Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-28 / 9. szám
3. munkásotthonok létesítését. Az elsőről rövidebben, a másodikról csak futólag kívánunk említést tenni, mert minket ez alkalommal a munkásotthonok kérdése érdekel elsősorban. A „Kálvineum" felállításának fontossága szempontjából elég reámutatnunk a külföldön, különösen Anglia, Skóczia és Németország nagyvárosaiban létező „Missionshall"-okra, a melyekben az egész város vallásos élete, missziói munkája összefut és mint a szív az emberi testnek, úgy ezek a nagy otthonok a városok lakosságának elevenséget, lüktető életet ad. Berlinben például a Johannistisch nevű utczában emelt központi otthonban évenként mintegy 300,000 lélek fordul meg. El van ebben az épületben helyezve minden, a mire egy jól szervezett misszió-egyletnek szüksége van. Kezdve a „napközi otthon"-on, van itt helye a Vasárnapi iskolásoknak, a serdülő leányok Varróiskolájá-nak, a Leányok egyesületé-nek. a hol a leányok a gyakorlati élet sok üdvös tanításait szívják magukba diakonisszák vezetése mellett. Van helyisége a „Női osztálynak", melynek igen sok ága van. Egy része a szegényeknek varr, másrésze, az ú. n. „Anyák köre" (mintegy 120 asszony), a íiatal asszonyoknak nyújt okos anyai tanácsokat, betegágyasokat istápol ós a munkásnők betegsége idején gondoskodik arról, hogy őket a háznál kisegítse, a háztájukat rendben tartsa s a gyerekekről „anyahelyettesként" gondoskodjék. Szépen elférnek itt a különböző „férfi és ifjúsági egyesületek'". Külön osztályokba tömörítik az iparost, hivatalnokot, gazdálkodót, iparos ós kereskedősegédeket és tanonczokat, a diákokat stb. Van külön zeneterem, a hol az egyházi énekkar (férfi-, női- és vegyes kórus), meg az egyházi zenekar nyernek kiképzést. Minden kedden „bibliaóra" s minden csütörtökön vallásos összejövetel van. Ezenkívül az egyháztársadalmi kérdéseket is külön szakosztály vitatja meg, s innen nyer kiindulási pontot minden üdvös intézmény felállítása, a meglévők javítása. Az új eszmék, új gondolatok egész tömege képezi aztán a vita tárgyát, a melynek kihatása van nemcsak az egyházra, hanem befolyással van a külföldi intézmények vezetőire s ezzel az egész ország közfelfogására, gondolkodásának tisztulására, a közerkölcsiségre s a vallásos érzések mélyítésére. A misszió vezetősége időközönként összegyülekezik. Minden eseményről tanácskoznak és a legegyszerűbb ember s a legkisebb gyermek sorsáról is igyekeznek gondoskodni, úgyszintén azoknak a helyzetén javítani, a kik — a misszióhoz tartozó diakónusok és diakonisszák jelentése alapján — erre rászorulnak. Mert meg kell jegyeznünk, hogy itt már nemcsak nők, hanem ifjak és férfiak is vállalkoznak missziómunkára ólethivatásképen, s 3 évi képzés után képesített diakónusok lesznek, a kik aztán menedékházban, munkáskolóniákban, vagy valamely missziói szállóban (Hospitz), stb. találnak elhelyezést és munkát. De nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek is találnak és kapnak munkakört, teendőt a berlini városi misszióban. Bokáig érő szürke gallérban, hét énekes csoportba verődve járják be a német fővárost és minden oly udvarban, a hol betegség, nyomorúság, bűn vagy halál vert tanyát, megjelennek a diakónus vezetése alatt s alkalmas egyházi énekekkel igyekeznek vigasztalást, biztatást nyújtani és megtérést hirdetni. Megható példákat lehetne felsorolni arra, hogy hány megszomorodott lélek nyert vigaszt, a „Te benned bíztunk eleitől fogva" vagy „Erős várunk az Úr Isten", hány lélek tért meg a „Te hozzád én Istenem, Szomjúhozik én lelkem" énekének felcsendülése után. Aztán milyen gyönyörű a vasárnap a misszió-egylet környékén. A misszió templomában reggel 7 órakor már megkezdődik az első istentisztelet a munkanélküliek, hajléktalanok és lelkileg elesettek számára, a kiket a miszszió külön osztálya szed össze a fővárosban. Mindenki, a ki ezen istentiszteleten megjelenik, egy csésze kávét és két zsemlét kap. Ezután jön a rendes istentisztelet a délelőtti órákban, s pontban 12 órakor a vasárnapi iskolások istentisztelete. Ez igen okos dolog. Nálunk igen korán kezdik a vasárnapi iskolákat, holott éppen vasárnap a családfő tovább szeretne pihenni s az anyának is több dolga akad. A mellett a gyermek — istentisztelet előtt — mindig meghatottabb vasárnapi hangulatban van, s így tudván, hogy 12 órakor Isten elé kell járulnia, szebben, jobban s helyesebben igyekszik a délelőttöt tölteni. A heti iskolázás után vasárnap reggel jól kipihenvén magát, élénken, derülten megy a templomba. Vasárnap délután 5 órától kezdve valóságos családi élet folyik a „Városi Misszió" helyiségeiben, egészen este 9 óráig. Igehirdetés, ének, zene, szavalat, elmélkedések, gyermekelőadások felváltva követik egymást. Szünet alatt 20—30 filléres belépő-jegyek ellenében tea, vajas-sonkás zsemle, sütemények kerülnek asztalra. Végül a központi épületben van a sajtó-osztály. Innen kerülnek napvilágra a misszió iratai, s elég arra mutatnom, hogy évenként 150,000 kiadvány kerül ki a misszió nyomdájából. A könyvkereskedés sem hiányzik, a hol nemcsak ezeket a kiadványokat, hanem képes- és meséskönyvek, gyermek-játékszerek stb., képek, metszetek, templomi berendezések is kaphatók. A misszió könyvnyomdájában a fafaragó, metsző, fémöntő, asztalos, aranyozó műhelyben 185 embert alkalmaznak. Ha e gyönyörű képet s hatalmas arányait el tudjuk képzelni, úgy méltán vágyakozunk mi is a lválvineumra, s méltán kell áldásosnak tekintenünk a diakónusok és diakonisszák működését, mert ezeknek segítsége nélkül semmiféle városi egyház nem képes híveit még csak templomba sem gyűjteni, nemhogy megismerni, felkeresni, a nyomort enyhíteni, a bűnt és hitetlenséget megtörni. A szegények, a betegek, a munkátlanok, a szűkölködők, a megnyomorodottak fölkeresése, segítése, a betegek ápolása, az anyahelyettesítés, mind-mind a diakonisszákra vár, s ha látunk egyet közülök, emeljük meg tisztelettel előttük kalapunkat és ne sajnáljunk semmi áldozatot, semmi fáradságot azért, hogy a jelenleg fenn-