Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-27 / 39. szám
tömeg1 seregük itt össze handabandázó népgyűlésre, hanem éreít, komoly emberek társasága. Joggal várhatjuk el tehát nagygyűléseinktől, hogy komolyságukat, méltóságteljes voltukat s állásfoglalásuk nagy jelentőségét nem feledve szóljanak és határozzanak! Ez azonban még csak egyik része őszinte kívánságunknak. A másik része a tettekre vonatkozik. A tettekre, mert a legkomolyabb, a Iegméltóságteljesebb beszéd sem ér semmit megfelelő tettek nélkül. Pedig a magyar protestantizmusra a tettek terén várakoznak nagy, mind az anyaszentegyház, mind a magyar nemzet jövendő boldogságát magokban rejtő feladatok! A figyelmes szemlélőnek lehetetlen észre nem vennie, hogy két veszedelmes szélsőség hadai készülnek összeütközni Magyarország nemzeti, társadalmi, egyházi és kulturélete terein: a fekete klerikálizmus es a sz abadgondolkozók által vezetett, tanított vörös szocziálizmus. Az előbbi az idén már nyolczadik ízben demonstrálta szervezkedettségét, Magyarországnak Regnum Marianummá alakítására irányult czéljait. A másik a mult vasárnap bontotta ki zászlaját Budapesten, a szabadgondolkodók által rendezett és a szocziáldemokráczia által nagy tömegben támogatott nagygyűlésen. A nemzeti eszme köntösébe öltözködött mind a kettő. Amaz — a nem r. kath. egyházakat látszólag nem támadva — mint a nemzeti eszme posztulátumát hirdette Magyarország keresztyén restauráczióját; emez — egyelőre kihagyva a játékból a többi egyházakat — szintén a nemzeti eszme; a felvilágosodás, a demokráczia pusztulátumaként hirdette ki a harczot a klerikálizmus ellen, követelvén a gondolat teljes szabadságát, az iskolák államosítását s belőlük a vallástanítás kiküszöbölését és az egyházi vagyon szekularizálását. A ki azonban ismeri közelebbről egyiket is, másikat is, azt egyáltalában nem nyugtathatják meg sem a r. kath. nagygyűlésen elhangzott óvatos, sőt hívogató szavak, sem pedig a szabadgondolkodók gyűlésén kifejezetten csak a klerikálizmus ellen kihirdetett irtó háború. A r. kath. nagygyűlés békés szavai mögött ott lappang a végczél: Magyarország teljes klerikálizálása egyházilag, társadalmilag, politikailag, kulturailag. S a szabadgondolkodók által vezérelt szocziáldemokráczia végczélja sem csupán a klerikálizmus legyűrése, hanem minden egyháznak, minden vallásnak a nemzeti élet faktorai közül való teljes kitörlése. Elől tűz, hátul víz! Ebben a helyzetben van ma egész Magyarország s benne az evangéliomi protestántizmus. S mivel óvhatnánk meg nemzetünket a belső felfordulástól s magunkat a fenyegető veszedelemtől ? Meghódoljunk a diadalmasan felvonuló klerikálizmus előtt? Vagy csatlakozzunk a klerikálizmus ellen harczot indított szabadgondolkozókhoz és szocziáldemokratákhoz ? Nem tehetjük sem az egyiket, sem a másikat, mert ha a Scillát akarnók kikerülni, a Charibdis karjai közé hullanánk. Mind a haza, mind a magunk békessége és boldogsága tehát attól függ, hogy mi, evangéliumi protestánsok, elhagyjuk a kényelem párnáit, eldobjuk magunktól a koldusnak való mankókat s a magunk lábára állva, átalakító, életet adó kovászaivá váljunk a magyar nemzet életének! Kell tehát, hogy magunkat megtelítsük belsőleg az evangélium erejével s ezt az erőt. mint szabadságot, becsületességet, hűséges munkát, mint a társadalmi ellentéteket kiegyenlítő okos humanizmust és mint a felekezeti ellentéteket nivelláló igazi egyenlőséget és türelmet átömlesszük a nemzet életének ereibe. Kell, hogy ilyen nélkülözhetetlen és áldásos tényezőnek bizonyulván, magunkhoz vonjuk ennek a hazának minden liberálisan gondolkozó elemét, hogy így alakíthassuk ki azt a harmadik, nem felekezeti színezetű, hanem a felekezetek fölött álló, liberális tényezőt, a mely le tudja fegyverezni mind a fekete, mind a vörös internaczionálét és békességes, kitartó, öntudatos munkával megteremti a szabad és boldog Magyarországot ! Ennek a nagy, fenséges s a haza javát szolgáló munkának megkezdését jelentő tetteket kívánunk mi protestáns nagygyűléseinktől. De éppen ezért hangoztatjuk ismételten is, hogy e nagy tetthez méltónak kell lennie a külső lefolyásnak is! A politikai világ, a haza és a protestantizmus sorsán aggódok s ellenfeleink figyelme egyaránt felénk irányul. Mutassuk meg azért, hogy ha egyik kezünkben ott van is a fegyver, a melylyel visszaverni készek vagyunk mindazokat, a kik a haza és egyházunk falai ellen támadnak, — de a másik kezünkben ott van az építésnek békés eszköze is, és hogy mi nem a rombolásnak pusztító, hanem az alkotásnak áldásos munkájára sereglettünk össze! Hamar István. A „Ne temere" és a ius placeti. (Folytatás és vége.) A harmadik ellenvetés szomorú világot vet róm. katholikus egyházjogászaink nagy részére! Nem átalják hazánkat — még az elfogulatlanabbak, így Szeredy is — az ötvenes-hatvanas években az „egész (értsd: osztrák) állam" területébe, az „összbirodalomba" bekebelezni, nem átallanak „Icözös fejedelemről" beszélni (234 1.),1 nem 1 A magyar alkotmány szerint csak „ugyanaz" az uralkodónk van, mint Ausztriának: a két uralom nem egy, lianem csak egy személyben összpontosuló hét szigorúan körülhatárolt jogkör.
