Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-26 / 4. szám
pökök jövedelmüknek legalább háromnegyedrészét voltak kötelesek egyházuk javára áldozni. Ma azonban már más a törekvés a kultuszminisztériumban és a püspök urak között is; az, hogy a főpapi jövedelem lehetőleg felmentessék minden tehertől és azok a terhek is az állam nyakába vettessenek, a melyeket tulajdonképen a nagy egyházi javadalmasoknak kellene viselniök. Eklatáns példája ennek a Debreczeni Protestáns Lapban Kelemen Ferenez által felhozott ama tény, hogy míg az 1907. XXVII. t.-cz. meghozatala elölt az egri érsekségbizonyos személyi járandóságok utalványozásával emelte az egyházmegyei rkath. tanítóság jövedelmét, most az érseki iroda értesítette a tanítókat, hogy ezeket a pótlékokat beszüntetik, mert hiszen meg van a mód az új törvény alapján arra, hogy azok államsegéllyel pótoltassanak. A czikkiró szerint, ha az egri érseki megyében csak 800 tanítót veszünk is számításba, 200 korona évi megszüntetett segéllyel, ez az államkasszára nézve évenként 160,000 korona újabb terhet, az érseki kaszszára nézve pedig ugyanennyi hasznot jelent. De hát azért csak hallgassunk! Szájunkra se vegyük a főpapi birtokok jövedelme felhasználásának szigorúbb, állami ellenőrzését, mert ezzel felfordítjuk a világot! EGYESÜLET. A budapesti ref. ifj. egyesület, Erzsébet-körút 7. sz. alatt levő helyiségében, jan. 14-től kezdődőleg előadásokat tart. Jan. 14 én: A szoczializmus és vallás czím alatt Csekes Béla, 21-én Az orvos és a vallás czím alatt ifj. Szilassy Aladár tartottak előadásokat. Jan. 28-án A nagy jellem titka czím alatt Forgács Gyula, febr. 4-én Ref. ifj. egyesületi tagok kötelességei czím alatt Kónya Gábor, a magyarországi ker. if; . egyesületek titkára tartanak előadást. A tárgyhoz az estélyeken mindenki hozzászólhat. Az estélyek teázással vannak egybekötve. Ifjú embereket, nem egyesületi tagokat is, szívesen látnak. A Lorántífy Zsuzsánna-egyesület f. hó 23-án, a ref. gimnázium dísztermében szépen sikerült tea-estét rendezett. Közének után Böszörményi Jenő misszionárius lelkész imádkozott, utána pedig bibliamagyarázatot tartott. Wagner Richárd : Erzsébet áriáját, Wolif: Tavaszi dalát és Tajber Zoltán egy népdalát énekelte : fíarthánó Imling Paula. Felolvasást tartott Stein Fölöp dr. Költeményeiből olvasott fel: Miklós Elemér dr. Merkler Andor : Intermezzo valsejét játszotta: Lieb Marianne. Böszörményi Jenő imádsága után közének rekesztette be az estélyt. A budapesti Bethlen Gábor Kör, mint minden esztendőben, az idén is megtartja vidéki kirándulását. Február 8-án Losonczon rendez táncczal egybekötött Bethlen-estét, segítő alapja javára. Az est iránt már is nagy az érdeklődés protestáns körökben, annyival inkább, mert a főváros protestáns ifjúságának a vidék társadalmával való közelebbi érintkezése mindenkor a legjótékonyabb hatású volt s anyagi sikere mellett az ifjúság erköcsi súlya növekedett. GYÁSZROVAT. Kolosváry Antal, a fejérdi ref. egyház lelkipásztora, 63 éves korában, folyó hó 17-én elhunyt. Legyen áldott emlékezete! KÜLÖNFÉLÉK. Felhívjuk az érdeklődök figyelmét Magyarország legnagyobb tanszerraktárának, Calderoni és társa czégnek hirdetésére. Ez a czég honosította meg hazánkban a tanszeripart és ma már több nagyobb műhelyt foglalkoztat, hol már a legnagyobb precziziót igénylő műszerek is készülnek. U) eröt ad a SCOTT-féle Emuisió akkor is, mikor más szer már nem használ. Mindig veszélyes kétes értékű szerekkel kisérletezni, amikor az ember egészségéről van szó. Gyengeség esetében különösen lábadozóknál fvagy vérszegénység, tüdőbaj, túlterhelt munkából származó betegségek folytán az elővigyázatos ember azonnal ahhoz a szerhez folyamodik, mely számtalan esetben, kivétel nélkül hatásosan és biztosan gyógyítja a gvengeséget. Ez a szer * a SCOTT-féle Emulsio. Az Emulsio vásár^A^ lásánál a SGOTT-féle módszer védjenyót-a halászt Egy eredeti üveg ara 2 K 50 fill. — kérjük figye- 3 ,embe venni Kapható a gyógyszertárakban. Kwizda-féle korneuburgi marhatáppor. Ezen rég kipróbált diátetikus szer elősegíti a lovaknál, szarvasmarháknál, valamint a többi háziállatoknál az emésztést, az anyagcserét és étvágyat. Teheneknél a tej szaporítását és javítását idézi elő. Sok távlovagló és tréner előszeretettel adagolja sikerrel a korneuburgi marhatápport a nagyon drága karlsbádi só helyett, mivel ezen készítmény a karlsbadi só legtöbb tulajdonságával bír. Naponkénti néhány evőkanálnyi kis adagokat a lovak megnedvesített zabjába vagy a tehenek takarmányába keverve nagyon ajánlatos teljesen egészséges állatoknál