Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-06-28 / 26. szám

A 80 lapra terjedő füzet „Az utolsó út Jeruzsálem felé" leírásával kezdődik. Jézus elhatározása, hogy felmegy Jeruzsálembe, hogy legyen meg a mennyei Atya akarata, maga az utazás és vidék leírása, Jézusnak és követőinek festése, útközben mondott beszédei és a történt események, mind úgy tűnnek föl előttünk, mintha mi is a menetben volnánk, követve Jézus tekintetét, melyet „Jeruzsálem, a vad, brutális város felé szegezett. A sötétség, a szomorúság, a megaláztatás, a kín, a halál, felé. — De ugyanakkor — a győzelem, az öröm, a dicsőség felé." „Virágvasárnap, diadalmenet könnyek között." A Bethania felől közelgő Jézus és a városból eléje siető nagy sokaság, a lelkes, királyhoz illő fogadtatás, miközben Jézus „látván a várost, síra azon," majd a templom megtisztítása, s Krisztus ellenségeinek viselkedése és cselvetése, Júdás árulása, a Gecsemáne kertben való küzdelem, a golgotai út és a kereszt gyötrelme, a halál és feltámadás, mind eleven színekkel van megrajzolva. De nemcsak az események leírása, hanem az azokból folyó nagy igazságok és szerzőnek ez igazságok diadalában vetett rendíthetetlen hite, Krisztusért és az Ő nyájáért élő, lángoló szeretete az, mi igazán értékessé teszi előttünk a kis füzetet. A ki csak kevéssé érdeklődik is Krisztus iránt, a ki az emberiség szomorú és nyomorult állapotát szívén hordja, s annak boldogításáért, hacsak keveset is, cselekedni kész, a ki magának pár kellemes órát óhajt szerezni, hogy lelke a világtól elszakadva, az örök szeretet mélységeibe elmerüljön, hogy abból megvidámítva, új erőket nyerve, a magasba szárnyalhasson : annak jó szívvel ajánlom a kis füzetet! Halotti beszédek és imák. írta: Kis Gábor volt pápai református lelkész. Ára : 4 korona. Az „Előszó", mely rendesen felvilágosítást, magyarázatot szokott nyújtani a könyvnek eredete, s más tulajdonságaira nézve, itt a következőket mondja: „Félszázados lelkészi szolgálatnak koporsók melletti hangulatai, fohászai, vigasztalásai közül adatnak ki e gyászbeszédek és imák. Kiválogattattak főképen azok, a melyek szoros alkalmiságuk mellett is használhatóknak gondoltattak, hogy szolgálhassák azt a czélt, melyet hivatva vannak szolgálni. Vannak e dolgozatok között, melyeken különösen Medgyes Lajos és Könyves Tóth Kálmán imáinak hatása, használata meglátszik ; nem mellőztem azokat, mert az egyéniség jellege mindegyiken átvonul és így több esetben használható e gyűjtemény." A beszédek és imák 3 csoportot képeznek. Az első csoportban: „Gyermekek és ifjak felett", van 18; a másodikban: „Középkorúak felett", szintén 18 és a harmadikban : „Idősek felett", van 35 és így összesen 71 beszéd és ima 243 oldal terjedelemben. A mit egy ilyen könyvtől várhatunk, t. i. a változatosságot, föltétlenül megtaláljuk e könyvben, mert az élet minden korszakára, s a halálnak talán minden megnyilatkozható alakjára találunk alkalmas, vagy könnyen alkalmazható beszédeket és imádságokat. De ezen ú. n. külső változatosság mellett, a mi valóban értékessé teszi előttem e kötetet : a belső tartalom változatássága, a gondolatoknak gazdagsága. Igaz, hogy mint a tartalomjegyzékből láthatjuk, e beszédeket és imádságokat mind egy-egy specziális alkalom szülte, de az író lelkének gazdagságát épp az bizonyítja legjobban, hogy minden egyes alkalomra megtalálta nemcsak a helyes formát, a melyben szólott, hanem a gondolatokat is, a melyeket mindig a maguk helyén alkalmazott. A hosszasan sorvasztó betegség, vagy a villámként lesújtó hirtelen halál; a még csak bimbóban levő, avagy virágba feslŐ élet; az élet derekán, vagy egészen alkonyán sírba szállók koporsóinál, mindenütt költői nyelven hirdeti a nagy igazságot: az élet diadalát a halál fölött. Míg azonban a beszédek szépek és tartalmasak, az imádságokban, legalább nem mindenik imádságban találom meg az imádkozó lelket. Egyik-másik imádság inkább beszéd, mint ima, a mi megint azt bizonyítja, hogy nem minden pap, legyen az bármily eszes, bármily képzett, tud igazán imádkozni. A könyv értékét azonban e megjegyzésemmel a világért sem akarom csökkenteni, csak az igazság kedvéért kívántam felemlíteni, valamint azt is, hogy egyik-másik beszédben előforduló régies, avult kifejezések és szavakat kár volt meg nem simítani, vagy egészen újakkal fel nem cserélni. Mutatványul idézek pár mondatot Nagy Mihály püspök fölött tartott síri beszédből: „Ha kidől az óriási cser, melynek egykor merészen emelkedő ágait megcsonkította a vihar, földbe fogódzó gyökerein őrlő férgek tanyáznak, lombsátorának levelei egymásután sárgulnak, egymásután hullanak: óh mily szelíd, óh mily kegyeletes lehet a pillanat, melynek lassú fuvalma elhozá a rég óhajtott pihenés csendes álmait. „Ha a szikla és örvény miatt megrepedezett hajó kapcsai már csak gyengén tartanak össze, ha a vihartól megcsípett árbócz és vitorla szakadozott szálaikkal hullanak vissza a fedélzetre, ha szárnyaival, mint egy fáradt madár, lassú mozdulatokat tesz az evező: óh mily nagy jótétemény a kikötő, melynek falai közé, mint egy édesanya karjai közé bocsátkozik a jármű, hogy sziklák és habok, hullám és zátonyok játékául többé ne szolgáljon. * Mély és nagy a halottak álma; isteni béke, isteni nyugalom mosolyog felettük, meg ne zavarjátok e bókét, mozdulataitokkal össze ne kúszáljátok a koporsó nyugalmát. Szellő, lágyan érintsd a szemfedelet, a gyászalkotmány szarufáit meg ne recsegtessék kezeid. Nap, hold, csillagsugarak vonuljatok félre, a lámpa, mely itt kialudt, fényével más hazába fordult, az ő országa nem e világból való' vándor, óvakodva haladj e koporsó körül,