Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-27 / 52. szám

menny fényességében. Kitüntetés, rang nem volt életczél azokra nézve, a kik oly nagy bizonyossággal érezték, hogy mennyei kincsek birtokában vannak, és oly nagy bizonyossággal realizálták hitükkel az elkövetkező menynyei dicsőségnek teljességét. A mi a puritánokban valóban nagy, megkapó ós hatalmas alkotó erő volt, azt eltiporni nem lehetett, az ott Angliában és másutt alkotott nagy és dicső dolgokat és mindmáig más alakban, más jelszavakkal védelmezője és apológiája az emberiség legdrágább javainak. Milton •— újból ismétlem — puritán volt; de azoknak túlzásait, a kikkel egy táborban küzdött, soha sem osztotta. Földi szerencséjének zenithjén tollával azt az ügyet védte, a melyért a puritánok küzdöttek. Cromwellnek és tanácsának tollnoka volt. Yédte a „királygyilkosságot", fordította, intézte a diplomácziai levelezést. De védte remek prózai dolgozataiban a lelkiismereti, a gondolat-, a sajtószabadságot. Mindezen műveiben, a melyek istenes lelkének kifolyásai voltak, Miltonnak oly tulajdonait látjuk, a melyek a puritánizmus iránt minden időben a legjobbak rokonszenvét ébresztették fel. Ilyenek: az erős evangéliomi hit, alázatosság, az élet nagysága, komolysága, felelőssége felől való mély meggyőződés, az egyéni szabadság iránti lángoló lelkesültség, a nagy lelki dolgok realitásába vetett hit. Nagy hite, nagy reménysége volt és ez annyira összefort életével, hogy ezeket annak legnagyobb szenvedései és csalódásai közepette sem vesztette el. Megtörtént a nagy fordulat! Miltonnak egy darabig el kellett rejtőznie a diadallal visszatérő ellenség első vérszomja elől. Ott, londoni szerény házában, nem éppen szerető környezetben, anyagi zavarokkal küzdve, majd a nagy pestis és tűzvész által ide-oda hányatva, nagy megnyugvással hordozott testi vakságában, valóban mennyei látásai voltak ! Itt a földön mindaz összeomlani és megsemmisülni látszott, a melyen lelke oly nagy szeretettel és lelkesültséggel csüggött. Látó, prófétai lelkével odafordult hát a fentlevők felé és megírta a mindenség nagy eposzát, az örök küzdelem és reménység, az elesés és győzelem nagy költeményeit. Ezeknek diktálása, leíratása, sajtó alá rendezése, képzelhetjük mily nagy nehézségekkel járt. Sokszor az éjszaka óráiban mondta őket tollba; ekkor röppent fel ihletett lelke a magasságba és hallott túl a szférákon angyali éneket és társalgást; és ekkor szállott alá a mélységekbe és hallotta lenn, a kaoszban és pokolban a régi nagy ellen és gonosz szellemek sziszegő hangjait és vesztünkre törő tanácskozásait. De az Elveszett és Visszanyert Paradicsomon kívül legbecsesebb műve Miltonnak az a fenséges dráma, a mely az ő legszubjektivebb költeménye: „Sámson Agonistes" — a küzdő Sámson, — ez, a mely egyszersmind hattyúdala is volt. A vak Sámson a filiszteusok között! Ki ne ismerne reá a hősben a költőre és a filiszteusokban azokra, a kik győzelmi mámorukban ott ujjongtak ablaka alatt ! Irt Milton szonetteket, latin költeményeket, fordított zsoltárokat, és mindazokon, a melyeket írt prózában és versben, ott van az ő nemes és örök igazságokon táplálkozó, ezekben megnyugvó nagy lelke és Isten ügyének győzelmében való élő reménysége. Nagy volt mint költő és nagy volt mint ember. Irataiban, költeményeiben ott vannak azok a javak és drága kincsek, a melyek az ember legszentebb ideáljai voltak és maradtak. Könyveinek látása, nevének hangzása kellemes leend az emberekre nézve minden időben, mondja Macaulay. Művei hatalmasak; nemcsak gyönyörködtetnek, hanem felemelnek és megtisztítanak. Jelleme hűsége, hite, egész élete minden időben inspiráczió lesz azokra nézve, a kik a keresztyénség e nagy hősének szellemével társalkodnak! Emlékét Angliában méltón és sok hetyen ünnepelték. A londoni „Royal Society" gyűlésén olvasták fel az agg költőnek, Meredithnek szép ünnepi ódáját; a Cityben a lordmayor adott ünnepi lakomát, a melyen a „poet laureate", Austin mondta az ünnepi beszédet. De bizonyára legkifejezőbb volt az az emlékünnep, a mely London egyik templomában folyt le. Az ünnepi szónok az ékesen szóló riponi anglikán püspök volt. 0 rajta kívül Horton independens és Clifford baptista lelkész méltatták Miltonnak jelentőségét, és így az istentisztelet alkalmával is kifejezésre jutott az a keresztyéni egyesség, a melynek a nagy költő oly hatalmas szószólója volt. A mi az angol nemzet életében szép és dicsőséges, az nem választható el azoktól az emlékektől, eszméktől, a melyek Milton nevéhez fűződnek, és a melyek az ő költészete és élete által váltak az emberiség közkincseivé ! B. Pap István. BELFÖLD. A lelkészi fizetésrendezés kérdéséhez.* A fenti czím alatt e lap 49-ik számában egy czikk jelent meg, melynek azon tételét, hogyha már az állam korpótlékrendszerrel akarja feljavítani a lelkészi fizetéseket, akkor abban kivétel nélkül minden arra jogosult lelkészt részesítsen, én is helyeslem. De nem helyeselhetem czikkirónak fejtegetéseit, érveit, illetve azt a modort, a melyben azokat előadja; mert a helyett, hogy czéljának bebizonyítására indokait tárgyilagosan kezelné, neki ront falusi lelkésztársainak, mintha bizony ők volnának okai annak, hogy a kétemeletes lelkészi javadalmakat * Ezt a választ, őszintén megvallom, nem szívesen közlöm, mert éppen nem gyönyörködtető dolog az, a mikor az Űr szolgái epébe mártott tollal fordulnak egymás ellen. Miután azonban, az író személyére való tekintetből is, az első czikket nem rekeszthettem ki a lap hasábjairól, annyival kevésbbé, mivel egyetértettem vele a tekintetben, hogy a korpótlékokra a kis és nagy eklézsiás lelkészek egyaránt jogosultak, helyet kellett engednem az audiatur et altéra pars elvénél fogva énnek a reflexiónak is. Az egymás csipkedése helyett azonban üdvösebb volna, ha a városi és a falusi lelkészek testvériesen összefognának ügyük sikerének kivívása érdekében! Szerk.