Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-06 / 49. szám

\ tatását és a szeinináriumókát Ha szükséges^ négy félévre terjesztessék ki. pl. a rendszeres theologiai tárgyak előadása. Ezzel s a tudományos szemináriumi munkával lehetne tudományos képzést elérni. A Szabó Aladár dr. tervezete úgy kontemplálja a dolgot, hogy az első két év tudományos alapvetése után szakcsoportot választanának a lelkésznövendókek s a III—IV. éven szakcsoportjuk mellett a többi tárgyakból csak a legszükségesebbeket hallgatnák. Szerintünk ezzel a módszerrel inkább theologiai tanárképzést végeznénk, a mire igen nagy szükségünk volna, de ez nem történhetik a lelkipásztor-képzés rovására. A tervező szeme előtt lebegő czélt, a tudományos képzést helyeseljük, de annak elérésére más módszert ajánlunk: a szemináriumi munkásságot. Minden theologus ifjú legyeu kötelezve egy-két szemináriumban való tevékeny részvételre. Helyesen szervezett rendszeres szemináriumi képzéssel és önképzéssel mindazt meg lehet valósítani, a mi a tudományos képzés és a gyakorlati nevelés követelménye. A gyakorlati lelkipásztori nevelést a gyakorlati szemináriumokban kellene végezni egyrészt, másrészt pedig a helyi egyházközség egyháztársadalmi- munkájában való részvétel által. Ilyen tudományos és' gyakorlati képzés mellett még a legatusi intézményt is értékesebbé lehetne tenni úgy a gyülekezetekre, mint a theol. ifjúságra nézve. Az akadémiai istentiszteletek szintén becses eszközei a gyakorlati képzésnek. Kenessey Béla mult havi püspöki jelentésében igen helyesen hangoztatta a theol. ifjúságnak a lelkészi irodavezetés és adminisztráczió teendőibe, valamint az egyházközségi s egyéb számadások, pénztári naplók, költségvetések, vagyonleltárak stb. elkészítésének munkájába való bevezetését. A kollokviumoknak és vizsgáknak természetesen eme reform szerint kellene igazodniok, a tervezetbeli hibák e szerint való kijavításával. Az ethikának a gyakorlati lelkészi vizsgára való áthelyezését a budapesti javaslattal együtt mi is helyesnek tartjuk, valamint az egyéb vizsgarendszerre vonatkozó javaslatait is. E részben megszívlelendőnek tartjuk az egyetemes lelkészvizsgáló-bizottság szervezését, a mely mellett az 0. R. L. E. őszi kongresszusa állást foglalt. Nem érthetünk egyet a mayántanári vizsga qualificationalis előfeltételeire vonatkozólag sem a szakbizottsági tervezettel, sem a budapesti javaslattal E vizsga letételét a jeles, illetőleg dicséretes végbizonyítványtól s oklevéltől ós külföldi vagy hazai egyetemi tanulmányozástól teszi függővé. A mennyire helyeseljük, hogy a hazai egyetemi és a külföldi egyetemi vagy főiskolai tanulmányozáshoz csak alternative köti a vizsgát, annyira helytelenítjük a jeles absolutoriumhoz és oklevélhez való kötöttséget. Az előbbit meg kellett tenni, az utóbbit el kellett volna és el kellene okvetlen hagyni. A külföldi tanulmányozást csak akkor lehetne feltétlenül kívánni, ha ahhoz az anyagi lehetőséget is nyújtanék. Sajnos,, ezen a téren nagyon szegényesek vágyunk. Zsilinszky régebbi és Antal Géza újabb idevágó müvei elszomorító képet tárnak elénk, vajha megfelelő intézkedésekre is indítanák egyetemes egyházunkat'. A magántanári vizsgának a jeles oklevélhez kötését némelyek azzal akarják megokolni, hogy a középiskolai vallástanárságnak is ez a qualiticatonalis feltétele, meg az ifjúságot is ezzel lehet serény munkásságra buzdítani. Mind a két okadatolás teljesen téves. A jeles oklevél csak volt vallástanárságra való minősítés a régi törvény, illetőleg szabályzat szerint. Az új törvény (VI. t.-cz. 78. §.) átmeneti intézkedése szerint a vallástanárságra háromféle vagylagos minősítés van a rendes lelkészi oklevélen kívül: a theol. m. tanári minősítés, tudományos irodalmi munkásság, vagy középiskolai tanári oklevél.;Az elkészülő új szabályzat sem kívánhat ennél többet. Itt tehát jeles oklevélről nincs szó. A theol. magántanári vizsgára nem a jeles oklevél, hanem a megfelelő szakképzetség képesít. Sehol a külföldi, sem a hazai egyetemeken nincs ilyen a szabadság elvével és a dolog lényegével ellentétes intézkedés. A lelkészválasztásnál érvényesíteni a szabadság elvét, a magasabb fokon pedig elvetni, nagy következetlenség. A szorgalomra az intézeti érdemjegyekkel és neveléssel kell ösztönözni. A tudományos búvárkodásra pedig a tudományos szemináriumi munka keretében lehet ránevelni az alkalmas elemet. Gondoskodjunk, ha nem is külön theol. tanárképzőkben, hanem a lelkész-képzés keretében a tanári succrescentiáról, a professzorságra alkalmasabb ifjak fokozottabb képezéséről. Akadémiáink e téren igen keveset tettek. A jövőben kell azt pótolniok. De a magántanári vizsgának a jeles oklevélhez kötésével ne sértsük meg a szabadság és a tudomány szellemét! A szakcsoportok új összeállítása jobb a réginél. A vizsgái dolgozat külső mértékének megszabását nem tartjuk szükségesnek. Egyetemes és állandó (nem csak a kerületi gyűlések alkalmával működő) vizsgáló bizottság szervezését, vagy legalább is az illető, szaktanároknak a magántanári vizsgákra való meghívását, illetőleg a bizottságba szervezését szükségesnek és nagyon hasznosnak tartjuk. Mindezeket egybefoglalva, lelkipásztor-képzésünknek a fentebb körvonalazott reformterv szerint való megújhodását sürgetjük. Ez sokkal értékesebb, czélravezetőbb lenne, mint a szakbizottsági tervezet értelmében való apró javító munka. Ilyen lelkipásztor-képzéssel nem tudós hitetlen, sfem tudatlan hívő, hanem tudós és hivő lelkipásztorokát lehetne nevelni a magyar református egyház számára, a kik az életben érvényesítenék hitüket is, tudásukat is. Igy elkerülhetnők a papi és laikus vallás káros kettősségét, a mely nem hitelvi alapon és nem jogrend szerint, de egyháztársadalmi valóság gyanánt emészti egyházunkat. És pedig nem úgy, hogy a pap is laikus lesz, hanem úgy, hogy a laikus és egyetemes papságra emelkednék a kiváló lelkipásztori vezetés alatt. Ha ilyen lelkipásztoraink lesznek, akkor ő bennük megszereti az ifjúság is a pályát, nemcsak annak idillikus elemét, mint Rousseau, hanem azt a heroikus elemet, a