Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-09 / 6. szám

már mutatkozik a visszahatás. Néhány egyházban ugyanis, minden ellenvetés daczára elfogadtattuk az új adókulcsot, s ezek a szomszéd községek lakóival érintkezvén, elbeszélték, hogy ők már ezután nem fognak lukmázni, hanem ki két, ki négy, ki 8 - 10 korona egyházi adót fizet. A többiek, hí mindjárt maguk ellenezték is az új adókulcs életbeléptetését, szeretnék ha akkor, a mikor fizetésre kerül majd a sor, többet nem fizetnének, mint a szomszéd községbeliek. Ezért azután már most — a mikor a fizetés ideje még távol van — eljárnak tanácsot kérni azokhoz a papokhoz, a kiknek hívei megszavazták az új adókulcs életbeléptetését. Természetesen, ezek más felvilágosítást nem adhatnak, minthogy várják türelemmel végig ezt az évet s majd jövőre ők is átváltoztathatják valóban terhes lukmarendszeriikef. Ez eddig csak jó volna; de a ki ismeri a baranyai nép szellemét, az tudja, hogy micsoda vihart rejt magában az adóteher csökkentésének egy évre elodázása! Majd ha lukmázásra kerül a sor s a szomszéd községekben kevesebbet kell fizetni, akkor azután állja meg helyét az a lelkész gyülekezetével szemben s próbálja megmagyarázni, hogy nem ő, hanem a gyülekezet volt a hibás, mikor annak idején az új adókulcsot el nem fogadta ! Hátha még a lelkész javaslatba sem hozta?!... Baranya már keresztülment ilyen megpróbáltatáson, pedig milyen csekélység volt az.ehhez képest! A közalap behozatalából indult ki s csaknem két évtizeden keresztül tartott a forrongás, mely igen sok gyülekezetben nagymérvű elszakadást eredményezett. Hát most. a mikor nem 20—40 fillérekről, hanem ugyanannyi koronákról lesz szó !! . . . Valóban előre be nem látható az a bomlás, a mi ebből már a nyár folyamán bekövetkezik. De a kérdés az, hogy ennek elejét lehet-e venni ? Igenis lehet, sőt szent kötelesség. Nekem erős meggyőződésem, hogy ha minden tényező megteszi a maga kötelességét, minden megrázkódtatást el fogunk kerülni. Az első feladat a lelkészekre vár, a mit tőlük mégis követelhet mind az egyetemes egyház, mind gyülekezetük. Kötelessége ugyanis minden lelkésznek megkísérelni az új adókulcs elfogadtatását, mivel tudomásom szerint Felsőbaranyában nincs egyetlen gyülekezet sem, a melyben a mostani lukmarendszer a szegényebb osztályra elviselhetetlen terhet ne róna. A kongruás lelkészek nyugodjanak meg abban, hogy — a mit eddig nem hittek — fizetésüket ezután is kaphatják terményben s így az új adórendszer életbeléptetésével anyagi kárt nem szenvednek. Ha a közgyűlés el nem fogadná az új adókulcsot, azért készítsék el kérvényüket, állapítsák meg pontosan a szükségletet, s terjesszék fel — csupán a presbitérium alapján is — folyamodványukat, vagy ha ezt a presbitérium is megtagadná: terjesszék fel a lelkészek maguk, nem a kérvényt, hanem a pontos kimutatást a szükségletről, a kivánt okmányokkal felszerelten,' habár aláiratlanul is. A második tényező vokia az adóügyi végrehajtóbizottság, melynek tiszte lenne az összes egyházaktól bekérni a pontos adatokat a teljesen kidolgozott adóügyi munkálatok alapján, oly időben, hogy az minden egyházra nézve feldolgozható legyen aug. 1-je, t. i. a lukmázás megkezdése előtt. Hogy ezen adatokat az egyházak lelkészei folyamodvány kapcsán, vagy a nélkül terjesszék-e fel, az csak annyiban tenne különbséget, hogyha nem folyamodnának egyúttal adócsökkentési segélyért; az esetben csak a szükséglet állapíttatnék meg, épen olyan eljárás szerint, mintha az új adókulcsot már elfogadták volna. Szerintem erre okvetlen szükség van, még pedig sürgősen. Meg vagyok ugyanis győződve felőle, hogy a részünkre kiutalandó segély törvényhozásilag rövid időn belül biztosíttatni fog; de egyetemes egyházunk eminens érdeke, hogy már előbb ki tudjuk mutatni pontosan a szükségletet s a konvent útján számszerűen kimutatott adatok alapján kérjük a valódi szükségletnek megfelelő segélyösszeg törvénybe iktatását. Ezt, mint fentebb kimutattam, sem a zsinati törvények megerősítő záradékai, sem a 48,848/1906 sz. miniszteri leirat nem zárja ki, sőt egyenesen előírja. Mi az adott segélynél többet adórendezésre nem kértünk, ki nem mutattunk, így tehát nem is kaphattunk. Ezért kell okvetlen megállapítani a valódi szükségletet! így azután elejét lehet venni a Felsőbaranyában, de gondolom másutt is, bizonyosan bekövetkező bomlásnak. Az adatok ugyanis bent lévén s feliilbiráltatváii, megállapittatnék mindegyik egyházra nézve a segélyösszeg nagysága s a végrehajtóbizottság értesítené az érdekelt egyházközségek presbyteriumait, hogy az esetben, ha egyházközségi közgyűlésük elfogadja az új adókulcsot, ennyi- és ennyi korona évi segélyt kap, melyből lelkészi fizetés ennyi, tanítói ennyi stb. stb. Szerintem csakis ezen eljárás volna czélravezető, mert így egyrészről a lelkészi kar feloldatnék azon gondolat nyomasztó terhe alól, hogy a rendelkezésre álló segélyösszeg nem elegendő s a felsőség is meggyőződnék róla, hogy a segélyösszeg fedezné-e a szükségletet s idejekorán lépéseket tehetne a hiány pótlására ; másrészről a gyülekezetek békéje is megóvatnék, mivel így, akár a lelkész, akár a gyülekezet gátolta az adóreform életbeléptetését, utólagosan, egyszerű közgyűlési határozat alapján részesülhetne már ez évben az adóreform áldásaiban. De kötelessége ez az egyházi felsőségnek azért is, mert meg kell óvnia úgy a gyülekezetek, mint a lelkészek érdekeit. Ha ugyanis a lelkész akarja az új adórendszer életbeléptetését, a gyülekezet pedig nem, azt a lelkészt nem lehet büntetni gyülekezetének könnyelműségéért vagy rosszakaratáért; viszont, ha a lelkész gátolja a gyülekezetet, vagy annak tudomására se hozza az új adózás előnyeit, azért azt az egyházat nem lehet megkárosítani némely esetben több ezer korona erejéig. De hárulna feladat az egyházmegyei közgyűlésekre is. Tudom ugyanis, hogy vannak lelkészek, a kik leginkább agg koruknál fogva képtelenek a sok munkával járó adóügyi munkálatok elké jZitéS&re. Ezért szükségesnek