Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-09 / 6. szám
alatt, domboldalon, dombtetőn háborúsdit játszik. A ki alól van, annak mindig legtöbb a panasza. Szóval, a mi barátunk gyülekezete népének is volt elég baja, — és ifjú papjában volt akarat és tehetség, hogy küzdjön ós győzzön. Hogy egyházának anyagi alapot gyűjtsön, minden tisztességes és alkalmas eszközt munkába állított. Még az iskolai réztollat is tuczatszámra vette s maga darabonként árulta iskolás gyermekeknek és másoknak; aztán miden iskolai, községházabeli irodai szükségletet közvetített ; még a petróleumot, gyertyát is hordó- és tuczatszámra hozatta a távoli városból, s szép módjával rávette az urakat, értelmesebbeket, hogy ilyen úton elégítsék ki házi szükségleteiket, s aztán a haszontillérekkel a legpontosabban elszámolt. Szinte megható volt az a türelem, odaadás, gondosság, melyek nyomán előbb lassan, aztán gyorsabb tempóban gyűlt az „egyházfentartási alap." Volt módomban mindezeket vizsgálni, azért írom így apróra. Sőt a szomszéd nagyobb községben népbankot is szervezett, s annak is élire állt, hogy ily módon is segítsen, gyűjtsön. Jónak látom itt megjegyezni, hogy a maga részére semmit se gyűjtött, egyedül — a Krisztus keresztfáját.. . De hát — a Messiások útja mindig ott végződött I . . . „Ha embernek akarnék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!" — mondja Pál apostol. Hogy az iskolai nevelés jó lábon álljon,'igyekezett annak javadalmazását fokozni, jobb és jobb erőket alkalmazni, tényleg is segíteni. Templomi tanításaiban is nem a semmitmondó, sablonos prédikácziókkal álmosította hallgatóit, hanem a tényleges helyzetből fakadó erkölcsi szükséglet állott előtte. S hogy e téren még mit is feltalált és feltálalt? — érdekes, hogy katedrai funkcziója végén néha-néha erköcsi szégyenpadra is állította hallgatóit, elmondván, ha valami bűntény adódott elő, lopás, verekedés, mezőrendőri kihágások, s ebből kifolyólag figyelmeztette őket, hogy a tisztességre, jóhírnévre vigyázzanak és ne legyenek rossz példák a szomszéd községek előtt. Rendkívül jó hatással volt általában ós ő reá nézve főként, hogy az ott élő néhány úri ember sem a presbiteri, sem a közgyűlésben, sem még a községházánál végzett gyűlésekben, soha vele szembe nem helyezkedett, s különösebben is egy úri család, annak minden tagja, mind elveiben, mind kivitelében, szinte önfeláldozólag részt vett. Ilyen úton haladtak előre mindig biztosabban, midőn előállott egy alkalmas időpont, hogy az említett nagyobb tagosbirtokot előrelátó, ügyes pénzügyi művelettel megszerezték s alkalmas gazdálkodási idők következvén, nagyon szép haszonnal jövedelmeztethették. Ekkor gyökeres változást csináltak. Eladtak minden belsőséget, mert a taggal nagy belsőség is volt, a község közepén. Itt építkeztek tehát, a mint előadtam. A pénzügyi téren nagy szaktudású lelkész még abban is használt egyházának, hogy az ország területén levő összes pénzintézetekhez kérőivet bocsátott ki s ez úton is ezreket hozott össze templomépítésre. Csak megemlíteni, hogy egyházmegyéje pénzügyi kezelését is egész új alapra fektette s éveken keresztül, százezreket kezelve, dajkáló anyaként működött itt is. S mikor mindeneket' ekként bevégezve beköltözött, összetört testtel, de mindig tettvágyó lélekkel, a gyönyörű papi lakba, nem pihenni, de mégis kellemes érzésekkel egy nyugalmasabb élet iránt: akkor elkövetkezett rá, — megint csak Pál apostolt hozom fel — elkövetkezett rá az a keserű sors, a melyről az apostol így kesereg: „hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bízzam magamat, adatott nékem kínzó tövis, a sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy el ne bízzam magamat!" Tulajdonképen itt kezdődik a czimül felírt: paragrafus igazsága és az igazság paragrafusa, A nagy szeretettel ós nagy szeretetből folyó nagy költséggel megépített és berendezett két iskola egyikében egy kiváló s igazán rátermett tanítónő nevel. Valóban nevel és nemcsak tanít. Ez nagy áldás és nagy nyeresége évek óta az egyháznak. Nem így azonban a másik tanítóság. Itt gyakori változás volt, egy és más ok miatt, Harmadéve oly bűntény gyanúja merült fel a kántortanító ellen, a melyről már csak az okon sem álmodhatott senki, mert az illető családos és nem is annyira ifjú ember volt már. A polgári bíróság előtt indult a dolog folyamatba, s a vizsgálat annyi gyanuokot hozott össze, hogy annak alapján az illetőt le is tartóztatták. Az esperes elrendelte ugyan szintén a vizsgálatot egyházi úton is, de mikorára a vizsgálók kimentek, a tanító már le volt tartóztatva, s ez okból az egyházi eljárás abbamaradt. Később egy híressé vált zsidó vallású- kriminálistát kért fel a tanító védőügyvédül, a ki aztán kieszközölte, hogy több ezer korona biztosíték ellenében szabadlábra helyeztessék. Ekkor már egyházi úton is folyamatba lehetett volna tenni a bűnügyet, azonban az egyházmegyei ügyész indítványára az esperes ettől elállott. Várták a világi bíróság döntését, melynek alapján az ügyben ítélni is lehet. Ezenközben, egészen természetesen, a gyanúsított tanító minden lehető eszközt felhasznált ügyének kedvező elintézése érdekében. Neki is voltak jóemberei a községben; a fiskális ész sem pihent, s így lassan-lassan oly vélemény is kezdett szállingózni, hogy tulajdonképen az egész bűnügy a lelkész rosszakaratának kifolyása, mivel szabadulni akar a tanítótól. Ez a vélemény kezdett bizonyítékokat keresni. De eközben a polgári bíróság ítélt és pedig igen súlyosan: 3 évi fegyház, hivatalvesztés és a polgári jogok 5 évi felfüggesztése. Ez alapon az egyházmegyei bíróság, az egyház kérvénye alapján, ideiglenesen felfüggesztette a tanítót, az egyház választott is ideiglenesen egy ifjú nőtlen egyént; de a régi tanitó a lakásban s bizonyos rész-fizetés élvezetében megmaradt. Hogy aztán mi minden lőn mozgósítva e gyalázatos