Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-14 / 7. szám
Webster James, skót ref. lelkész^ a budapesti skót missszió vezetője, tiszteletbeli akadémiai konzullá választatottt. A brit egyetemek Edinburghban székelő központi bizottsága választotta őt meg e hivatalra, azon czélból, hogy míg egyfelől az ottani egyetemi köröket érdeklő magyar viszonyokra nézve felvilágosítással szolgáljon, másfelől tájékozást nyújtson azoknak, kik Magyarországból valamely brit egyetemre szándékoznak menni tanulmányaik folytatására. Midőn Webster lelkész úrnak szívből gratulálunk e kitüntetéshez, felhasználjuk az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk neki azon magyar ref. theol.-ok iránt tanúsított jóindulatáért, kiknek lehetővé tette tanulmányaik folytatását az edinburghi New-College-ban. A pozsonyi evang. theol. akadémia nagybizottsága az exegetikai tanszékre, magántanári minőségben, két évi próbaidőre, Eácz Vilmos, végzett theologust alkalmazta. Egyben elhatározta, hogy úgy az exegetikasystematikai, mint a filozófiai tanszékre újabb pályázatot fog hirdetni. EGYESÜLET. A Magyar Evangéliumi Ker. Diákszövetség, febr. 14-én este 1 /2 7 órakor a Hold-u. 17. sz. alatti teremben fogja tartani évi ünnepélyét Ez alkalommai jelentéseket fognak tenni a keresztyén diákmozgalomról. Prédikálni fog Forgács Gyula, a M. E. K. D.-szövetség titkára; beszédet tart Webster James, skót lelkész. Előzőleg a Hold-u. 17. sz. földszinti tantermében d. u. 5 órakor imaóra lesz. Az estélyen a perselybe gyűlő összeg a Diákszövetség czéljaira fordíttatik. Evangélikus missziói egyesület. Az evang. egyháznak a missziói munkák iránt érdeklődő tagjai f. hó 2-án megalakították a „Magyarhoni ág. h. ev. misszióegyesülef'-et Pozsonyban. Világi elnökké Stelzer András pozsonyi városi tanácsost, lelkészi elnökké Schollz Ödön ágfalvai lelkészt, jegyzővé Pröhle Károly soproni theol. tanárt, pénztárnokká BroschJco Gusztáv, ellenőrré Mohács Márton budapesti lelkészeket, védnökké dr. Zsilinszky Mihályt, dr. Baltik Frigyest, [Gyurátz Ferenczet és Stettner Gyulát választották meg. Alakítottak továbbá egy 16 tagú választmányt is. Az egyesület a lipcsei evang. missziói egyesülettel karöltve kíván működni, s idővel, ha megerősödik, a Balkánon szándékozik misszionálni a mohamedánok között. Konfirmáltak egyesülete. A székesfehérvári ref. egyház kebelében, Miklós Géza lelkész és Pcitay Emil hitoktató buzgólkodása folytán megalakult a konfirmált ifjak egyesülete, a mely védőjéül Miklós Gézát, elnökéül Patay Emilt választotta meg. Az egyesület tagjai a város főgimnáziumi, főreál , felső kereskedelmi-és felső leányiskolái növendékeiből kerülnek ki. A gyűléseket hetenként, szombaton délután tartják. GYÁSZROVAT. Nagy László, nagyari ref. lelkész, egyházmegyei tanácsbíró, élete 58-ik évében, f. hó 3-án elhunyt. Legyen áldott emlékezete ! KÜLÖNFÉLÉK. Fontos betegeknek! Méltó feltűnést kelt és nagyban hódít a bel- és külföldi orvosi szakkörökben egy új gyógymód, a melyre mi annál nagyobb megelégedéssel tekinthetünk, mert ezen új irányú kezelésnek szellemi alkotója magyar orvos. Ez a gyógymód a Vérgyógyítás (Hemopatia), mely a modern kezelési rendszertől eltérően, sőt több krónikus betegségben azzal teljes ellentétes felfogásból kiindulva gyógyít és remek eredménnyel gyógyított számtalanszor oly esetben, mikor a modern orvosi tudomány már leszámolt a beteg életével. Ezen gyógymód megalapítója dr. Kovács J., fővárosi orvos, a kinek V., Váczi-körút 18. szám alatt lévő rendelő-intézetére felhívjuk mindazon betegek figyelmét, kik valamely régi, súlyos betegségben szenvednek és mai napig bajuk ellen enyhülést nem nyerhettek. A Hemopatiában mellőzve lesznek a mérges chémiai orvosszerek, hanem kizárólagosan a természetnek kipróbált és évezredeken áfjónak bizonyult gyógvgyökerek, gyógyfüvek, fürdők, vérelvonások lesznek alkalmazva A kezelés kellemes, könnyen betartható és nem jár időveszteséggel. — Különösen szép eredményei vannak: az aszthma-, szív-, gyomor-, ideg-, köszvény- és görvélykórban szenvedőknél, a mely betegek ezen kezelés által gyökeresen ki lesznek gyógyítva. Csenevész gyermekek gyorsan egészségesekké válnak, ha a SCOTT-féle Emulsiot szedik. A javulás már az első adag használata után észlelhető. A Scott-féle Emulsio oly édes, mint a tejszín és a beteg szívesen veszi be és megemészti még akkor is, ha a tejet visszautasítja. Köztudomású, hogy az orvosok az egész világon legmelegebben ajánlják a Scott-féle Emulsiot. Az Emulsio vásárlásánál a SCOTT-jegjó?ófl s ahalászt Egy eredeti üveg ára 2 kor. 50 fillér. - kérjllk figyelembe venni. Kapható minden gyógytárbnn. A ki a liturgiái követelményeknek megfelelő jutányos úrasztali kelyhek, boroskancsók, keresztelő készletek, oltári gyertyatartók és csillárok iránt érdeklődik, az forduljon Polgár Kálmán órásmester és egyházi szerelvény-gyároshoz (műhely, raktár és elárúsítás Budapest, VII., Erzsébet-körút 19. sz.) A czégvezetőség nagy képes albumárjegyzéket minden érdeklődőnek ingyen és bérmentve küld. Felelős szerkesztő : Hamar István. NY ILITEK.* A kiváló bór- és lithiumos vasmentes gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségní I és hurutos bántalmaknál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásványvizkereskedésekben vagy a Szinye-Lipóczi Salvator-forris-Vállalatnál Budapest, V. Rudolf-rakpart 8 E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a Szerk.