Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-14 / 11. szám

van itt szó, a melyet éppen az elfogulatlanságtól távoleső igazság megkíván. Erre az igazságra nekiink. a theológia tanárainak s a gondjainkra bízott ifjú lelkész-növendékeknek egyformán szükségünk van, de szüksége van reá annak a jó magyar népnek is, a melynek a szeretet evangéliomát éppen a Kálvin utasítása, fejtegetései szerint hirdetjük. Ezeket azért bocsátottam előre, hogy hallgasson meg. Tudom, de tudja mindenki, a ki a múltnak szóbanlévő, forrongó századát tanulmányozza, hogy a nagy küzdelmekben a szenvedélyek felébredtek. Ennek a szempontnak kellő érvényesülése nélkül sok akkori dolognak magyarázatát, kulcsát adni alig lehet. Ámde ennek daczára Kálvint forrongó korának küzdelmei koránt sem ragadták el annyira, hogy a politikai orgyilkosságnak igazolását megírta volna. Guise Ferencz herczegnek működése ismeretes. Meggyilkolták. Ámde Kálvin nemcsak nem igazolta az orgyilkosságot, hanem azt egt/enesen, a mennyire tehette, megakadályozni igyekezett, ez sokáig sikerült is neki, mikor pedig megtörtént és sokan a református egyház tagjai, sőt papjai közül örvendeztek, ítélkeztek, Kálvin eljárásukat elítélte, óva intett az ítélkezéstől s kijelenté, hogy van bíró s e bíró előtt mindenkinek számolnia kell majd. Egyébiránt ne magyarázgassunk mi semmit, hadd álljanak itt magának Kálvinnak szavai és lássuk, mennyiben van meg azokban a politikai orgyilkosságnak igazolása ? Mielőtt Kálvin levelének idevonatkozó szavait idézném, némi tájékozás végett egy-két szót előre kell bocsátanom. A meggyilkolt Guise Ferencz, Renáta herczegnőnek, a reformáczió eme lelkes barátjának veje volt. Kálvin a herczegasszonnyal levelezésben állván, ez utóbbi keserűen panaszkodott a miatt a reformátor előtt, hogy saját felekezete papjai nem viselik magukat úgy, miként azt a szeretet megkívánná, beszédeik az evangéliommal össze nem egyeztethetők Ilyen körülmények között írta Kálvin azt a levelet, a melyben a gyilkosságról szól (1564. jan 24.) s idevonatkozólag ezt mondja : „Most a dologra térek Asszonyom, röviden akarok szólani, mert attól tartok, hogy untatnám bőbeszédűségemmel. A szörnyű zavarok miatt, a melyek előfordultak, nemcsak Ön állott ki sok aggodalmat, igaz (másrészről), hogy a baj érzékenyebben érinthette Ont Habár ez a szomorúság Istennek minden gyermekét érte és bizony valamennyien így sóhajtoztunk: jaj annak, a ki ezeknek a botrányoknak az oka, jóllehet minden jó embernek oka volt sóhai'tozni és jajgatni, mert minden jó embernek fájt a baj, mégis (meg kell vallani) Guise úr, a ki meggyújtotta a tüzet, megmenthető, megkímélhető (espargné) nem volt. A mi engem illet, én mindig kértem az Istent, hogy tegyen vele kegyelmet, gyakran óhajtottam, hogy az Isten tegye reá kezét, szabadítsa meg tőle az egyházat, ha már megtéríteni nem akarja. Annyit állíthatok, hogy a háború alatt senki sem akadályozta meg az embereket abban, hogy öt ki ne irtsák a világból, csak én, őket semmi sem tartotta vissza, csupán csak az én intésem. Mégis pálczát törni felette, ez nagyon sok, ha nincsen biztos és csalhatatlan jele az elvetettségénék. Ebben a tekintetben pedig erősen óvakodni kell az előítélettől és a vakmerőségtől, mert csak egyetlen egy bíró van, a kinek széke előtt mindnyájan számot adni tartozunk". Ez a szóban lévő gyilkosságra nézve a reformátornak a nyilatkozata. Van-e ebben a nyilatkozatban olyan kijelentés, a melyre fel lehet azt az állítást és tanítást építeni: Kálvin megírta a politikai orgyilkosság igazolását? Itt a már hosszúra is nynlt levelet be is fejezhetném, de nem lehet. Olyan zord bizonyossággal van ott a Budapesti Szemlében kinyomatva: Kálvin megírta a politikai orgyilkosság igazolását. Keresem tovább a támpontot, a mire az állítás építve van. Talán a szóban forgó levélnek első részére ? De hiszen itt másról van szó, a mit maga Kálvin is kijelent, midőn a levél közepén ezt mondja: „Most a dologra térek." Miről is van szó a levél elején? Egyik-másik református pap Guise herczegnek (a vassy-i vérengzés szerzőjének) meggyilkoltatása után nem viselkedett valami jól. Némelyek nem imádkoztak Guise-ért, sőt elképzelhető, hogy itt-ott örültek is. Szinte halljuk, hogy egyik-másik az igazságos Istennek büntetését emlegette. Ez fájt Renátának, a ki e viselkedést a keresztyén szeretettel megegyeztetni nem tudta. A franczia református papok haragudtak. Kálvin idevonatkozó fejtegetései arra mutatnak reá, hogy e harag érthető, a zsoltáros is haragudott az Istennek ellenségeire, sőt szt. János óva int attól, nehogy az emberszeretet árnyékában az Isten és az ő egyháza iránt való szeretetünk kihaljon. Ámde a mikor Kálvin papjainak érzületét érti, azt éppenséggel nem helyesli. Magát az ítélkezést is helyteleníti (Cepandant de le daumer cest aller trop avant), mert itt csak az mondhat ítéletet, a ki a sziveket és veséket vizsgálja. Hol van itt a poli' tikai orgyilkosságnak igazolása? Az igazság nevében ós intenzív erejénél fogva a méltányossághoz jussa van mindenkinek, jussa van annak a férfiúnak is, a ki élő áldozatul állította oda magát azért, a mit lelkiismeretében igaznak érzett; jussa van e méltányossághoz Kálvinnak, a kiről egyik legnagyobb ellenfele, IV. Pius pápa (még ugyanabban az évben, a melyben e levél kelt) így szólt: Két ilyen emberrel ma egyházam az Oczeán mindkét partján uralkodnék! („Avec deux serviteurs pareils mon Eglise serait aujourdhui maitresse des deux rive de l'ocean",) * * * E megkeresésre semminemű választ nem kaptam. Azt sem nem közölték, sem nem czáfolták, egyszerűen félretették. Azért voltam arra kényszerítve, hogy a helyreigazítást másutt eszközöljem, mert ott, a hol a szóban forgó állítás napvilágot látott, a kiigazításnak helyet nem adtak Szilárd meggyőződésem, hogy ez a támadás indokolja, sőt egyenesen kötelességünkké teszi, hogy szót emeljünk. Avagy talán a beküldött és itt szórói-szóra közölt