Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-01 / 44. szám

helyét meg nem találjuk, feladatát fel nem ismerjük, hanem csak tanakodunk és hátrafelé tekintgetünk, a bekövetkező vihar úgy elsöpör bennünket, hogy helyünk sem ismerszik meg többé! De hát hol van a mi helyünkf? Róma csalogat bennünket magához, mint eltévedt bárányait. De erre Pál apostollal azt feleljük: „Micsoda egyesülése vagyon a világosságnak a sötétséggel?8

Mi a világosság fiai csakis a világosságot szolgálhatjuk. A mi egyházunk a nép egyháza. Mi a népet egyházunk életében jogokkal ruháztuk fel, már akkor, a midőn a jogok kiterjesztése egyéb téreken még ismeretlen volt. Nekünk tehát ott a helyünk, a hol világosságért harczolnak, ott a helyünk, a hol a nép boldogulásáért küzdenek! De ne feledjük, hogy a mi világosságunk a Krisztus, s a mi fegyvereink nem testiek, hanem lelkiek, de Isten ereje által erősek a nagy erősségeknek lerontatásokra (II. kor. X. 4.). E küzdelemnek egy-egy gyülekezetünkben való megharczolására szólít titeket a mi egyházunk, szeretett szolgatársaim;

kik itt ez órában elkötelezitek magatokat a Krisztus szolgálatára. Midőn kezeiteket az eke szarvára vetitek, vigyázzatok, hátra ne tekintgessetek; a mult dicsősége tétlenségre ne csábítson, a jelen sivársága habozóvá, tanakodóvá ne tegyen, mert akkor nem lesztek alkalmatosak az Isten országára! Erős hittel, törhetlen eréllyel és szilárd akarattal álljatok munkába; ne feledjétek, hogy azon a helyen, melyre titeket az isteni gondviselés őrállóul állított, ti vagytok a föld sava. a világ világossága: úgy fényljék hát világosságotok az emberek előtt, hogy mások is látván a ti jócselekedeteiteket, dicsőítsék a mennyei Atyát! Es ti mindnyájan, keresztyén atyámfiai! ha eddig haboztatok, kétkedtetek, tanakodtatok az Isten országa felőli dolgokban ; ha hátrafelé tekintgetvén, nem tudtatok elszakadni azoktól, melyek lelketek boldogságának munkálásában hátráltattak s az Isten országának terjesztésében alkalmatlanokká tettek: ne halogassátok tovább lelketek ügyét, hanem határozzatok! Határozzatok úgy, mint egykor Pál apostol magára nézve határozott, s mondjátok ti is Ő vele : „Azokat, a melyek hátam inegett vágynák elfelejtvén ; azokra pedig igyekezvén, a melyek elől vágynák, a czél felé futok, az Istennek a Krisztus Jézusban való mennyei hivatala jutalmának elvételére". Ámen. BELFÖLD. A dunamelléki református egyházkerület közgyűlése. A dunamelléki ref. egyházkerületnek okt. 24-én megnyitott közgyűlése elé várakozással tekintettünk. A más egyházkerületeknek korábban tartott gyűlésein elhangzott elnöki beszédek és püspöki jelentések alapján vártuk, hogy a dunamelléki egyházkerület közgyűlésén is fontos elnöki nyilatkozatok fognak elhangzani. Várakozásunk, legalább részben, be is teljesedett, a mennyiben dr. Darányi Ignácz főgondnok is, Baksay Sándor püspök is megemlékeztek a protestáns egyháztársadalmat foglalkoztató s izgató ügyek egy részéről. Az elnökség nyilatkozatai nem voltak harczi riadók, hanem inkább békességkereső ós a jó reménységet erősíteni akaró kijelentések. A mai izgatott helyzetben kétségtelenül szükség van a bölcs mérséklésre és annak demonstrálására, hogy mi felekezeti harczot kezdeni nem kívánunk ; és ebből a szempontból teljes tisztelettel fogadjuk az elnökség, főként a főgondnok úr nyilatkozatait. Nem tagadjuk azonban, hogy mi jelenlegi helyzetünket s a jövőnek kivehető alakulatait nem vagyunk képesek azzal az optimizmussal szemlélni, a mellyel a főgondnok úr szemléli, és a békesség-keresés mellett, sőt egyenesen a végett, halaszthatatlannak tartjuk a magyar protestantizmus és az összes felvilágosodot polgárok szervezkedését is. Ma — sajnos ! — olyanok felekezetközi viszonyaink, a melyek között, ha csak a klerikalizmusnak másként útja nem vágatik, a régi római szálló ige igazolódik : Si vis pacein : para bellum! A harcztól Isten óvjon meg bennünket! S óvjon meg a kormány és törvényhozás bölcsesége! De ha rákényszeríttetünk : meg kell vívnunk a harczot is. Ahhoz pedig fel kell készülnünk jó idejében ! A gyűlés lefolyásáról és végzett dolgairól a következőkben számulunk be. Baksay Sándor püspök imádsága és a gyűlési tagok számbavétele után dr. Darányi Ignácz főgondnok olvasta fel lapunk vezető helyén közölt megnyitóját, a melyet a gyűlés mindvégig feszült figyelemmel hallgatott végig. A mint a beszéd alatt és után megfigyeltük a hangulatot, általában az volt a vélemény, hogy a főgondnok úr kijelentésében arany igazságok foglaltatnak a felekezeti békesség keresését és megóvását illetőleg; sajnos azonban, hogy a klerikalizmus ezeket az igazságokat éppen nem követi, hanem, míg száján a békesség igéit hordja, addig cselekedeteiben a legnagyobb türelmetlenséget -.gyakorolja, a mi által a protestantizmust arra kényszeríti, hogy akarva nem akarva, szervezkedjék a védekezésre és a fenyegető veszedelmek elhárítására. A főgondnok úr beszéde, Baksay Sándor püspök indítványára, egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétetett. A bizottsági és bírósági ülések kitűzése után Baksay Sándor püspök olvasta fel évi jelentését, a melyben legelső sorban az egyetemes egyház és a kerület elhunytait parentálta el; majd az új erőket üdvözölte, azután pedig a kerület valláserkölcsi és anyagi életének képét rajzolta meg. Jelentésében megemlékezett a Ne temeréről és annak veszedelmeiről is, s indítványozta, hogy azoknak elhárítása tárgyában tegyen felterjesztést-a közgyűlés az egyetemes konventre. A püspöki jelentés alapján kimondta a közgyűlés, hogy a tiszántúli kerülelet és annak új püspökét üdvözölni fogja és a püspökbeiktatáson magát képviselteti; dr. Kiss Áron tanácsbiró elhunyta felett érzett fajdal-