Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-11 / 15. szám

említjük fel, a melyek szerint Jézus életrajzait osztályokba sorozhatjuk. Hase volt talán az első, a ki a „Jézus élete" irodalmát osztályozta, s Jézus életéről szóló munkájában nagy gonddal összeszedve, közölte. 0 a különböző irányú munkákat felosztja történelmi, harmonikus és poétikus életrajzokra. Strams, bár rendszeres felosztást nem ad, mégis szembe állítja a régi supranáturális szempontot a raczionálizmus álláspontjával, hogy aztán ő a saját módszerét kövesse, mellyel híres munkáját megírta, a melyben az ú. n. mythikus magyarázat alapján állva, az evangéliumi történetekből nem lesznek egyebek, mint szentséges legendák, szent mondáknak mythosok alakjában való kifejezései; az egész Krisztus-alak pedig a gyülekezet kegyes és rajongó fantáziájának a produktuma. Van Oosterzee „Jézus élete"1 czímű munkájában egészen eredeti felosztást ad. 0 a líase által felállított osztályokat nem fogadja el, hanem e helyett a következő három korszakot veszi fel: Az első periódus a XVIII. század közepéig, a deizmus és a raczionálizmus ébredéséig tart. Az ebben a korszakban megjelent munkákat a hivő, ele teljesoi 'kritika nélkül való szellem jellemzi. A XVIII. század közepétől kezdve azonban az angol deisták és raczionálisták, az „ Aufklarung", a franczia encziklopedisták szellemének hatása alatt a Jézus életrajzának kizárólag kritikával megírt hatalmas forrongó irodalmi korszaka kezdődik, a melyet Van Oosterzee szerint a hit nélkül való kritika szelleme jellemez. Ez a második periódus. A harmadik a Strauss által támasztott vihar után fellépett hivő, de egyszersmind kritikával dolgozó szellem korszaka, a mely Oosterzee szerint az egyedüli helyes módszer a Jézus életrajzának megírásában. Ezt az állítást azonban nehéz elfogadnunk, annál is inkább, mert a hitnek és kritikának egymáshoz való viszonyát igen nehéz megállapítani. Míg ugyanis a hit kedvéért a kritika bizonyítékai előtt nem hunyhatunk szemet, addig másrészt az is bizonyos, hogy a gyenge hit mindent, még félkritikát is elfogad s elegendő erősnek talál. Éppen azért a Jézus életének megírása objektíve és oly módon, hogy azt mindenféle theologiai irány és meggyőződés megnyugvással fogadja, teljességgel lehetetlen. Egyetlen egy iró sem állhat Jézus alakjával szemben elfogulatlanul, függetlenül, szabadon s mindegyik akaratlanul is úgy írja meg Jézus életét, a hogy Jézus alakja hitében kialakult. Vagy teljes hittel, vagy teljes kritikával, de a kettőt összeolvasztani nem lehet, mert ez utóbbi esetben a kettő közül valamelyik okvetlen rövidséget szenved. S ha nem is fogadjuk el Bousset D szavait;

2

a ki szerint „a hit a történelem ellensége" annyiban mégis igazat kell neki adnunk, hogy „mikor az ember hisz és tisztel, nem lát többé tárgyilagosan". Az;

hogy Jézust némelyek Isten fiának, Übermenschnek, hérosznak, közönséges embernek tartják, s ez utóbbi formában szocziális reformátornak, egyszerű tudós rabbi-1 „Het leven van Jesus" I. 173. s köv. - „Was wissen wir von Jézus?" 54. 1. nak, aszkétának, rajongónak stb. tekintik, mindez annak a fokmérője, hogy ki-ki mily hittel és mily kritikával dolgozik, kiben mi az erősebb. A leggyengébb hit, vagy a teljesen hit nélkül való lélek a legképtelenebb ,,kritiká"-t is magáévá teszi. A hitetlen, sőt gonosz, kárörvendő szellem pedig kapva-kap a leglehetetlenebb hipothézisen is, mivel ő nemcsak bírálni akar, hanem tendencziózus kritikai „eredmények" után kutat. Miért közli például Haeckel Celsusnak gyalázatos költött adatait Jézus születésére vonatkozólag? Mert őt nemcsak hogy hit nem vezeti, de kritikájában nevetségessé, sőt megvetésre méltóvá akarta tenni Jézus alakját. Míg egy Van Oosterzee például áhítattal s „megoldott sarukkal" jár-kel Palesztina megszentelt földjén, addig Nietzsche vagy Kálthoff s még annyi sokan megvetéssel s gúnnyal szólnak a „názáreti ácsfiú"-ról. Hitet és kritikát igazán csak a leglényegtelenebb pontokban lehet egyesíteni a Jézus élete megírásában, mert rendkívül relatív és egyéni kérdés, hogy ki, mit, miként és hogyan fog fel vagy fogad el, s a miben egy hivő lélek pl. már túl sok kritikát lát, abban egy modern theologus még a régi szabású orthodoxía vonását véli felfedezni. A XIX. század nagy harczainak tehát az lett az eredménye, hogy az a maga ezernyi feleletével csak még nagyobb zavart csinált. A régi, kizárólag bibliai alapon álló felfogást meggyengítette, a raczionális felfogást lehetetlenné tette, s az által, hogy a kritikát óriási mértékben kifejlesztette, odáig vitte a dolgot, hogy az egész új-szövetség hitelességét, tehát a Jézus életére vonatkozó legfontosabb adatok megbízhatóságát is kétsegbe vonta, sőt tagadásba vette. (Folyt, köv.) Sebestyén Jenő. KÖNYVISMERTETÉS. Egyházi beszédek a szocziálizmusról. Irta s ;i nyíregyházi evang. templomban elmondotta Paulik János, nyíregyházi ev. lelkész. Ara 80 fillér. Debreczen, Hegedűs és Sándor könyvkiadóhivatala. 1909. Rendkívül fontosnak és halaszthatatlannak tartjuk és állandóan sürgetjük a magyar protestantizmus társadalmi szervezését s eleven egyháztársadalmi munkásságát. A társadalmi szervezkedés és az egyháztársadalmi munka egyik kiváló tényezőjének tartjuk a protestáns keresztyén igehirdetést és pedig különösen a szocziális irányú evangéliumi igehirdetést. Lapunk f. évi 10. számának vezérczikkében — a magyar protestáns egyházban először — tettük szóvá a modern kulturkérdéseknek s azok legfontosabbikának, a szocziális kérdésnek a protestáns keresztyén igehirdetésben való rendszeres tárgyalását és sürgettük a Jánosi Zoltán ilyen irányú beszédkötete kapcsán az egész magyar protestáns egyházban a szocziális irányú igehirdetést. A kezünk alatt levő 31 lapos kis egyházi beszédfüzet is a szocziális irányú protestáns igehirdetés ter-