany után való jogutódlás volna. A nyugdíjintézeti ellátás, vagy részeltetés azonban jogutódlásként nem minősül, mert az özvegynek és árváknak ehhez való joga nem az elhalt házastársról, szülőről száll át rájuk, hanem a törvény közvetlenül nekik biztosítja ezt a jogot, és itt közönbös az, hogy a jog a házastárs, a szülő szolgálata következtében keletkezik, mert pusztán az, hogy a szolgálat, mint jogot alkotó tény a házastárstól, a szülőtől ered, az ő halálával keletkezik, hát eddig nem is volt és közvetlenül az özvegynek és árváknak biztosított jogot az elluüt után öröklött joggá nem teszi, s a nyugdíjintézeti ellátás vagy részeltetés nem alakul az elhalt után való örökséggé, melyet a jog általános szabályai szerint, az örökhagyó tartozása terhel. II. A magy, kír. közigazgatási bíróságnak 1908. évi 20,142. sz. a. kelt ítélete: Nemcsak a tanítói, de a tanári lakások is állandó házadómentességben részesülnek. A m. kir. közigazgatási bíróság a debreczeni ref. egyháznak házadóügyét, melyben a debreczeni kir. pénzügyigazgatóság 1905. évi október hó 22. napján 25,787. sz. a. s a Debreczen szabad királyi városi közigazgatási bizottság 1905. évi deczember hó 5. napján 689. sz. a. határozott, a m. kir. államkincstár képviseletében a kir. pénzügyigazgató által beadott panasz folytán 1909. évi márczius hó o. napján tartott nyilvános ülésben tárgyalás alá vévén, következőleg Ítélt: A m. kir. közigazgatási bírósága kir. pénziigyigazgató panaszának helyet nem ad. Indokok. A kir. pénzügyigazgató a kincstárra nézve sérelmesnek tartja a panasztárgyává tett határozatnak azt rendelkezését, a melyben kimondatott, hogy a debreczeni ref. egyház tulajdonát képező s tanári lakások czéljaira használt házak az 1868. évi XXII. t.-cz. 2. §-ának i) pontja értelmében adómentesek, és azt vitatja, hogy az idézett törvényhely csak a tanítói lakások adómentességét állapítja meg, a tanítók alatt pedig csakis a néptanítók, de a tanárok nem érthetők, minélfogva ha a törvényhozásnak az lett volna az intencziója, hogy adómentességet a tanári lakásokra is kiterjessze, az idézett törvényhely tanítókról és tanárokról szólna s minthogy azt nem fejezi ki külön, a tanári lakások annál kevésbbé lehetnek adómentesek, mert azok a tanárok, a kik részére a szóbanforgó lakások átengedtettek, főgimnáziumi, jogakadémiai és theologiai tanszéket töltenek be s tanítóknak nem tekinthetők. Az 1868. évi XXII t.-cz. 2. §-ának i) pontjába felvett „tanító lakások" kifejezés ugyan a mellett szól, hogy a törvényhozás csakis ezek természetbeni lakásaira nézve kívánta az adómentességet biztosítani, de miután a m. kir. pénzügyminiszternek 1869. évi 31,682. számú rendelete alapján, a mely a magyarországi kegyesrendiek tanító tagjainak — a kik középiskolai tanárok — lakásait az idézett törvény alapján adómenteseknek mondotta ki, általános gyakorlattá vált az a felfogás, hogy tanítói lakások alatt a közoktatás körében tanítással foglalkozó egyének lakásai értendők és miután a törvényhozás, bár ezen általános gyakorlatról tudomással kellett birnia, 1870. évi LI. t.-cz-ben azzal szemben állást nem foglalt és így hallgatólagosan eme gyakorlatban nyilvánult felfogást helyesnek fogadta el, végre miután azóta is a gyakorlat általában a törvénynek ezen kiterjesztő magyarázata szerinti értelmezését fogadta el,, és a törvénynek ezen kiterjesztő értelmezését a pénzügyminiszter által 1907. évben a képviselőházhoz benyújtott és a liázadóról szóló törvényjavaslat sem szorítja, illetőleg változtatja meg, sőt azt „a nyilvános iskolák tanítóinak és szolgaszemélyzetének természetbeni lakásai" kifejezéssel kibővíti, a kincstár képviseletében a kir. pénzügyigazgató által előterjesztett panaszt figyelmen kívül kellett hagyni. A bíróság e határozat két példányát Debreczen szabad királyi város közigazgatási bizottságának 1906. évi július hó 18. napján 66. sz. a. kelt jelentése mellékleteivel együtt, foganatosítás végett azzal a meghagyással